BMW Art Car

 

\r\n\r\n

2017-ben debütál a kínai művész által tervezett első BMW Art Car.

A világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik képviselőjét 2017-ben leplezi le a bajor gyártó, az ikonikus gyűjtemény első olyan tagjaként, amelyet kínai művész tervezett.



Az innovációra és a korszakalkotó megoldásokra való folytonos törekvés szellemében készülő tizennyolcadik BMW Art Car a jövő mobilitásának olyan meghatározó trendjeit állítja a középpontba, mint a nagymértékben automatizált járművezetés és az intelligens járműkapcsolatok.

A bajor gyártó a több évtizedre visszatekintő BMW Art Cars kollekció első kínai tervezőjének Cao Fei-t kérte fel, a fiatal művész pedig augusztus 25-én, pekingi stúdiójában, egy zártkörű rendezvényen mutatta be a sajtó képviselőinek „guruló műalkotása” elképzeléseit és a végleges dizájn koncepcióját. A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira épülő tizennyolcadik BMW Art Car 2017-ben ünnepli világpremierjét. A zárt versenypályákon dübörgő félelmetes tempóból és a kínai emberek életét átható gyökeres társadalmi változásokból táplálkozva Cao Fei eme művészeti installációval hozza el a jelenbe a XXI. század olyan meghatározó mobilitási elemeit, mint a nagymértékben automatizált járművezetés, az intelligens járműkapcsolatok, valamint a virtuális világ és a valóság közötti áthidalhatatlan ellentétek.

„Ez az autó lesz a kulcs, hogy az emberek a világ minden táján átérezzék a kínai társadalmat átható gyökeres változások súlyát. A tizennyolcadik BMW Art Car megalkotásához a versenyautók eszement sebességét és a kínai társadalom rendkívül gyors ütemű változásait vettem alapul, az általam készített „guruló műalkotás” azonban úgy lesz maximálisan kifejező egyéniség, hogy közben a kollekció egyik korábbi modelljéhez sem hasonlít majd. Az installációt az évszázad témakörének négykerekű megtestesítőjeként álmodtam meg, nevezetesen, hogy az emberiség „a senki földjének paradicsomába” érkezik, ahol az automatizált autók, az önműködő repülőgépek és a virtuális valóság a meghatározó” – mondta Cao Fei.

Thomas Girst, a BMW Group kulturális kapcsolatokért felelős vezetője a sajtótájékoztatón eközben a BMW Art Cars kollekció örökségében és innovációjában rejlő erényeket hangsúlyozta. „A művészet egy tükör, amely napjaink valóságában válaszol a jövő kérdéseire. A BMW Group úgy véli, hogy a hosszú távú fenntarthatóság, a mindenre kiterjedő járműkapcsolati hálózat és a nagymértékben automatizált járművezetés egytől egyig a személyes mobilitás jövőképének meghatározó pillérei. Nagy örömmel látjuk, hogy a tizennyolcadik BMW Art Car modellen dolgozó művészek és tervezők elképzelései mind a járművek, mind pedig a társadalmi kérdések terén teljes mértékben beleillenek a BMW jövőképébe” – fogalmazott Thomas Girst.

A BMW Art Cars kollekció korábbi képviselőihez hasonlóan a tizennyolcadik kiadás is versenypályára gurul majd, ezúttal Ázsiában. Az aszfaltcsíkos szereplés után a legújabb „guruló műalkotás” számos világhírű múzeumba ellátogat, a BMW Group művészetek és interkulturális kapcsolatok iránti elköteleződésének legmodernebb hírvivőjeként.

Cao Fei az egyik legjelentősebb fiatal kínai művész, akinek munkásságára az egész világ felfigyelt. Egyedülálló multimédia-projektjeivel, amelyekben a kínai emberek életét átható gyökeres társadalmi változásokról rántja le a leplet, immáron közel két évtizede a nemzetközi művészeti szcéna aktív alkotójaként van jelen. 2015 novemberében a BMW Art Car projekt tizenkét világhírű múzeumigazgatóból és kurátorból álló szakmai zsűrije egyöntetűen a kínai Cao Fei-t és a tengerentúli John Baldessari-t kérte fel a tizennyolcadik, illetve a tizenkilencedik BMW Art Car modell megalkotására. A szakmai zsűri „különös érdeklődéssel figyeli, hogy Cao Fei miként formálja négy kerékre a művészetében lakozó párhuzamos világ inspirációit” és alkot egy teljesen új nézőpontot a világról.

