2015/04 120
Fotó: Greypixel Workshop
 

Kettős kútfő

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az építészet a globalizációnak leginkább kitett diszciplína. Valószínűleg azzal sem lepek meg senkit, hogy ez a kijelentés a világtörténelem összes korszakában igaz volt. Építészek, építőmesterek járták a világot, tanultak és tanítottak. Éppen ezért rendkívül izgalmas az, amikor olyan alkotót mutathatunk be, aki magyar építészként bő két évtizede külföldön bizonyítja tehetségét.    
 

fotó © Greypixel Workshop

Ambrus Lászlónak 1983-ban nyílt lehetősége arra, hogy a Műegyetem helyett  külföldön, az akkori NDK-ban kezdje el építészeti tanulmányait. Nyolc hónap katonaság után utazhatott Weimarba, ahol a Bauhaus-Universität építészkarán kezdte első szemeszterét. 1989-ben itt szerzett diplomát. Az iskola elődjét 1860-ban alapították és Gropius igazgatása alatt, 1919-től hívták Staatliches Bauhausnak. Többszöri átnevezés után, a kilencvenes évek elején, ehhez a névhez tért vissza az immár százötven éves intézmény. Kulturális értelemben jelzésértékű, hogy a mesterek olyan diplomatervet kértek a magyar hallgatótól, ami az otthoni tájhoz, jelesül Pécshez kötődik. Ennek során a Havihegy kápolna alatti hegyoldal beépítési, rendezési lehetőségeivel foglalkozott. Diploma után egy rövid időt a Pécsi Tervező Vállalat munkatársaként töltött el, majd a rendszerváltás lendületében, a megnyíló határokon át először Salzburgba ment dolgozni, ahol egy nemzetközi csapatban, pályázatokon vett részt. Ezután a szívét követve, barátnője oldalán Halléba költött, ahol 1992 és 2004 között dolgozott építészként. 2005-ben tette át székhelyét Berlinbe, ahol immár saját, AMBRUS+CO architektur.designra keresztelt irodáját vezeti.

fotó © Greypixel Workshop

Ezek mellett Ambrus László jelenleg a pécsi építészkar doktori iskoláját végzi, szülei Bonyhádon élnek. Családjával a karácsonyi ünnepek után éppen a repülőtérre tartott, mikor is alkalmunk volt egy gyorséttermi kávé mellett irodájának két legfrissebb projektjét megismerni.

fotó © Greypixel Workshop

Mikor megbízó és építésze találkozásáról, kapcsolatáról érdeklődtünk, némiképpen meglepő módon azt a választ kaptuk, hogy családi házak esetében szinte kizárólag a baráti felkérések és ajánlások játszanak szerepet éppen úgy, mint idehaza. A németeknél egyébként is jellemző, hogy úgymond „veszik a házaikat”. A projekt tulajdonosa, a Bauträger – magyarul fejlesztő – kínál fel 5-6 tervváltozatot, ami közül a megrendelő választ, ritkább, hogy közvetlenül kér fel építészt. Ehhez bátorság kell és együttműködési készség, mindkét fél részéről. Ambrus fontosnak  tartja, hogy alapvetően az építtető tervez, vagyis az ő elképzeléseit, vágyait kell megérteni, lefordítani és megvalósítani. Ugyanakkor az is gyakorlati tapasztalat, hogy a német megbízó semmivel sem képzettebb vizuálisan, nem jobb a térlátása, nem tájékozottabb a design és funkcionalitás kérdé-seiben, mint a magyarátlag. Minden tervezőnek le kell ásnia a gyökerekig, hogy megértse a megrendelő valós igényét.

fotó © Greypixel Workshop

A magyar modellhez képest azonban Németországban az építész kicsit úgy működik, mintha az építtető „ügyvédje” volna, így teljesen független a projektben részt vevő cégektől. A kontraktus arra szól, hogy a tervező az építést végigkíséri és mindig az ügyfele érdekeit védi. Bár a beszállító, alvállalkozó cégekkel a megrendelő önállóan köt szerződést, de az építész ezeket a szituációkat is felügyeli. Így az építészeti tartalom is jobban védhető. Ezt a tiszta elképzelést azonban a német piacon is kisiklathatja az ár.

