2015/01 117
Szöveg: Torma Tamás
Fotó: Bujnovszky Tamás
 

Lombkoronaszint - Családi ház Budaligeten

Amikor egy-egy új villaépületről esik szó, az ember gyakran hajlamos távol tartani magától, mondván, ez nem az én anyagi szintem vagy méretem, ez túlzás, ez a lakhatás fetisizálása. A „milyen legyen?” döntésének folyamata is sokakat riaszthat, hiszen legtöbbször nincs pontos esztétikai önképünk - ami egy ekkora beruházásnál ráadásul sokszor életfogytig meghosszabbítottnak látszik -, és az energiák is előbb fogynak el, mint a problémák. 

Fotó © Bujnovszky Tamás

A családiház-építés nagy kaland és legtöbbször előbb van kedvünk abbahagyni, mint lehetne. Az utóbbi lassan tíz év házai viszont már „válságházak”, és nem a látványos gazdagodás emlékművei. Ezen a házon is minden más látszik, sem mint a steril befejezettség. Még sok munka van hátra rajta és körülötte – és direkt nem írtam villát, mert tulajdonképpen ez egy kis ház (három szintjén összesen 140 négyzetméter), ha úgy alakult volna, bármelyikünké lehetne.

Vagy mégsem. Mert a médiában dolgozó tulajdonos feleségével egy olyan telket szúrtak ki, aminek meredek lejtője tele volt óriásfákkal, nem volt saját bejárata, sőt külön hozzáférése sem: az adottságok tehát nagyrészt meghatározták a lehetőségeket. Ahogy ismerősek voltak a környéken, úgy találták meg a leendő építészeket, Pajer Nórát és Soltész Noémit a Nanavíziótól, ismerősökként – az építészek első jelentősebb megbizatása ez volt. A telken állt már egy téglából épült, lapos tetős kisház (36 négyzetméteres, alápincézve) abból az időszakból, amikor a környéken még főleg erdő és néhány hétvégi ház volt csak. A valahai síoktató hajléka pirosra festett ereszeivel azonban meghatározó volt a választásnál, nem is bontották el, hanem melléépítették a folytatást. 

Fotó © Bujnovszky Tamás

Az új ház két különböző, egymásra merőleges elforgatott kubus összeillesztéséből áll, a zártabb, fekete tömbhöz egy fémszínű és -borítású kapcsolódik. Utóbbi karcsúbb, és jobban el is válik a környezetétől, a jelentősen nagyobb üvegfelületek és a tömbjének a homlokzati síkból való kisebb kiugratása csak kiemelik szolid különbözőségét. Az erős lejtőben a ház egy vasbetonplatón ül, ami a kiviteli tervekért felelős Korompay Attila ötlete alapján a hegy oldalán, lépcsőzetesen és karomszerűen kapaszkodik a földbe, akadályozandó a megcsúszást. Az első tervek még egy fa köré épített házról szóltak, de ez kivitelezhetetlennek bizonyult, maradt viszont a meglévő fák különleges közelsége – összesen kettőt kellett kivágni az építkezés miatt. Sudár tölgyek (a bejáratnál álló éppen 150 éves), szelídgesztenyék és erdei fenyők veszik körbe a házat, a madárdal mindennapos, a felső ablakok mindenhol bőven a lombkorona vonaláig érnek. (Az épület olyannyira illeszkedik a fák közé, hogy a madarak gyakran kamikaze repülésekkel átjárhatónak is vélik – ottjártunkkor éppen a nagy üvegfal madármatricázása volt napirenden.

Fotó © Bujnovszky Tamás

A kívülálló persze itt kétszeresen is kívülálló: egy szigorúan magánhasználatra készült épületben vajon mennyi az, ami ezeken a falakon túl is érvényes lehet?

Pajer Nóra és Soltész Noémi háza a budaligeti domboldalban azzal lep meg, hogy noha karakteres – és a mellette, fölötte lévő tégla, illetve fehér modern (a Minusplus tervezte, 2012-ben átadott családi házról van szó / OCTOGON 2012/9 - szerk.) között is jól egyensúlyoz – újdonságában nincs semmi hivalkodó. Minden oldalról más képet mutat, de mivel körbejárni amúgy sem lehetne, igazi arcának nevezzük a domboldali teleknek megfelelően lefelé, a völgy irányába forduló frontját. Ez ugyan észak-északnyugat, de a fák miatt nincs baj a benapozás mennyiségével. 
És belül sem a prospektusok csillogóan steril termékuniverzumát találjuk – a konyhában mintás, magyar cementlap, térelválasztóként nagy ötlet volt a kerítésrácsként ismert, dunaújvárosi Heidekkert használni – a legkülönlegesebb elem itt az egyedileg gyártott és két szintet átfogó üvegfal. A mennyezetek és a falak látszóbetonja itt szintén nem ideológiai kérdésnek tűnik: olcsó és ergonóm, bár ez megint az a bizonyos határ, a benne élőknek így is tetszett.

Fotó © Bujnovszky Tamás

A három szintet egyébként belülről is az inkább laza, mint aszketikus egyszerűség uralja. Alul talán idővel külön lakrész lesz, középen a fő lakótér egy ázsiai út emlékét őrző bútorokkal, a felső szint pedig a később továbbosztható gyerekszobáé. Ezekből a falakból nem a száz- vagy kétszázmillió mindenhatósága süt, ezt a házat a környezeti illeszkedéséért lehet igazán szeretni. És még nincs csúcsra járatva – akkor lesz az igazi, ha teljesen elkészülnek majd oldalsó, alsó és felső teraszai is.



Építészet: Pajer Nóra, Soltész Noémi (Nanavízió)
Projekt- és belsőépítész: Korompay Attila (Térhálózat Design)
Világítás: Jánosi András (Lumoconcept)
Szerkezeti tervező: Lakos Gellért
Épületgépész tervező: Korompay Zoltán (Gerappa Kft.)
Szerkezetépítés: Virágh István
Üvegszerkezetek: Kovács Üveg Kft.
Alapterület (össz): 140 m2 (pince 30 m2 + földszint 65m2 + tetőtér 45 m2)
Tervezés éve: 2010
Kivitelezés, kiviteli tervek: 2010-2014

Szöveg: Torma Tamás
Építész: Pajer Nóra, Soltész Noémi, Korompay Attila
Fotó: Bujnovszky Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/01-es lapszámában.

MAGAZIN

MUTASS TÖBBET

építészet

design

tér

trend

SZERKESZTŐI AJÁNLAT

2016 január 19.

Ikrek hegye - Családi házak Budapest szélén

Az ikerség inkább erős kapcsolatot feltételez, mintsem egyformaságot, ha létezik egyáltalán az építészetben vagy az életben egyformaság. 

Telepi srác - Családi ház Kelenvölgyben

Szokott sétám közben szemet szúrt egy különös, érdekes épület: a környék szorosan egymás mellé épült családi házaitól merőben eltért.

2015 december 02.