2017 október 26.
Fotó: Regős Bence
 

„Azt gondoltam, hogy lesz sok jó új anyagunk!”

A Texhibition szakmai projekt tavalyi első kiállítása után most, a második alkalmával beszélgettünk a program egyik szervezőjével és a kiállítás kurátorával (egyik kiállítójával) Szigeti Szilvia textil designerrel.

Magyar textiltervezők – Csíkszentmihályi Réka, Kanics Márta, Kass Eszter, Lőrincz V. Gabi, Molnár Réka, Nagy Brigitta, Ottlik Júlianna,  Pájer Emília, Regős Anna, Révész Eszter, Ruttka Andrea, Söptei Eszter, Szabó Zsuzsi, Szabolcs Erzsébet, Szigeti Szilvia, Tóth Daniella – és egy svéd vendég, Linda Svensson Edevint alkotásait lehet megtekinteni Budapesten, a FUGA-ban, egészen október 29-ig. A tárlatvezetésekkel, szakmai programokkal kísért kiállítás a CAFe - Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Design Hét Budapest eseménysorozat hivatalos része. De ennél mégis jóval több: egy hosszú távra tervezett program ünnepi pillanata, mely program a szervezők és a résztvevő tervezők reményei szerint „piaci helyzetbe hozhatja” a hazai, autonóm textilesek lakástextil munkáit. 

© Szabó Zsuzsi

Molnár Szilvia: Mióta tervezitek a társszerző, társkurátor partnereddel, Radnóti Tamás belsőépítésszel, a Texhibition programot? És mi késztetett arra, hogy elindítsátok?

Sziget Szilvia: A 2015-ös Design Hét Budapest idején gondoltam először arra, hogy csinálnunk kéne egy szakmai napot. Úgy éreztem, muszáj meglépnünk ezt. De volt egy előzményféléje is: korábban hasonló, a tervezőket - az esetben galériánk, az Eventuell textileseit - és a gyártókat összehozó együttműködésünk már volt az Astével (Aste Bútorszövet és Lakástextil – szerk.) és a Pannon-Flaxszal (Pannon-Flax Győri Lenszövő NyR. – szerk.). Az arról szólt, hogy a gyártók legyártanak a mintatervekből egy minimummennyiséget, ami összesen 300 métert jelent, tervezőnként az Eventuell Galéria esetében 50-60 métert jelent. Azért ennyit, mert ezzel már egyedileg lehet forgalmazni, ugyanakkor, ha a „mezőről” mész be a gyártóhoz, ő ilyen kis mennyiséget, mivel képtelen megfinanszírozni, nem gyárt le alapból. Hogy értsd, ezek a gyártók - akik alapvetően bérmunkából élnek - 300-500 méter/minimummennyiséggel dolgoznak, viszont ezt a mennyiséget nem tudja megfinanszírozni egy hazai tervező. Ez egy jó lehetőség volt: a tervezők mennyiséghez jutottak. És elkezdtem 2015-ben azon gondolkozni, hogy miért csak az Eventuell textileseivel „kopogtassunk” a gyártóknál? És milyen izgalmas lenne, ha különféle alkotói karakterű, eltérő generációkhoz tartozó tervezőket hívnék meg egy ilyen projektre. Új anyagok, új kollekciók születnének, kapcsolatok alakulnának, és megmutathatnánk magunkat, a magyar kortárs textiltervezést. Mivel nem vagyok „konkurenciaharcos” típus, mindig azt kerestem, hogy hogyan legyen jó mindenkinek. És arra is gondoltam, hogy az Aste mellett más gyártókat is be kell vonni, már csak a különféle technikák miatt is. Azt gondoltam, hogy lesz sok jó új anyagunk! Mert tudod, az Eventuellben azt is látom – ha a kereskedői aspektusból nézem – hogy nagyon sok szép kézműves anyagunk van, de azért nem lenne jó, ha elvinnénk az egész textilkínálatot ebbe az  irányba. Szeretném megtartatni és erősíteni a designszemléletet is. No, de visszakanyarodva: a folytatásban a gyártók is nagyon nyitottak voltak: úgy egyeztünk meg velük, hogy a mennyiségek egy részét barterben, reklámért cserébe legyártják nekünk. 

© Ruttka Andrea

Tehát a most látható kollekciók kifejezetten erre a programra készültek?

Igen, először 2015-ben hívtam meg 20 tervezőt, akiket négyesével beosztottunk – elsősorban a technikáknak megfelelően – az egyes gyártókhoz: az első alkalommal az Astéhez, Csendes Gáborékhoz (Csendes és Csendes Kft. – szerk.), a Lénárdhoz (Lénárd Zászlókészítő és Textilnyomó Kft. – szerk.). Illetve a Rovitexhez, akik elsősorban nagykereskedők és nemzetközileg is nagyon jó pozícióban vannak. 

Ők most gyártásra is vállalkoznak Pécsett?

