Főszerepben a ház központi részén végigfutó fehérbeton lépcsősor.

Az utcai fronton szerényebben mutatkozik meg, a budai völgybe néző, kert felé kitárulkozó „üvegház”, aminek építészei Bényei István és Ivonyi Balázs voltak, a belsőépítészeti terveket pedig Koczoh Judit készítette, aki a lakberendezésben is segítségére volt a tulajdonosnak. A cikk eredetileg a Deco magazin 2018/1-es számában jelent meg.

A ház belső tereinél az egyik kiindulópontot az épület eltolt síkjainak, hatalmas üvegfelületeinek dinamikus, szinte lebegő érzetének folytatása adta. Másrészt ebben az átlátható, szinteltolásokkal tarkított térben egy olyan modern, játékos, finoman eklektikus enteriőrt akartak kialakítani, amiben dominánsan jelennek meg a MidCentury Modern stílusjegyei, meghatározó anyagai, színei és bútorai.

Magán az épületen is tetten érhető az ötvenes évek stílusa – mai értelmezés szerint. Emiatt kaptak fontos szerepet a diófaburkolatok, a réz és rezes tónusú kiegészítők, színekben pedig a kék, a narancssárga és a szürke.

A házban fontos szerepet tölt be a központi részen végigfutó fehérbeton lépcsősor, ami az épület külső elemeire – a lebegő hídra és a hatalmas üvegfelületekre – reflektál, könnyedségével mégis remekül illik a félemeletnyi szinteltolásokhoz, emellett izgalmas, mozgalmas térélményt nyújt. A konyha-étkezőhöz egy félszinttel lejjebb kapcsolódik a nappali, feljebb pedig a hatalmas tetőterasz. A nappali alatt helyezték el a gardróbbal kiegészített, fürdőszobás hálószobát, a dolgozószobát, illetve egy mini vendégapartmant is kialakítottak konyhával és fürdőszobával.

Tudatosan nem zsúfolták tele a helyiségeket, a tágas, mégis emberléptékű terek átgondoltak, kellemesen belakottak, amikben nagyon jól érvényesül a karakteres, minőségi és ikonikus design: az egyedi tervezésű és a felújított bútorok egyaránt. A finoman eklektikus térben minden egyes tárgyra odafigyeltek – még a növények kiválasztását is a korszellemhez igazították.

A cikk az OCTOGON Deco 2018/1-es lapszámában jelent meg. A lapszámot itt tudod letölteni teljes egészében.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Minden művészies allűrtől mentes alkotás ez az Árkay Bertalan által tervezett ház

Minden művészies allűrtől mentes alkotás ez az Árkay Bertalan által tervezett ház

A '30-as években tervezte legjelentősebb villáit Árkay Bertalan, programjában nyílt szakítást hirdetett a régimódi családi ház koncepciójával szemben, amely „a királyi kastély mikroszkopikus mása”. Erről szóló írásunkat a 112-es, 2014/4-es lapszámunkból közöljük.

Egy sasadi ház, ami nem „egy újabb kocka”, hanem figyelemre méltó villaépület

Egy sasadi ház, ami nem „egy újabb kocka”, hanem figyelemre méltó villaépület

Díjnyertes ház, amely érdekes tervezői megoldásokat vonultat fel. Erről szóló cikkünket a 171-es, 2021/7-es lapszámunkból közöljük.

Semmi felesleg: mindennek értelme és funkciója van ezen az óbudai házon

Semmi felesleg: mindennek értelme és funkciója van ezen az óbudai házon

A rézsűkbe épült ház teljes egészében arra törekszik, hogy felnyíljon, kitárulkozzon a horizont felé, miközben megbújik az erdő és kertje ölelésében. Erről szóló cikkünket a 163-as, 2020/7-es lapszámból közöljük.

Hirdetés