Csütörtök este elkezdődött a kilencedik Építészeti filmnapok a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében. 

Csütörtök este elkezdődött a kilencedik Építészeti filmnapok a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében. Idén a fesztivál alcíme a Step out of your comfort zone! (Lépj ki a komfort zónádból!) felhívás lett. Vasárnapig majdnem 40 filmet vetítenek majd a Toldi moziban. Mind azt a kérdést járja körül, hogy vajon jó e nekünk, ha az építész szabadjára engedi a fantáziáját és a mi kontónkon új utakat keres?

A nyitó vetítésen Ila Bêka és Louise Lemoine, Végtelen boldogság (The Infinite Happiness, 2015) című alkotását nézhette meg a közönség. Az építészeti filmek rajongóinak már ismerős lehet az olasz-francia duó. Minden filmjükben elképesztő humorral mutatják be a kortárs építészeti alkotásokat. Talán legismertebb művük a Koolhaas Houselife, amiben a már-már félistenként tisztelt, és valóban zseniális holland építész mester, Rem Koolhaas egyik lakóházát kapják lencsevégre - a takarítónő szemszögéből. Hiszen lássuk be, a ház elsősorban a mindennapi életet kell, hogy szolgálja, nem a belsőépítészeti magazinokat (bocsi főnök!).

A nyitófilmben a dán építészzseni Bjarke Ingels koppenhágai “8 House” névre keresztelt lakóépületét járjuk be. A rendezők 21 fejezetre bontva mutatják be a ház különböző részeit, minden részhez külön narratívát társítva. A lakók lelkesen mesélnek az életről ebben a vertikális faluban, ahol jelenleg 500 család él. Mindenki ismer mindenkit, a házat kifejezetten így tervezték: a faluszerkezet a lakókat összetartásra és együttműködésre buzdítja.

A boldog, sok gyermekes dán családok történetei mellett ugyanakkor osztozunk a lakásszámozástól összezavarodott postás és az eltévedt pizza futár drámájában, valamint a helyi kertész hőbörgésében is. Az egyik lakó pedig kifejezetten Bjarke Ingels építészt vádolja a szívrohamáért. Mint meséli, az épület olyan ismert, hogy naponta 3-4 turistabusz is érkezik, tele faragatlan látogatókkal, akik bemásznak a teraszára és letépkedik a virágait, emiatt kénytelen elköltözni.

Így már nem is olyan végtelen a boldogság.

Az építészeti filmnapok pénteki programja:

TOLDI Nagyterem
19:15 
Bishop Edward King Chapel és Zaha Hadid – Aki mer, az nyer
21:00
Eero Saarinen – Az építész, aki látta a jövőt

TOLDI Kisterem
17:00
A kupola és Parabeton – Pier Luigi Nervi és a római beton
20:00
Berlin, szellemváros és Frei Otto – A jövő vonzásában

Jegyek a helyszínen vagy a Toldi mozi weboldán kaphatók.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megvan az ArchiKids új időpontja

Megvan az ArchiKids új időpontja

Nem marad el, csak októberre csúszik a jövő generációival párbeszédet kezdeményező fesztivál.

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivált májusban rendezi a KÉK.

Kihirdették a 33,3 négyzetméter kurátori pályázat nyerteseit

Kihirdették a 33,3 négyzetméter kurátori pályázat nyerteseit

A nyertes kiállítása november végétől látható a KÉK-ben.

Hirdetés