A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány 2015. szeptember 12–13-án rendezi a hazai kortárs képzőművészet galériás fesztiválját.

A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány 2015. szeptember 12–13-án másodjára is megrendezi a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet galériás fesztiválját, a Főváros és a BBraun támogatásával. Egy hétvége erejéig minden a kortárs képzőművészetről szól majd  Budapesten: tárlatvezetések, megnyitók és túrák a legjobb magángalériákban. Mert a galériák nem a földönkívülieknek dolgoznak, hanem a városlakóknak.

Fotó © Soponyai Viktória

A kortárs képzőművészettel ismerkedőknek most érdemes végignézni a budapesti galériák kínálatát, hiszen a kiállítóterek szombat–vasárnap délelőtt 10-től este 6-ig várják az érdeklődőket, a részvevő művészek, a galériások és munkatársaik pedig szívesen beszélnek a kiállított munkákról. A színtérrel ismerkedőket önkéntesek által vezetett csoportos túrák segítik. A programok mind ingyenesek.

Ízelítő a GWB programjából: nemzetközileg is sikeres régióbeli nőművészek és magyar kollégáik, fiatal barcelonai és Buenos Aires-i festők, 20. századi absztrakt legendák és fiatal tisztelőik, művészetfilozófiai kísérletek és a legfrissebb generáció fenegyerekei. Érzéki vásznak, szikár fotóanalízis, bizarr ördögűzés és kifinomult konceptuális hangok a középnemzedéktől. Széles művészi kínálat, garantált szakmai színvonalon – Ioana Nemestől Lossonczy Tamásig, Tarr Hajnalkától Vincze Ottóig. 

kép © Marge Monko

A legtöbb, komoly galériás színtérrel rendelkező nagyvárosban, például Berlinben, Zürichben vagy Bécsben, a kortárs képzőművészeti naptár kiemelt eseménye a gallery weekend programsorozat. Az egyre inkább eseményközpontúvá váló kortárs art world életében – az elmúlt tíz évben – nagy jelentőségre tett szert ez az új műfaj, felzárkózva a biennálékhoz és a vásárokhoz. Ilyenkor, egy hétvége erejéig, összegyűlnek a kereskedelmi galériák legjobbjai, különleges programokkal kedveskedve az érdeklődőknek és a műgyűjtőknek. „A Gallery Weekend Budapest sikeresen bizonyította be 2014-ben, hogy a budapesti színtér nemcsak megérett egy ilyen eseményre, de igényli is” – mondta a GWB művészeti igazgatója, Rieder Gábor. „Külön örömmel tölt el minket, hogy a Főváros is támogatja már kezdeményezésünket.”

A részvevő galériák a budapesti színtér válogatott elitcsapatából kerültek ki: acb Galéria, Art+Text Budapest, Chimera-Project, Deák Erika Galéria, INDA Galéria, FLUX Galéria, Horizont Galéria, Kisterem, Knoll Galéria, Körmendi Galéria, Molnár Ani Galéria, Galéria Neon, NextArt Galéria, TRAPÉZ, Várfok Galéria, VILTIN Galéria és Vintage Galéria.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Covid-emlékmű Pécsett

Covid-emlékmű Pécsett

Borbás Dorka Ferenczy-díjas üvegművész köztéri alkotása a Pécsi Tudományegyetem új campusán kapott helyet.

A város lélegzete

A város lélegzete

A kiállítás a nagyvárosi és a természeti lét kettősségéből adódó disszonanciát járja körül.

Időt kérünk!

Időt kérünk!

Formanek Zsuzsa és Szőcs Éva Andrea helyspecifikus installációja.

Hirdetés