Igen, így van, transzfernyomott textileket tudnak kivitelezni, és van már állandó üzletük Budapesten is. Ők elsősorban kereskedők, de nagyon sok helyen gyártatnak a világban. Nos, az idei, vagyis a második kiállításra Csendesék helyett jött a CsárdaText, nekik fantasztikus jacquard technológiával felszerelt üzemük van. Visszatérve a kivitelezésre, sikerült részben barter-megállapodást kötnünk a kivitelezőkkel, ráadásul a megállapodás másik fele alapján a tervezőknek a gyártói árat kellett csak kifizetniük a barteren kívül legyártott anyagaikért. Természetesen nem kötöttem meg egyik tervező kezét sem: vagyis azt csinál a kollekcióval, ott forgalmazza, ahol szeretné, annyit rendel utána, amennyit szeretne, csak annyit kértem, hogy bárhol is szerepeljenek ezek a kollekciók, mindenképpen tüntessék fel, hogy a Texhibition-projekt keretében születtek meg. 

© Révész Eszter

Az első kiállításra 20 alkotót hívtál meg. Mi alapján döntöttél, hogy kik jöjjenek? 

Az első bemutatkozóra, programsorozatra 20 tervezőt hívtam meg, most, a második évben 16-an vagyunk. Fontosnak tartom a külföldi kapcsolatépítést, így minden évben meghívok egy-egy neves alkotót, idén Svédországból Linda Svensson Edevint a vendégünk. A textiltervezők kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy az alkotók különféle generációhoz tartozzanak, nagyon különböző alkotói stílust képviseljenek, hatással legyünk egymásra és tudjunk együttműködni. Jellemző a tavalyi és az idei Texhibition összehasonlításában, hogy az első év turbulensebb volt, nagyon aktív volt mindenki. Szerencsére ez idén sem változott,  de azt is tapasztalom, hogy sokan úgy érzik, hogy akkor most nagyon gyorsan történni fog valami: hirtelen lesz piac, eladás stb. Pedig ez nem így működik. Amióta az Eventuellt megnyitottuk, 1994-ben, azóta tudom, hogy óvatosan, lassan, türelemmel mennek előre csak a dolgok, érnek be az ügyek. 

A meghívásokon fölül voltak önálló jelentkezők is?

Igen, és ez egy nehéz helyzet alapvetően, mert a gyáraknak is van „tűrőképességük”, nem lehet őket a végtelenségig terhelni. A program jövőjét ebből a szempontból úgy látom, hogy rotáció elfordulhat, de több tervezőt ez a jelenlegi projektméret már nem bír el. Továbbra is úgy képzelem, hogy az év első felében-közepén az általunk szervezett, immár egy évtizedes múltú Madeinhungary+MEED kiállításokhoz kapcsolódóan mutatkozik be a kollekció egy része, és ősszel lesz egy kifejezetten textil-tematikus bemutatkozó, szakmai programokkal kísérve. Ezen kívül nagyon gondolkozom persze a külföldi nyitáson is. Többek között ezért hívok meg minden évben külföldi kiállítót, illetve idén ezért hívtam meg a Textile Kultur Haslach – Európa egyik legjelentősebb textiles központjának művészeti vezetőjét, Christina Leitnert is, aki a szakmai napunkon ismertette azt a fantasztikus csodát, amit ők meg tudtak valósítani Ausztriában. Nagy változás idén a Texhibition kiállítás helyszíne, a FUGA Budapesti Építészeti Központ. Ez azért is nagyon jó, mert fontos volt, hogy egy új közeget is meg tudjunk szólítani, és ehhez a FUGA a maga multikulturális, független szellemiségű, belvárosi közegével nagyszerű helyszín. 

© Nagy Brigitta

Kiállító és kurátor is vagy egy személyben, utóbbi szerepedben, hogyan jellemeznéd a teljes „képet”, a kollekciók egészét?

Igazából az első évben volt egy olyan elképzelésem, hogy sokkal „fegyelmezettebbé” kellene tenni a projektet, értem ezalatt, hogy tematizáljuk. De aztán nagyon gyorsan világossá vált, hogy ez őrültség! Nagyon erős alkotói karakterek jöttek itt össze, határozott, kiforrott művészi világok, hogy jövök én ahhoz, hogy megkössem a művésztársaim alkotói szabadságát? Még a  tematizálás időszakában az egyik megbeszélésre hoztam egy nagyon jó inspirációs anyagot, Salzburgban, a Museum der Moderne-ben láttam egy számomra nagyon meghatározó kiállítást, a Flowers & Mushrooms-t. Annak a katalógusát mutattam meg a többieknek, mert azt gondoltam, hogy egyrészt a floráris minták nagyon benne vannak a mostani trendekben, és ráadásul a piac mindig jól reagál ezekre. De az előbbiekben mondottak miatt félretettem ezt az ötletet. De mondjuk nem vetettem el (nevet), lehet, hogy érdemes még egy kört futni jövőre valamilyen téma megadásával. Valamint arra is gondolok, hogy a jövőben, hosszú távon a gyártókkal közösen ki kéne írnunk valamilyen pályázatot, ami nem XY méternyi anyag legyártásáról szólna, hanem pénzdíjas tervezői pályázat lehetne. 

