Ritka pillanat a hazai kortárs építészetben, amikor minden a helyére kerül. 

Ritka pillanat a hazai kortárs építészetben, amikor minden a helyére kerül. Minden alatt most nem holmi költői túlzást, hanem valóban mindent kell érteni. Adott a táj, a meg-művelt föld, az épületek és a helyükre kerülő emberek. A Nagy-Eged hegy lábánál, Almagyaron az érseki szőlőbirtokon jártunk. 

Fotó © Frikker Zsolt

Kezdjük a barátságnál. Csutorás Ferenc családja generációk óta borászkodik Egerben. Rendkívül elkötelezett lokárpatrióta, nagy tudású szőlősgazda, aki a technológiai mindenhatósága helyett a hagyományban, a kézműves, naturális borkészítésben hisz. Ez a hozzáállás vezérelte abban is, hogy az egykori és elpusztult érseki birtok néhány tőkéjét megmentve és új kordonos telepí-téssel gyönyörű dűlőt hozzon létre Almagyar-dombon. Ihletett hely ez, ahonnan körülnézve északon a Bükk csúcsai húzódnak a horizonton, délre kilátás nyílik az Alföldre. Csutorás társául fiatalkori barátja, Mészáros Péter grafikus, illetve a néhány éve a környékre költöző Csernus Imre pszichológus szegődött. Így hárman vágtak bele az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok felvirágoztatásába, aminek építészeti elemeit nemrégiben adták át.

Fotó © Frikker Zsolt

Borkempingnek hívják a megbízók azt a három „kunyhóból”, apró medencéből, fedett kóstolóteraszból, kommunális helységből álló birtokközpontot, amit hosszú évek egyeztetései, finomításai során Gereben Péter, Marián Balázs építészek és munkatársaik hoztak tető alá. Nem véletlenül használom a „kunyhó” szót, hiszen a három önálló szállásépület morfológiai, szerkezeti archetípusa az Eger-környéki szőlőkben imitt-amott még látható lábas kunyhó volt. Archaikus alapforma, archaikus szerkezetek, amelyek nagyon is illenek ehhez a helyhez, ugyanakkor a tervezőknek mégis sikerült kortárs ízekkel gazdagítani a koncepciót. Így a finom, pontszerű, szinte tűhegynyi beavatkozás a dűlőbe, a laza, szórt kompozíció, az összetolt tetősíkokra emlékeztető teraszfedés, a dűlő felső csücskén nagyszerű dramaturgiai érzékkel elhelyezett léckilátó rendkívül szerves összképet ad. 

Alulfogalmazott. Ez a kifejezés az, amit a szó legpozitívabb értelmében szeretnék használni erre a beépítésre, tervezési attitűdre. Olyan fogásokat értek ezalatt, mint a hosszas kísérletezéssel, mintegy 20 méter próbafalazat felépítésével kidolgozott, a helyi tufa őrleményét újrahasznosító, döngölt technikával, porózus textúrával létrehozott betonfalak.

Fotó © Frikker Zsolt

Továbbá a garázskapu-szerkezettel mozgatott, szinte egész szélességében a tájra nyitható „fal”, a tetők lemezfedése, átszellőző faszerkezetei, vagy a kunyhók kültéri zuhanyzóinak keresetlenségei. Ugyanakkor olyan részletek nagyon is  rámutatnak a tervezők jelenlétére, mint a kilátó lécezése, ami lépcsőzés közben nem engedi a körbetekintést annak érdekében, hogy a panoráma szinte kirobbanjon a kilátó tetejére érve. Vagy az a tudatosság, ahogyan a terasz padlójának szintjét csak annyira emelik meg a tervezők, hogy a tőkék felett éppen elláson a vendég, ugyanakkor a növényeket minél közelebb érezze magához. De említhetnénk azt is, ahogyan a terasz mellett meghagytak egy pár akácfából álló kicsi ligetet, a lombkoronák árnyékában alatt sátrazni jó, ugyanakkor a fák magassága finoman szelídíti a terasztető magassági viszonyait. 

Fotó © Frikker Zsolt

Érezni a kompozícióban, hogy a helyiek nem formavíziókból indultak ki, hanem olyan téri helyzeteket kerestek, ahonnan a tájjal valódi kapcsolatba kerülhet az, aki erre jár. Mint ahogyan rátaláltak a szőlőtőkére, majd a dűlőben helyet találtak a növényeknek, úgy kerestek és találtak helyet az épületeknek is. Úgy mesélték, hogy a régi érseki tőkék termésének fajtája titok marad, pontosabban túl bonyolult volna meghatározni immár a típusát. A természet, a kultúra, az idő így rendezte el, és ez így is van jól. A dolgok a helyükre kerülnek. Ez a titok.



Szöveg: Martinkó József    
Építész: Gereben Péter, Marián Balázs
Fotó: Frikker Zsolt 

Megbízó: Csernus Imre, Csutorás Ferenc, Mészáros Péter 
Tervező munkatársak: Álmos Gergely, Mezey Tamás
Dűlő terület: 3,5 ha
Beépített terület: 230 m2 (borterasz, kunyhók, medence, kilátó)
Szőlő telepítés: 2007-2012
Építés: 2012-2014

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/05-ös lapszámában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 113 - 2014/05. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Megjelent az OCTOGON 113. száma, egyéb más mellett benne: az almagyari Borkemping és Borterasz (címlapsztori), gazdag melléklet az alakuló és már megépült hazai sportlétesítményekről. 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyben a három.

Egyben a három.

75 éves a BME Középülettervezési Tanszék – a jubileumot kiállítással, könyvvel és egy új díjjal ünnepli.

Hallgatói központ, könyvtár és alternatív terek

Hallgatói központ, könyvtár és alternatív terek

A Budapesti Gazdasági Egyetem célja a Hallgatói és Könyvtár Központ létrehozásával egy 21. századi elvárásoknak is megfelelő multifunkcionális létesítmény kialakítása. Íme a tervpályázat nyertes koncepciója. 

A Gereben Marián Építészek terve nyerte a BGE pályázatát

A Gereben Marián Építészek terve nyerte a BGE pályázatát

Kihirdették a Buzogány utcai épület bővítésére kiírt tervpályázat eredményeit.

Hirdetés