A művész abszolút alkotói szabadsága és teljes körű támogatása

A BMW Group az innovációra és a korszakalkotó megoldásokra való folytonos törekvés elkötelezettje, és mint ilyen, a bajor gyártó a tizennyolcadik BMW Art Car megalkotásához az abszolút alkotói szabadság és a vállalatcsoport teljes körű támogatásáról biztosította a „guruló műalkotás” elkészítésére felkért első kínai művészt.

Kreatív művészként Cao Fei egyedülálló betekintést nyert az autógyártás mindennapjaiba, miközben az elmúlt közel egy évben a BMW Group számos felsővezetőjével is találkozott. Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja például arról tárgyalt a művésszel, hogy miként lehetne Cao a BMW Art Cars kollekció első olyan alkotója, aki a „guruló műalkotás” utasterét is kezelésbe veszi; Adrian van Hooydonk, a vállalatcsoport vezető tervezője az alkalmazott színekről egyeztetett a művésszel; majd Karim Habib, a BMW dizájnrészlegének igazgatója a háromdimenziós modellezésben rejlő lehetőségeket; Olaf Kastner, a BMW Group kínai régiójának elnök-vezérigazgatója pedig a BMW Senjangban működő „Art Factory” művészetgyárát mutatta be az alkotónak.

Sőt mi több, a BMW-nek köszönhetően Cao Fei a személyes látogatások és programok alkalmával első kézből élhette át a sebesség és a legmodernebb járműtechnológia nyújtotta élményeket. A kínai művészt például a vállalatcsoport kutató- és fejlesztőközpontja is teljesen magával ragadta, ahol megannyi infotechnológiai szakértő és autótervező mérnök szoros kooperációban dolgozik együtt. Az alkotó a csúcstechnológiás autógyártó berendezések ember és gép közötti interakciójának is szemtanúja lehetett, valamint testközelből tapasztalhatta meg a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia alkalmazásában rejlő széleskörű lehetőségeket, amelyek már az autógyártás egészen kezdeti szakaszában jelen vannak.

A BMW Group müncheni és senjangi üzemeiben Cao Fei figyelemmel követhette a legkorszerűbb autógyártás folyamatait, a karosszéria egyes alkatrészeitől egészen az erőforrás előállításáig, miközben a gyártósor egy fiatal mérnöke azt is elmesélte az alkotónak, hogy a BMW milyen pozitív hatással volt az életére és Senjang város mindennapjaira. A senjangi létesítmény központjában dolgozó német szakértők ezután azt is bemutatták a kínai művésznek, hogy a BMW „mérnöki kultúrája” miként informálja a dolgozókat a munkafázisukhoz tartozó legapróbb részletekről is.

Eme beszélgetések és betekintések új megközelítésbe helyezték Cao Fei számára a járműtervezés és az autógyártás fogalmát, a kínai művész így már a fejlett járműtechnológia innovációinak ismeretében alkothatja meg „guruló műalkotását”. Munkáját ráadásul azon kreatív beszélgetések is segítik, amelyek bemutatták az alkotónak, hogy a BMW mely vezérelvek mentén formálja a személyes mobilitás jövőjét. Ezen inspirációk összessége adja meg a kiindulópontot a legendás BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik képviselőjének megalkotásához.

A BMW Art Cars kollekció története

A korszakalkotó dizájn, a kerekeken guruló egyéniség, a vérpezsdítő versenyzés, a forradalmi járműtechnológia és a kortárs művészet tökéletes egysége adja minden egyes BMW Art Car modell exkluzivitását, amelyek legendája a művészeti szcéna egészére kiterjed és a teljes autóipart áthatja. 1975-ben a BMW Motorsport akkori igazgatója, Jochen Neerpasch és az ikonikus francia autóversenyző, Hervé Poulain állt elő a BMW 3.0 CSL versenyautó egyedi fényezésének ötletével, a legendás BMW Art Cars kollekció első képviselőjének megalkotására pedig a pilóta tengerentúli művész barátját, Alexander Caldert kérték fel.

