2015/04 120
 

1864-1944-2004-2014

A Fiumei úton haladva sötétlő tornyok elsőre kissé szürreális látványa tűnik fel újabban a volt Józsefvárosi pályaudvar előtt. F. Kovács Attila, ahogy a Terror Háza pengefalánál, úgy itt sem engedi el épülete mellett a fogalmatlan városjárót anélkül, hogy egy vizuális jellel fel ne hívná a figyelmet a hely kiemelt szerepére. A tornyoknak sokrétű szerepük van, sajátos epicentrumát képezik az együttesnek. A „kőtengerben úszó” állomásépület látszólagos megközelíthetetlenségével szinte önmaga emlékművévé vált, miközben teljes értékű részévé lett egy 21. századi intézménynek. A Sorsok Háza magas színvonalon kialakított építészeti keretet kapott ahhoz, hogy maga is hasonlót célozzon meg működése során. A vezető tervezővel Kelecsényi Kristóf beszélgetett.

Fotó © Trunkó Bálint

Gyökeresen megváltozott a kép, mióta legutóbb itt jártam. Gaz, elhanyagoltság uralkodott a felhagyott pályaudvaron. Most nagy rendezettség fogad, pedig alig másfél év telt el. Mi történt itt? 

Ami történt, annak 10 évre nyúlnak vissza az előzményei. 2004-ben a Terror Házában terveztem egy gyerekek a holokausztban témát feldolgozó időszaki kiállítást. Miután bezárt, megcsináltuk állandó jelleggel Hódmezővásárhelyen, ahol épp megújult a zsinagóga. Később jött az igény, hogy ezt az anyagot nagyszabásúan be lehetne mutatni itt, a Józsefvárosi pályaudvar egykori épületében, persze nem lekettőzve a Páva utcai emlékközpontot. Ezzel kerestek meg minket.

Ez mikor történt?

2013 nyarán. Augusztusban elkészítettem a látványterveket, ezek nagyon sikeresek voltak a szeptemberi sajtótájékoztatón. Októberben elindult a műszaki tervek kidolgozása. Én voltam a vezető építész és belsőépítész. Jól tudtam együtt dolgozni Reisz Ádámmal és az FBI Stúdióval, ők voltak a generáltervezők. 2013 decemberében kezdte el az építkezést a Market Építő Zrt., be is fejezte 15 hónap alatt és fantasztikus minőségben.

Fotó © F. Kovács Attila

Hogyan lehetett itt a Sorsok Háza programját megvalósítani?

Az elején a kérdés az volt, hogy szerintem hogy lehet ebben a régi állomásépületben egy 21. századi múzeumot létrehozni. Mondtam, hogy sehogy. Az koncepcióm az volt, hogy a pályaudvar előtti tér alatt hozzunk létre egy hatalmas föld alatti kiállítóteret. A régi épületeknek ugyan volt pincéje, de nem voltak összekötve. Az új föld alatti kiállítótérből minden elérhető lett. Ezt a teret pedig  egy fokozatosan süllyedő tereplépcsővel tettük megközelíthetővé, az épület előtt pedig a korábbi szintet állítottuk helyre.

Igen ám, csakhogy ide nagyméretű bazalt követ raktatok, ezáltal viszont megközelíthetetlen lett a főépület erről a korábbi szintről.

Így van, ez volt a cél, a régi állomásépület (átadása: 1864 – szerk.)  szinte belesüllyed ebbe a gigantikus kőmezőbe, amit ezzel a gesztussal el is emeltünk környezetétől. Bemenni alulról, a föld alatti térből lehet, és az épület közepébe jutsz, ahol a kantin és a könyvesbolt kapott helyet. Az épület bal szárnyába egy kétszáz fős konferenciaközpont került, a túlsó oldalra pedig két időszaki kiállítótér.  Ezek a belső terek a külső homlokzatról visszahúzott üvegfalakkal vannak határolva. Az egykori peron helyére egy szabadtéri szoborparkot tervezünk, ahol helyet kapnának Fehér László  drámai sziluett-figurái. Magát az állomásépületet eredeti állapotába hoztuk helyre, megszabadítva a később rárakódott toldalékoktól.
Az egykori utasforgalmi épület két végénél található házak viszont nem a 19. századi formájukat mutatják.
Valóban, ezek inkább 21.századi képződmények, eredetileg szolgálati lakásoknak épültek, így nem volt fontos a korábbi állapot visszaállítása. A homlokzati falak látszóbeton-burkolatot kaptak és a rozsdás betonvas-fémháló került burokként az épületre ami vadszőlővel lesz befuttatva, az ablakokat árnyékoló Corten-dobozok keretezik. Az északi az oktatási épület, a déli pedig az irodákat fogadta be.

