A Fény Mestere – Master of Light 2017 világítástervezési nívódíjra.

2 évvel ezelőtt hangos sikerrel debütált a Lisys-Project Kft. által alapított világítástervezési nívódíj. Az első évet követően a második évben is sok kiemelkedő pályamű érkezett, ami azt bizonyítja, hogy szükség van egy, az összetett látásmódú világítási kultúrát elismerő szakmai kezdeményezésre.

November elejétől újra várja az 5 tagú – Somogyi Krisztinát, Csontos Balázst, Haász Ferencet, Kádár Bálintot, Timóczki-Nagy Mártont összefogó – szakmai zsűri a pályaműveket. A pályázóknak 2018. február 18-ig van lehetőségük a díj megújult honlapján keresztül benyújtani pályaműveiket. Az elmúlt két évhez képest könnyebbség, hogy készült egy mindössze 2 oldalas nevezési lap, s a sikeres pályázáshoz elegendő ezt kitölteni, majd a kiválasztott képekkel a honlapon keresztül feltölteni.



A díj idén új honlapot kapott, ahol minden információt megtalálnak az érdeklődők: megismerkedhetnek a tavalyi és a tavaly előtti pályázati anyagokkal, a galériában megnézhetik a díjátadókról készült felvételeket, értesülhetnek a legfrissebb hírekről, érdekességekről, és ami a legfontosabb letölthetik a nevezési lapot és pár kattintással pályázhatnak A Fény Mestere 2017 díjra.

Ahogy eddig is, a 2017-es győztes is összetett díjazásban részesül. A szakmai dicsőségen túl megkapja a névre szóló, gyönyörűmetszésű üvegtrófeát és az elismerő oklevelet, az övé lesz a 600 000 forint pénzjutalom, de emellett akinek a munkáját a zsűri a legjobbnak értékeli egy egyedi kulturális tartalommal is fűszerezett franciaországi szakmai úton is részt vehet a Lisys-Project Kft. jóvoltából. Újdonság, hogy a franciaországi szakmai útra a döntőbe került versenyzőket is meghívja a díj alapítója!



Tavalyhoz hasonlón több különdíj is kiosztásra kerül a díjátadón, 2018 tavaszán. A MABE és az MMK ELT mellett idén a KÉSZ Holding tagja, a Provim Kft. is csatlakozott a különdíjakat támogató szervezetekhez.

A díjjal kapcsolatos további információk a megújult honlapon, www.afenymestere.hu oldalon olvashatók.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Év Széchenyi Vállalkozása díjat kapta a Market Építő Zrt.

Az Év Széchenyi Vállalkozása díjat kapta a Market Építő Zrt.

A fődíj mellett Az Év Felelős Széchenyi Üzleti Vállalkozása 2020 díjjal elismerték.

A Magyar Zene Háza Háza lett a világ legjobb zenei célú fejlesztése

A Magyar Zene Háza Háza lett a világ legjobb zenei célú fejlesztése

A díjat az amerikai Music Cities Awardson nyerte el a Liget projekt keretében épülő Zene Háza.

Megvannak az idei Brick Award díj nyertesei

Megvannak az idei Brick Award díj nyertesei

A verseny fődíját a Sziléziai Egyetem Rádió- és Televíziós Karának épülete nyerte, amely olyan, mint a sziléziai szénbányászok egykori lakásai.

Hirdetés