Boronkay Linda kamaszként sikeres párizsi modell, húszas éveiben pályakezdő belsőépítész, majd harmincas évei elején elismert belsőépítészként hódítja meg a világ számos városát. 

Boronkay Linda kamaszként sikeres párizsi modell, húszas éveiben pályakezdő belsőépítész, majd harmincas évei elején elismert belsőépítészként hódítja meg a világ számos városát. Milliók és milliomosok életminőségéért felel a 32 éves magyar tervező. Az egész már-már meseszerű.
2008-ban Boronkay Lindát kiválasztja a Brit Belsőépítészeti Intézet (British Institute of Interior Design) a legtehetségesebb Angliában élő fiatalként. Ekkor még a londoni Metropolitan Egyetem másodéves belsőépítész hallgatója, mellette luxus lakásbelsőket és a WERK Akadémia tereit tervezi. Diplomája megszerzése után, 2010-ben Tom Dixon állást ajánl neki stúdiója belsőépítész részlegében, a Design Research Studióban, közel két évig dolgozik csapattagként. „Bíztattak – meséli –, hogy merjek saját stílust kialakítani és ne olvadjak bele a divatos, kortárs stílusokba. Tomban igazi mentorra találtam.” 



A válság következtében megcsappannak a Dixon stúdió projektjei, így Martin Brudnizki, Londonban élő, svéd-lengyel származású, fiatal belsőépítész irodájának munkatársaként folytatja karrierjét. „Nagyon élveztem ezt az időszakot, mert Associate FF&E (Furniture, Fixtures & Equipment – szerk.) designerként nem csak a projektek koncepcióját, formavilágát, színvilágát, tehát esztétikáját határoztam  meg, de egyedi bútorokat és világítást is terveztem, ami az egyik fő szenvedélyem.” – mondja arról a másfél évről, amelynek során Észak-Amerikában, Indiában és Európa-szerte dolgozik ingatlanfejlesztőkkel és olyan presztízsű ügyfelekkel, mint Jamie Oliver.

2012 decemberében férje Sydney-ben folytatja pénzügyi tanulmányait, ahol Linda a világ 7. legnagyobb irodája, a 15 stúdiót 850 alkalmazottal működtető Woods Bagot belsőépítészeként és projektvezetőjeként kap állást. Mára gyakran a teljes irodát képviseli, irányítja nem csak a sydney-i, de a további irodákban folyó munkát is. A következőkben szakmai útjának főbb állomásait mutatjuk meg.

Fotók © The Australian Turf Club, The Keystone Group, Woods Bagot

Sydney elit klubja, a The Stables kialakítása Linda első önálló belsőépítészi megbízása volt az ausztrál Woods Bagot iroda kötelékében. Bár magát az exkluzív klubot, mint műfajt (ahol a tagok reggeltől estig változatosan tölthetik el idejüket) ismerte, ezúttal olyan tér létrehozását kérte a megrendelő The Keystone Group, amelynek atmoszférája, jellege máshová is adaptálható. Az elegáns királyi lovas klub épületének legfelső szintjén helyezkedik el „Az Istállók” (The Stables) névre keresztelt téregyüttes, 1000 m2-en. „Annak érdekében, hogy minél több élményt nyújtsunk a vendégeknek, a tereket (lounge, étterem, terasz, könyvtár/sakkszoba, privát bár, étkező) úgy kezeltük, mintha különálló projektek lennének, más-más koncepcióval. A bútorok, lámpák, vitrinek, banquette-ek és a forgatható könyvespolc is saját tervezésűek. Még a vitrinben levő tárgyak is válogatás alapján kerültek be.” Linda csapata részben ennek a projektnek köszönhetően kapta meg 2014-ben az Év Tervezője (Designer of the Year) díjat az Interior Design Excellence Awards-on. (Társtervezők: Wade Little, India Collins)
Fotók: The Australian Turf Club, The Keystone Group, Woods Bagot