Ahogy szétnézek, az ilyen szikár, ipari hatás és a rozsda nem csak itt van jelen, hanem mintha az egész épületkomplexum 
külső képét meghatározná.


Sok olyan anyagot használtam fel, ami a transzportokhoz kapcsolódik, azonban mindent más kontextusba téve, átértelmezve, nem illusztratív módon. A Fiumei út felőli támfal talpfákból készült, a középtengelyben felvezető lépcső régi sínekből. A zúzott bazaltkő is megjelenik többszörösére nagyítva sok ezer négyzetméteren. Ezen kívül pedig sok a Corten-acél, nem divatból, hanem mert a témához passzol. A Corten számomra valahogy a pusztulást és a mégis megmaradást szimbolizálja.

Fotó © F. Kovács Attila

És ne menjünk el a talán legdirektebb vasúti utalás, a főépület előtt álló két torony mellett.

Paradox módon lehet, hogy a legdirektebb, de mégis a legszimbolikusabb. Előképe a Hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum előtt található. Oda terveztem egy emlékművet 2004-ben, ami két fekete monolit gránittömb. Szétszakítottságuk fontos, de van egy nézőpont, ahonnan összeáll a két tömb és felfénylik az azokat összekötő Dávid-csillag. Viszont ahogy elmozdulsz, újra szétesik az egész, kialszik a fény. Ez itt is így működik, de a két tömb itt vagonokból van. A vagonok teteje engem mindig egy könyvgerincre emlékeztet. Itt a tornyok oldalára helyezve, egy olyan furcsa felállított könyv jött létre, amelynek két gerince van, tehát ezt a könyvet nem lehet kinyitni. Józan ésszel, érzésekkel  felfoghatatlan ami benne van...

Úgy tudom, mégis rajtuk vezet át a látogató útja majd. Milyen lesz a kiállítás?

Igen, a holokauszt tornyok és a híd a kiállítás dramaturgiai koncepciójának szerves részei. A kiállítás egy tölcsérszerű bevezető térrel  kezdődik a föld alatt, aminek a falát régi fotók borítják, kicsi kegytárgyakat rejtő vitrinekkel. Innen bonyolult térsorokon keresztül jutunk alulról az első toronyba, ahol az út felfele vezet átlátható födémeken keresztül a Dávid-csillagot formázó hídig. Az első torony belül opálos, fehér, stilizált vertikális tér, a külső fények csak foltokban szűrődnek majd át. A látogató a tornyban valóságos tárgyakból készült mennyezetek alatt halad majd felfelé. A Dávid-csillag hídon elkápráztatják a több ezer apró lyukon beáradó fénypászmák, ezen keresztül  jut a második, belülről teljesen fekete toronyba. Lent a mélyben, a padlón két ablak fénylik majd, mintha elforgatnál egy helyiséget, a koordináta-rendszer felborult. Az installáció  ebben az űrszerű fekete térben egy széttört szoba berendezése, amint lefele zuhan, expresszív módon megvilágítva.

Innen hova jut a látogató?

A kiállítás második felébe, ami a táborokból visszatérést és az azt követő időszakot dolgozza fel.  Ahogy innen kijutunk, már belülről látszik a lesüllyesztett átrium-kert, Schmidt Mária érzékeny ötlete, mely a főbejárattal átellenben jött létre, védetten a Fiumei út forgalmától, zajától. Itt el lehet gondolkodni a történteken, hogy kik is vagyunk valójában.

Az OCTOGON magazin 2015/4-es száma

Te magad miként gondolsz vissza erre a nem is kis feladatra, amit a Sorsok Háza jelentett?

Lelkileg azt hiszem, életem legnehezebb feladata volt, a tartalmát illetően mindenképpen. Építészetileg is rendkívüli kihívás, de azt szeretem. Nagy ecsetvonásokkal akartam odatenni a dolgokat. Kortalan művet szerettem volna létrehozni, hogy évek múlva is aktuális legyen az üzenete. Úgy érzem, ez sikerült, sokan segítették a munkámat, velem voltak, ez nagyszerű érzés, köszönet érte. Elkeseredett vagyok  viszont, hogy a kiállítás hiányzik, hiszen ezért épült az egész. Bízom benne, hogy utóbb ez is megoldódik. Borzasztó és a témához méltánytalan lenne, ha egó-harcok, politikai csatározások temetnék maguk alá.

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/4-es lapszámában.

MAGAZIN

MUTASS TÖBBET

építészet

design

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.