Indulnak a vasárnapi pasaréti piknikek a budai villa kertjében.

A Gerbeaud Ház két évvel ezelőtt nyitotta meg budai éttermét az Émile-t. Az étterem fennállásának második évfordulóján Niszkács Anna a tulajdonosi család képviseletében a sajtó képviselői előtt  jelentette be, hogy koncepciót váltottak. “Elérhetőbb, családiasabb étteremmé alakultunk. Barátságosabb, háziasabb konyhával, gyerek-birodalommal, és a vasárnapi Émile Piknikekkel szeretnénk a helyi lakók kedvelt szomszédjává válni. A minőség továbbra is nagyon magas, de mindezt kedvezőbb áron kínáljuk. A fine diningot a pesti oldalon folytatjuk.” - mondta el a szakember. A villa kertje ezentúl hétvégenként - az angol village fête fesztiválok és az amerikai kerti grillezések mintájára -, a környék lakóinak kerti partijává alakul grill-sütéssel, pezsgővel, zenével, gyerekprogramokkal, ahova minden kertvárosi szomszédot várnak.

Fotó © Darabos György

Az Émile Ház koncepciójának megszületését egy régi emlék inspirálta: “A tervezés közben az járt a fejemben, amikor a nagymamám főzött és én mellette játszottam; fél szemmel figyelt rám, és én fél szemmel figyeltem, hogy mit főz”. - mondja Varró Zoltán designer, Gold Key Award-díjas tervező. Más éttermektől eltérően, az Émile-ben nem gyerek-sarkot alakítottak ki, hanem gyerek-birodalmat: a gyerekeké az egész alsó szint a látványkonyha mellett, színes székekkel és összefirkálható üvegfallal, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak és nem kell aggódni, hogy játék közben mi lesz maszatos. “A kezdetektől úgy alakítottuk ki az Émile-t, hogy az egy nagy, laza családi hely legyen. Az épület emeletén a farmeres és az öltönyös ember is jól érezi magát, elegáns és laza is egyszerre.” - teszi hozzá a belsőépítész.

Fotó © Darabos György

A koncepció mostanra érett be, amikor az új étlappal a gasztronómiai elképzelés is ezt támogatja. Az új menüt Tóth Ágnes, a Gerbeaud Gasztronómia Executive Chefje alakította ki a a budaiak igényei szerint, melyben a hangsúly az egészséges és házias ételeken van. Az Émile-ben biztos, hogy meg fogjuk találni gyerekkorunk ízeit, miközben a kortárs gasztronómia elvárásainak is megfelelnek a modern módszerekkel készült és kreatívan tálalt ételek. A természetes, magyar hozzávalókból összeállított menü a Gerbeaud Ház Vas megyei, saját farmjáról érkező  alapanyagok felhasználásával lett gazdagabb. László Tamás, a Gerbeaud Kreatív Cukrászvezetője mutatta be a ház sütemény-kínálatát és az Émile második születésnapjára készült, megújult Émile tortát: a vendégek egyik kedvence egy vaníliás financier tésztán fekvő fehér húsú őszibarackos töltelék, kakaóbab-ropogóssal, gránátalma zselével és mandula marcipán-fehércsokoládé mousse-szal. A Pastry Chef, aki saját, állandó csapatot épített fel az Émile cukrászatában, elmagyarázta, hogy a budai közönség fiatalabb, extravagánsabb, ízekben nyitottabb, így a klasszikus csokoládés Gerbeaud-világ mellé kreáltak gyümölcsös desszerteket, melyeknél a természetes összetevők és színek kapnak hangsúlyt.

Az Émile Piknikeken gyakran fognak találkozni a vendégek művészekkel, ismert emberekkel. Május 28-án a gyereknapi Émile Pikniken McMenemy Márkkal, az Otthon a kertben TV műsor és a Kert.tv vlog vezetőjével, a Daddy Cool – Vagányok és Apák című könyv szerzőjével találkozhatnak. A könyv olyan apukákról szól, akikről előbb jut eszünkbe a rock’n’roll vagy például az üzleti élet mint az apaság. Márkkal a gyerekek fűszernövényeket fognak ültetni az Émile kertjében. A június 11-i vasárnapi Émile Piknikre Szalóki Ági többszörös Fonogram-, Regionális Prima- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész hozza el gyerekprogramját. A sokoldalú népdalénekesként ismertté vált művész szerint igényes, jó minőségű zenére van szükségük a gyerekeknek, ezért csatlakozott a családtagok közös, minőségi időtöltésének helyt adó Émile Piknik sorozathoz. 

Fotó © Darabos György

Több Émile Pikniken lesz gyerekcukrász program Zombori Zsuzsával (Gerbeaud Ház), valamint kisállat simogatás és kézműveskedés. 
Az Émile Piknikek programja (vasárnap 10 órától 15 óráig):

Május 7. - Anyák Napi Émile Piknik, ahol az anyukájukkal érkezők meglepetést kapnak
Május 14. Az Émile második születésnapi Piknik, ahol az új Émile torta is debütál a nagyközönség előtt 
Május 28. Gyereknapi Émile Piknik, fűszernövény ültetés a kertben McMenemy Márkkal, Pop Cake-készítés és gyerek meditáció
Június 11. Émile Piknik Szalóki Ágival 
Június 18: Apák napja 
Június 25: Szent Iván Éji Piknik  - délután 5től grillezés a kertben 

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF DECO 2022 | YAMA Budapest étterem
  • 2022-12-26 11:00
  • Deco

BEST OF DECO 2022 | YAMA Budapest étterem

Bara Akos Daniel Architects and Design Studio tervezésében.

Tavaszi zsongás

Tavaszi zsongás

Tavaszias, üde ösvénnyel fogadja vendégeit a „Spring Feast”.

Egy falatnyi street art

Egy falatnyi street art

Őrült étterem Lengyelországból.

Hirdetés