„Pajtaházat” kért a megrendelő, de sokkal többet kapott annál (X)

Ennek a háznak a tervezése során nagyon ügyeltek arra, hogy lehetőleg ne kelljen fát kivágni a telken. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.

• Szöveg: Őrfi József
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Szívesen rajzolnék hatalmas házakat. Fontos helyekre, komoly feladatokkal, erős anyagokból. Persze érzékeny hozzáállással, beillesztve a helyi szövetbe, de azért üzenve az örökkévalóságnak, hogy én is itt voltam. Az ambíciót nem lehet elvenni. Mégsem tehetem, több okból sem. Nem tartok még itt például, nagy megbízásokhoz nagy építész szükségeltetik, az pedig hosszú, küzdelmes út, míg odáig eljut az ember. Ha eljut egyáltalán. De nemcsak ez az ok. Változnak a dolgok, nem igazán píszí ma már egy nagy épület sem.

Talán még nem vesszük észre, talán még visz a nyomot hagyás kényszeres lendülete. Betesszük a megújuló gépészetet, és azt hisszük, ezzel megfeleltünk az építészet előtt álló erkölcsi kihívásnak. Az értékelésnél nem szempont még, hogy valóban szelídek voltunk-e rajzolás közben, vagy sem. Hogy el tudtuk-e engedni a nyomot hagyás kényszerét, vagy már úrrá lettünk ezen és ego nélkül, egyszerűen csak elláttuk a feladatunkat.

Igen, persze, van ebben némi makacsság is, hogy csak azért is oda tesszük a házat a keskeny telken, ahol a helye van: az utcától kicsit távolabb, a nagy fák takarásába. Akkor is, ha a szabályozás nem engedné, mert kötelező az előkerti ötméteres határvonal, ha tetszik, ha nem. A fák, amelyeket ki tudja miért és mikor a telken elültettek, persze pont hat méterre vannak az utcától, ami a szabályozás által előírtan már kötelezően a háznak a helye.

Vágjuk ki hát, nincs itt miről beszélni. A nyírfa szegény amúgy is dülöngél már, nincsen neki sok hátra. A fenyő mondjuk egyben van, de úgyis itt a klímaváltozás, pár év és neki is vége. A kivágott fák helyére mehet amúgy akármilyen ház, itt, Siófok szélén, a frissen parcellázott utcákban úgyis mindegy. A közelben van ugyan egy-két jó arányú, szemre '80-as évekbeli, nyeregtetős nyaraló, szépen sorban egymás mellett. Hm. Meglepően jól tartják magukat.

A megbízó „pajtaházat” kér. Hogy micsoda a pajtaház? Hogy nem ismeritek? Hohó! Igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan. De nevezzük jobb híján így, ha a házon szimmetrikus a magastető, mindemellett szabadon szerkesztettek a terei, és valamiért látszik rajta, hogy mai. Fene tudja, hogy miért is, talán mert nincs eresze, vagy furcsa alakúak a nyílászárók. Talán a faburkolat miatt van, hogy olyan mai, meg „pajta”. Aztán lehet, hogy a belső terek összetettsége miatt pajtás a hangulat, hogy bár kicsik a méretek, van itt belmagasság, minden zug be van építve és feladatot is kap.

Tényleg, mint a régi, udvar végi, hátra sorolt fészerekben, tárolókban – hol, hogy is hívták ezt –, mikor a gazda épített egyet csak úgy magának, hogy legyen hova tenni a dolgokat. Beférjen eső elől a szekér is, a takarmánynak, a lónak is kell hely, szerszámnak, meg hát a többi állatnak. Végül is sokkal inkább előkép ez egy mai, összetett funkciójú háznak, ahol kell hely az autónak, kutyának – és amit bizony szeretünk már sokkal szabadabban alakítani kedvünkre a parasztházak hármas osztású, katonás, sötétbe burkolt rendjéhez képest, elején a használatlan tisztaszobával.

Szóval pajta-stílusú ház volt a kérés. A fák makacsságból maradtak. Mert eddig volt ugye az, hogy akartunk valamit, szépet, nagyot, aztán igazodott hozzánk mindenki. A telket, ha kellett, egy szint mélyen megástuk, a fákat kivágtuk, a felszíni vizeket megakasztottuk, a gödröt erős betonnal kibéleltük, hogy be ne omoljon. Erre jött rá a többszintes ház, bele a család, hozzá a gázszámla. De mit csináljunk, ha nincs több beton? Ha árnyék nélkül nyáron már létezni sem lehet? Ha az igények szerények, élet-közeliek? Ha az árak az egekben, ezért minden négyzetméter számít? Új helyzetben mindenképp valami újat kell kitalálni.

A ház tehát ment a helyére, az árnyékot adó fák mögé. Ők maradnak, amíg tudnak, ha lejár az idejük, megy majd a helyükre új. A hátul álló öreg cseresznyéről például menet közben derült ki, hogy alig áll már, így végül új csemete került a helyére, pedig a három fa együtt volt igazán izgalmas kompozíció. Az új kis fa azért csak megnő, mire az elöl állók mennek, így a kis pajtaház szándékolt üzenete biztosan a helyén marad. Szimbólum ez. Azt üzeni, hogy fáknak, embereknek együtt kell valahogy tovább mennünk, ha meg akarunk maradni.

A fák közé tett kis tér lapostetőt kapott, hogy az ágakat ne kelljen magasra visszavágni. Nem került ide zárt tér sem, csak egy fedél, két irányban a fák felé észrevétlenül lejtésben. Alá be lehet állni autóval, a házba innen és oldalról is be lehet lépni. A bejáró tornác a terveken oldalról csak szellős faburkolatot kapott, mint ahogy az autóbeállón és a ház túlvégén a szintén lapostetős terasz oldalán is így van. Ez az apró, mégis figyelmes részlet építés közben elveszett, mert a tornác is tömör oldalfalat kapott végül – hozzáteszem, egyetlen veszteségként annak ellenére, hogy az építő csapat önállóan dolgozott.

A tornácról belépve előtér fogad, innen nyílik minden. Továbblépve a konyha közlekedőjén keresztül jutunk a gerincig felnyitott, teraszban folytatódó nappali térig, vagy mehetünk a hálóba, fürdőbe. Vagy akár a tetőtérbe, a kamra feletti egykarú lépcsőn megközelíthető galériára (dolgozó-gardrób) és az innen nyíló második szobába (tornaszoba, vendégtér). 

A házban lévő lakás hasznos alapterülete 80 négyzetméter, ebbe a tetőtér használható része is bele van számolva. Két szoba-nappali, ahogy régen mondtuk, igazi városi kis lakás egy kertes házba integrálva, akár egy családnak is megfelel. A fedett-nyitott terek megteremtik a ház és a kert közötti kapcsolatot, tovább tágítják az érzetet is. Kicsi a ház, de nagy, mondhatjuk sommásan a lényeget. A ház körül már készül a permakultúrás kert, ha az is készen lesz, az egész ingatlan igazi, valóban fenntartható kis édenné válhat – hiteles és valós példája lehet annak a szemléletnek, ami ma már bizony elvárható.

További képek a cikk végén található galériában!