2017 április 25.
 

Még két hétig látogatható a 12. madeinhungary

Május 7-ig várja az érdeklődőket a kortárs cseh, dán, észt, finn, lengyel, lett, litván, magyar, norvég, szlovák és svéd dizájnerek munkáiból rendezett kiállítás az Új Budapest Galériában. A nagyszabású válogatásban közel 900 m2-en 11 ország 114  tervezőjének bútorai, lakástextilei és lakberendezési kiegészítői kapnak helyet.

A kiállítás Magyarországon egyedülálló módon független szakmai összefogás eredményeként – Szigeti Szilvia és Radnóti Tamás dizájnerek művészeti vezetésével – valósult meg. A szervezők és a résztvevők hosszú évek óta azon dolgoznak, hogy a kiállítás a régió egyik legrangosabb független szakmai fórumává váljon, és alapot teremtsen a szakmai párbeszédre, közös nemzetközi projektek, kiállítások szervezésére, ugyanakkor nagyközönséget is megismertessék a hazai, a régiós, a balti és skandináv országok legfigyelemreméltóbb tehetségeivel. 
Külön figyelmet érdemel a kiállítás honlapja, amely egyrészt bemutatja a kiállítás történetét, egyedülálló linkcenter,  a kortárs magyar, régiós és ez évtől a balti és skandináv országok dizájnereiről szolgál fontos információkkal. http://madeinhungary-meed.hu/

A válogatás finisszázzsal zárul, amelynek során május 7-én 16 órai kezdettel Molnár Szilvia az Octogon magazin szerkesztője és Szigeti Szilvia a válogatás kurátora tart közös tárlatvezetést, majd a Góbi Rita Társulat közreműködésével 17.30-18.00 óra között látványos Tárgy-Tér-Tánc előadás zárja a programsort.


 
Az eseményhez kapcsolódóan idén is sor került a Határtalan Design Díjak átadására. Az elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet a designban rejlő potenciálra, a mecenatúra jelentőségére – különös tekintettel a Visegrádi Négyek országaira. A szakmai zsűri három tervezőnek ítélte oda az elismerést, amelyhez a CIG Pannónia Biztosítók ajánlottak fel jelentős támogatást. A 2017. évi díjazottjai Koós Daniella Kidform névre keresztelt gyerekbútorcsaládja, a Jakob Jandourek és Michaela Tomiskova alkotta cseh Dechem Studio üvegtárgyai, valamint a lett Raimonds Cirulis Maffam Freeform  sorozatának kültéri bútorai. Az idei év újdonsága a Lodzi Design Fesztivál díja, amellyel Koralevics Rita a PaperUp alapítója és tervezője nyert bemutatkozási lehetőséget az októberben zajló lengyelországi fesztiválon.


 
Nyitva: 2017.03.31 – 05.07. között, hétfő kivételével minden nap 10.00 – 18.00 
Helyszín: Új Budapest Galéria, 1093 Budapest, Fővám tér 11–12. (Bálna)

A kiállítás fő támogatói: Nemzetközi Visegrádi Alap, NKA, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest Galéria, Bálna
Együttműködő partnerek: Dán Királyság Nagykövetsége, Lett Köztársaság Nagykövetsége, Litván Köztársaság Nagykövetsége, Norvég Királyság Nagykövetsége, Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, Cseh Centrum, Finnagora, Magyarországi Észt Intézet, Lengyel Intézet, Szlovák Köztársaság Kulturális Intézete, DESIGNBY.slovakia, Lodz Design Festival, Aste Meritum Kft, Csárda-Tex Kft, Lénárd Zászlókészítő Kft, Rovitex Hungária Kft.

A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja

MAGAZIN

építészet

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.