fotó © Greypixel Workshop

Rátérve a két konkrét projektre, a vízparti ház, vagyis Klaus-háza esetében a megbízó maga is ingatlanfejlesztő, akinek kitartó munkával kellett összesen húsz tulajdonostól a különféle telekrészeket megvásárolnia. Számára Ambrus tervezett már egy házat, de annak a telkét végül eladta, abból nem lett építés. A vízpart-szituáció mellett meghatározó volt a hatalmas tölgyfa pozíciója, mert azt mindenképpen a kompozíció részévé kívánták tenni. Így a kalapács-formájú telek közepén álló százéves, szoborszerű fa köré feszül ki az épület. Egy beton sík szervezi a tömegeket, ami alatt a parkoló, illetve az önálló irodai rész szintén kapcsolódik a főtömeghez. Természetesen az épület gépészete a komplex és szigorú előírások-nak, szabályrendszernek megfelelően a lehető legalacsonyabb energiaigénnyel rendelkezik.



A második családi ház (Villa Negra) némiképpen rendhagyó, hiszen az építész saját családja számára tervezte. Ambrus László ugyancsak építész végzettségű feleségének szüleié a telek, amire korábban készült egy hétvégiház-terv, de végül ez nem valósult meg. Egy saját ház a nyárfaerdő szélén majd harminc évig beteljesületlen álom volt a berlini házaspár, a szülők életében. Következésképpen kézenfekvőnek tűnt a „kétgenerációs” program megfogalmazása: két egymástól tejesen független lakás külön bejáratokkal egyazon épületben, amelyek közül az egyik az idős évek eltöltésére alkalmas, amíg a másik lakrész egy kis városi lakás méreteire szabott. Ezek közül a nagyobb 126 m2, a kisebb 62 m2 hasznos alapterületű, és e 2006-ban átadott épület építési költsége 338 000 eurót tett ki.

fotó © Greypixel Workshop

Idézzünk az építészeti műleírásból: „A kompakt fekete tömb két funkcionális egysége a belső struktúrából nyeri el identitását: a délután besütő napra és a kertre fordul a földszinti lakás. Ez a kert a tágas teraszhoz kapcsolódva, attól kéznyújtásnyira terül el. Így a szülők bármikor, mindenféle akadály nélkül hódolhatnak szenvedélyüknek, a kertészetnek. A »juniorsuite« az emeleten tálalható. A elkülönített szobákkal szemben egy következetesen strukturált ugyanakkor nyitott alaprajzot részesített előnyben az itt lakó fiatal házaspár. A nagyszabású üvegfelületeken át az évszakok változásával folyton változó, élő »faliképként« költözik be az utca másik oldalán elterülő nyárfaerdő a lakótérben. Mint az évszakok, úgy változnak a hétköznapok téri igényei. Így a strukturálisan formált homlokzatok nem teszik leolvashatóvá az alaprajzot. Az emeletmagas toló-spaletták szükséglet szerinti mozgatásával újra és újra változik az épület megjelenése is. A kubus feketés-erezetes felületével és visszahúzódó megjelenésével nem akar konkurálni inhomogén környezetével. Mint egy hatalmas sötét fahasáb fekszik csöndesen az erdő szélen. Csak a néha előbukkanó korallpiros ablakkeretek sejtetik az eleven, színes magot a fekete héj alatt.”

fotó © Greypixel Workshop

Zárásképpen mondható, hogy két olyan alkotást sikerült Ambrus László révén megismernünk, ami kitűnően reprezentálja egy nagyszerű, magyar gyökerű német építész-iroda munkáját. Egy ilyen beszélgetés mögött mindig ott a gondolat, miszerint a határok nem pusztán egy irányba nyitottak. AMBRUS+CO architektur.designra a jövő-ben akár magyarországi megbízás is várhat.  

Szöveg: Martinkó József
Építész: Ambrus László (AMBRUS+CO architektur.design)
Fotó: Greypixel Workshop

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/1-es lapszámában. 

MAGAZIN

MUTASS TÖBBET

építészet

design

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.