foto © The Soho House Group, Martin Brudnizki Design Studio

Már Martin Brudnizki londoni irodájában, 2011-2012 között, egyéb más mellett dolgozott a Miamiban található Soho Beach House projekten is. Az ügyfél, a Soho House Group Brudnizki egyik fő klienseként 3-4 munkát is a stúdióra bízott. Valamennyi Soho House-koncepció alapvetően azonos, akár Indiában, Amerikában vagy Angliában létesülnek: „Otthonos közeg, kényelmes bútorokkal, keverve az antik, a mid-century és a modern darabokat, de a részleteket mindig a helyszín sajátosságaira, a vendégek igényeire formáltuk. Ezért friss és vonzó a tagok számára, akik a világ összes Soho Clubjába bejutást nyernek a tagság megszerzésével. Természetesen attraktív a tagok névsora is, köztük a legtöbb híres színész, zenész, modell és művész megtalálható. A taggá váláshoz nem elég a tagdíj megfizetése, két másik tag ajánlólevele is szükséges.” – mondja a Miami projekt kapcsán Linda. (Társtervezők: Martin Brudnizki, Aaron Clarke, Alexander Waterworth, Gianpiero Gaglione)
Fotók: The Soho House Group, Martin Brudnizki Design Studio

Foto © Tom Dixon, Design Research Studio

A New York Times által is méltatott The Dock Kitchen étterem belsőépítészetét 2010-ben Tom Dixonnal és stúdiójának enteriőrtervezőivel közösen készítette. Az ipari hangulatot erősítő elemeket maga a tér, az eredeti állapotában meghagyott gyárcsarnok inspirálta. „Térbeli megkötésekkel és kihívásokkal szembesített minket ez a hely, mivel az alapterülete keskeny és hosszú. Egy nagy teljesítményű konyhát is be kellett valahogy illesztenünk, amire külön helyiség nem állt rendelkezésre. Ezért ahelyett hogy elrejtettük volna, az étterem díszévé tettük, sőt, ez bontja ketté a teret egy minden vendég számára nyitott éttermi részre és egy privát, bérelhető szekcióra. Tom tervezett egy mobil konyhát is, ami az éttermen belül mozgatható, hogy a „szeparé” bérlőinek saját szakácsa is lehessen.” (Társtervező: Tom Dixon)
Fotók: Tom Dixon, Design Research Studio



Los Angeles belvárosában épül a legnagyobb állami tulaj-donú kínai ingatlanfejlesztő, a Greenland Group befektető csoport harmadik projektje, amire a Woods Bagot stúdió és rajtuk keresztül a Linda által vezetett Lifestyle grupp kapott megbízást. „Az apartman-toronyházakban nagy hangsúlyt kapnak a közös területek, ez a megoldás korábban a hotelekre volt jellemző; ebben az esetben a lobbi, a porta, a lounge, a könyvtár és az edzőterem enteriőrjéről van szó.” Arról, hogy Sydney-ben élve mennyit és hogyan dolgozik együtt a Woods Bagot tengerentúli irodáival, a következőt mondja: „A 15 Woods Bagot iroda sokszor úgy működik, mintha egy stúdió lenne, különböző városokból, országokból szerveződnek projekt-csapatok, pláne ha valaki egy bizonyos területen elismerést ér el. Rendszeresen részt veszek nemzetközi munkákban, leggyakrabban a hongkongi, londoni és a San Franciscó-i irodákkal kollaborálok. Videókonferenciákon, közös projektmappákon és sokszor utazásokon keresztül válnak sikeressé ezek az együttműködések. A kliensek is szeretik látni, hogy a szolgáltatás, amit kapnak, a szó minden értelmében világszínvonalú. Legutóbb Hongkongba utaztam egy prezentációra, ahol a helyi irodán kívül részt vettek munkatársak a dubai, pekingi, sanghaji irodákból is, Sydney-t én képviseltem.” (Társtervezők: Wade Little, Alan McMahon) Fotók: Greenland Holding Group Co., Woods Bagot