Mi a további lépés? A piacra juttatás?

Persze, meditálok magamban, hogy hogyan lehetne ezt továbbvinni, bekapcsolni mondjuk a gyártók portfoliójába designkollekcióként, mert ők nagykereskedők is – erről már van, akivel el is kezdtünk komolyabban beszélgetni. Ám ez megint csak hosszú folyamat, meg függetlenül attól, hogy jórészt ismert tervezőkről beszélünk, de mint Texhibition, ez mégis afféle startup helyzet, vagyis a továbblépéshez befektető kellene. Nem nagy összeg, talán 1,5-2 millió forintból már sok mindent meg tudnánk valósítani. És kell persze sok idő, sok utánajárás. Mert miközben azon leszek, hogy ezek a darabok valóban sorozatgyártásba kerüljenek, azért azt is látom, hogy nem vagyunk arra beállva, - tőke, projektméret, elfoglaltság, stb. –, hogy magunk belefogjunk nagyobb mennyiség kereskedésébe, üzletelésbe. Sajnos hiányzik a menedzsment, a marketing a háttérben. Ez egy nagyon hosszú elemzés témája lehetne, amire persze ez a felület nem elegendő. A magam nevében tudok persze beszélni, amikor azt mondom, hogy már az is fontos, hogy létrejött az együttműködés, ezt tudom összefogni, szervezni, mert eljutni a rajztól a polcig, az nagyon kemény út, sok szereplővel, sok ismeretlen területtel. Nézd, ha esetleg, bármennyire is rajta vagyok/vagyunk, hogy magasabb szintre vigyük ezt az ügyet, de mégis oda fut „csak” ki a projektünk, hogy minden évben összejön egy új kollekció úgy, ahogyan az eddigiek, én annak is örülni fogok, mert engem a kreatív, a művészi része is nagyon izgat ennek a projektnek.

Az egyedi, minőségi, most akkor még úgy fogalmazok: kisszériás textilre van itthon egyáltalán komolyabb kereslet?

Van, csak azt is el kell mondanom, hogy a realitás és amit mi csinálunk aközött fényévnyi különbség van. Ugyan most érezhető a belsőépítészetben egyfajta turbulencia, sok a kivitelezés, de sajnálatos módon a korrupció nem csak az építőipari szinten van jelen, hanem például a textilek területén is. Vagyis nagyon sokszor lehet azzal találkozni, hogy mondjuk egy jelentősebb, közületi beruházásnál hiába tervez be a belsőépítész, az építész egy általa preferált tervezőt, a beruházó, a kivitelező végül mégis a saját embertét „viszi be”. Ez egy nagyon küzdelmes terep. Ebbe vagy bele tud valaki állni, vagy nem.

© Linda Svensson

Nehogy elmenjek anélkül, hogy meg ne kérdezzelek: a svéd designer, Linda Svensson Edevint hogy került a képbe?

Még az idei madeinhungary+MeeD kiállításon döntöttem el - amikor agyaltam azon, hogy ki legyen a külföldi kiállító majd a Texhibition-on -, hogy őt hívom meg. Hat jelöltem volt különben a külföldi vendégkiállítóra, és végül azért rá esett a választásom, mert akárcsak én, ő is nyomottanyag-tervező, az általam nagyra tartott skandináv iskola egyik legsikeresebb fiatal képviselője. Annyira imádom az ott jellemző nagy léptéket, erős színhasználatot, letisztult grafikai stílust, és ennek ellenére személyes vallomást, ami őt jellemzi. A munkái egyébként a magyar otthonokban is megtalálhatók, hiszen az IKEA egyik meghatározó tervezője.

Örökmozgó vagy, aki „csinálja”, szervezi az átfogó, immár nemzetközi design kiállításokat textiles életet, és monitorozod a nemzetközi terepet is. „Mit ér”, milyen kintről nézve akár csak az idei Texhibition kollekció? 

Ha ez a kollekciót mondjuk New Yorkban a SURTEX-en állítanánk ki, biztos vagyok benne, hogy sztárok lennénk. Ez az anyag abszolút megállja a helyét az erős, nemzetközi mezőnyben. Egyébként ezért is fontos és alapvető lenne, hogy például a Magyar Nemzeti Kereskedőházak felkarolják a bemutatkozásunkat. Régebben például nyílt kereskedelemfejlesztési pályázatok (ITD Hungary, HITA) támogatásával, 1994 és 2002 között, az Eventuell Galéria tervezői rendszeres kiállítók voltunk a Heimtextil Szakvásáron, Frankfurtban. Sajnos ez a nyílt pályázati rendszer is eltűnt, ami azért nagyon aggályos, mert ez a támogatási forma lehetővé tette, hogy a Texhibition-höz hasonló kollekciók, kezdeményezések bekapcsolódjanak a nemzetközi áramlatokba.

 

MAGAZIN

építészet

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.