Az elmúlt negyvenegy évben a BMW tizenhét nemzetközi művészt kért fel a különféle BMW modellek átalakítására, s közülük a legtöbben koruk leghíresebb alkotói voltak: Alexander Calder (1975 – BMW 3.0 CSL), Frank Stella (1976 – BMW 3.0 CSL), Roy Lichtenstein (1977 – BMW E21 320), Andy Warhol (1979 – BMW M1), Ernst Fuchs (1982 – BMW 635 CSi), Robert Rauschenberg (1986 – BMW 635 CSi), Michael Jagamara Nelson (1989 – BMW E30 M3), Ken Done (1989 – BMW E30 M3), Matazo Kayama (1990 – BMW 535i), César Manrique (1990 – BMW 730i), A. R. Penck (1991 – BMW Z1), Esther Mahlangu (1991 – BMW 525i), Sandro Chia (1992 – BMW E36 M3 GTR), David Hockney (1995 – BMW 850 CSi), Jenny Holzer (1999 – BMW V12 LMR), Olafur Eliasson (2007 – BMW H2R projekt), Jeff Koons (2010 – BMW E92 M3 GT2). Utánozhatatlan kreativitásuknak köszönhetően a BMW Art Cars kollekció a minimalista populáris művészet egyedülálló megnyilvánulásává vált, a „guruló műalkotások” pedig az egyes korok és kulturális elképzelések hamisítatlan megtestesítőivé.

A BMW Art Cars kollekciót mindezeken felül évtizedekre visszatekintő motorsport-tradíció járja át, hiszen a modellek a BMW márkafilozófiájával párhuzamosan („A vezetés élménye”) az innováció, a sebesség és a művészet egységének szimbólumai. A legendás BMW Art Cars kollekció „guruló műalkotásai” egytől egyig sorozatgyártott modellek és versenyautók műszaki alapjaira épültek, a kiváló egyéniségek közül ráadásul eddig nyolcan kimagasló versenypályás eredményekkel is büszkélkedhetnek.

A BMW Group kultúra iránti elkötelezettsége a vállalatcsoport átfogó társadalmi felelősségvállalásának részeként

A BMW Group a vállalatcsoport átfogó társadalmi felelősségvállalásának részeként széles körben támogatja a kulturális kezdeményezéseket, a feltörekvő művészeket és a kortárs művészeti irányzatokat, miközben az innovációra és a szüntelen fejlődésre való folytonos törekvés elkötelezettje. A BMW Art Cars kollekció tizenhét „guruló műalkotásán” számos művészeti irányzat visszaköszön, köztük az ausztrál bennszülöttek állatmintái, amelyek az ősi civilizációk iránti csodálatot szimbolizálják, illetve az afrikai törzsek jelképei is, amelyek vadonatúj nézőpontok bemutatásával nyitnak új fejezetet a hagyományos művészet történetében. Az egyedülálló kollekció képviselői a BMW Group különböző kultúrák megismerését és egymás közötti elfogadását éltető törekvését testesítik meg.

A BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik tagjaként a legújabb „guruló műalkotás” a kínai modern művészet értékeinek felismerésében és a kínai társadalom aktív változásainak megértésében rejlő lehetőségeket kínálja fel az egész világ számára.

A BMW 2007-ben a „BMW China Cultural Journey” elnevezésű projektet is útnak indította Kínában, hogy beemelje a köztudatba az ország évezredes örökségét és kultúráját, illetve hogy ezúton járuljon hozzá Kína kézzelfogható és elméleti kulturális örökségének megóvásához.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A BMW bemutatta elektromos repülőruháját

A BMW bemutatta elektromos repülőruháját

A jövő már a küszöbön van.

Art deco stílusban éledt újjá a BMW R100 RS motorkerékpár modellje

Art deco stílusban éledt újjá a BMW R100 RS motorkerékpár modellje

Mi is szívesen elnézegetnénk otthon.

Méltó emléket állítottak a BMW első e-autójának

Méltó emléket állítottak a BMW első e-autójának

A konceptautókban utazó designer, David Obendorfer nem hibázott.

Hirdetés