Foto © The Howard Hughes Corporation, Woods Bagot

Honolulu kevéssé közismert látványosságai közé tartoznak Vladimir Ossipoff, orosz származású tervező 20. század derekáról származó, modernista ikonjai. Az általa jegyzett 1962-es IBM-épület felújítása és átépítése szintén a Woods Bagot iroda legfrissebb projektjei közé tartozik, a belsőért a Linda által vezetett Lifestyle csapat felel, olyan eredménnyel, amit örökségvédelmi díjjal jutalmazott a Historic Hawaii Foundation. A Howard Hughes Corporation, Észak-Amerika egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője építette át 20 millió USD költségen a meglévő landmark házat többfunkciós, kortárs komplexummá: értékesítési központ mintalakásokkal és irodák létesültek az egykori IBM-épületben. Ez a projekt egy tíz éven át zajló városfejlesztési koncepció első lépése, melynek részeként 22 toronyház, éttermek, bevásárlóközpontok és parkok létesülnek, 24 hektáros területen. „A belsőépítészeti koncepció meghatározásakor a tradicionális hawaii minták, geometriai referenciák, a kolonizáló és a kortárs, futurisztikus stílus inspirált minket. A projektbe helyi művészeket is bevontunk, így nem csak az ügyfél, hanem a helybeliek is elégedettek a végeredménnyel.” (Építész: Vladimir Ossipoff; társtervezők: Nik Karalis, Wade Little, Guion Childress)
Fotók: The Howard Hughes Corporation, Woods Bagot 

 Fotó © Greenland Holding Group Co., Woods Bagot

Filmdíszletszerű enteriőrt hoznak létre 2015-ben a Woods Bagot belsőépítészei Linda irányításával az 1939-es, védett art déco épület, a 4+ csillagos Greenland Hotel Sydney felújításával. A kínai Greenland Group ingatlanfejlesztő első Kínán kívül megvalósítandó munkájaként kezdtek dolgozni a projekten Linda és munkatársai. „Ebben az esetben a felelősséget az növeli, hogy méltó módon nyúljunk egy történelmi, védett épülethez.” Jövőbeli terveiről a következőket osztja meg: „Nagyon konkrét elképzelésem van arról, hogy milyen színvonalú és típusú projektekkel szeretnék foglalkozni, és ez idáig sikerült is ezen a vonalon maradnom. Persze ezért időről időre meg kell küzdenem és előfordul, hogy elfáradok, elbizonytalanodom, de ez mind a kreatív folyamat része. Ugyan a céljaim határozottak a következő 5-10 évre, az oda vezető út nincs kikövezve, lefektetve. Sokszor kell rögtönöznöm és a körülményekhez idomulnom, de ezzel nincs semmi bajom. A cél lebeg a szemem előtt, és a folyamatra, ami elvezet hozzá, vannak A, B, C opcióim.” (Társtervező: Wade Little) Fotó: Greenland Holding Group Co., Woods Bagot



Szöveg: Szépvölgyi Viktória

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/2-es lapszámában.

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 118 - 2015/02. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Filharmónia épülete Szczecinben, 100 lakásos passzívház Budapesten, Fricska, Tesla, Bortársaság


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Breitner-ház belsőépítészeti újravirágzása

A Breitner-ház belsőépítészeti újravirágzása

Az Optinvest és a Pyxis Nautica együttműködésében.

Egy évtizedekig szerethető lakás – 31b
  • 2023-03-23 11:00
  • Deco

Egy évtizedekig szerethető lakás – 31b

A Mistudio legfrissebb belsőépítészeti projektje.

„Klassz, amikor az építészeti stílusjegyek visszaköszönnek a beltérben is” | Triász
  • 2023-03-22 09:00
  • Deco

„Klassz, amikor az építészeti stílusjegyek visszaköszönnek a beltérben is” | Triász

A TOP TRIÓ folytatásaként az OCTOGON Deco magazinban megjelenő Triász elnevezésű új sorozatunkban ezúttal mindig egy-egy belsőépítész fejti ki a véleményét három kedvenc projektjéről – belsőépítészek belsőépítészekről.

Hirdetés