Megjelent az Artlocator magazin első száma.

"Kortárs képzőművészettel jónéhány kiadvány és honlap foglalkozik, de olyan kiadvány eddig még nem készült, amely ennek a területnek a bemutatásához a 21. századi információs technológia egyik legnagyobb perspektívát rejtő újítását, a kiterjesztett valóságot, az AR-t használná."
Etentuk Inemesit alapító, főszerkesztő

 

Az Artlocator ezidáig csupán egy ingyenesen letölthető mobil alkalmazás formájában volt elérhető, amely a Budapesten zajló kortárs képzőművészeti eseményekről, kiállításokról és más programokról tájékoztat könnyen áttekinthető és egyszerűen böngészhető formában. Az Artlocator több hónapos előkészítést követően most kilép a virtuális térből, fizikai formát ölt, és egy exkluzív print magazinnal jelentkezik. A 140 oldalas 2000 példányban megjelenő folyóirat kiterjesztett valóság (AR) tartalommal is rendelkezik, s alapítói nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy a hazai piacon is bevezessék az interaktív print fogalmát. A 21. századi technológia használata lehetővé teszi, hogy a magazint egyfajta közvetítő felületként használva plusz online információk váljanak megjeleníthetővé, ezzel jelentősen meghosszabbítva a nyomtatott lap élettartamát. A logóval jelzett oldalakat az olvasó a Layar applikáció segítsévével egy okostelefon vagy táblagép kamerájával olvashatja be, a kijelzőn pedig oda kapcsolódó, folyamatosan frissített online AR tartalom jelenik meg.  

Az Artlocator - kortárs képzőművészeti iránytű tartalmi gerincét napjaink vizuális kultúrája adja, de a divat, a dizájn, a tárgykultúra, a zene és a gasztronómia is megjelenik, mindez az adott területek szakértőinek bevonásával, közreműködésével. Célja az ismeretterjesztés és a kultúraközvetítés, missziója, hogy a művészeti szcénát 21. századi eszközök segítségével mutassa be a szakma és a nagyközönség számára, s egyfajta iránytűként működve segítse az eligazodást a kortárs vizuális kultúra útvesztőjében online és offline módon egyaránt. A szerkesztőség a tervek szerint félévente tematikus lapszámokkal jelentkezik, természetesen AR tartalommal is kiegészítve.

Az első lapszámban számos, a legfiatalabb nemzedékhez tartozó alkotó mutatkozik be, köztük a festőművész Szinyova Gergő és Ulbert Ádám, illetve Filkey Áron és Demeczky Nóra grafikusok. Több oldalas galériakörkép olvasható a legújabb budapesti kiállítóhelyekről és művészeti kezdeményezésekről, átfogó írás avat be az online műkereskedelem rejtelmeibe, Rieder Gábor tanulmánya pedig a posztinternet kérdéskörét járja körbe. Dobos Tamás Gépember című fotósorozata rendhagyó módon dolgozza fel az ember és a gépek kapcsolatát, a Matók Zsuzsival készült interjúban pedig a food art mibenlétére derül fény. Az Artlocator címlapján Szombat Éva fotója látható.

A magazin technológiai értelemben is újdonságot jelent a piacon, hiszen a nyomtatott tartalmat AR (kiterjesztett valóság) kontent egészíti ki, amely kivételes befogadói élményt kínál. A jelzett oldalakon plusz felületek is helyet kaptak, így például a goth szubkultúrát körbejáró cikk mellett annak jellegzetes zenei világába is belehallgathat az olvasó, a hazai divattervezők legfrissebb kollekcióit nem csupán nyomtatásban, de online is lapozgathatja, s számos galéria kiállításairól juthat naprakész információkhoz a megjelenést követő hónapokban is. A megjelölt oldalakon keresztül megjelenő AR tartalom folyamatosan frissül, a változásokról az olvasó azonnali értesítést kap, így a print élettartama meghosszabbodik, s a következő lapszám megjelenésééig, 2016 áprilisáig aktuális marad. 

A kiadványhoz egy informatív microsite is kapcsolódik, ahol a kiterjesztett valóság fogalmával és használatával is megismerkedhetnek az olvasók. Az Artlocator október 1-től kizárólag kijelölt terjesztési pontokon kapható, valamint online rendelhető. A terjesztők pontos és folyamatosan bővülő listája a honlapon található. 

Bemutatkozó videó : https://www.youtube.com/watch?v=0fap0H-vPf8
További információ: artlocatorapp.com

forrás: sajóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Babaház

Babaház

A változó veszprémi óváros apró csodái.

Octogon 171

171 - 2021/7

Megjelent az OCTOGON magazin új, 171-es (2021/7-es) lapszáma, benne sok egyéb mellett cseh vitézek várával, a Földes Architects sasadi villájával, a  V30 sportközponttal, egy vasbeton-szerkezet előregyártó üzemmel, vagy a várpalotai zöld város projekttel.

Octogon 170

170 - 2021/6

Megjelent az OCTOGON magazin új, 170-es (2021/6-os) lapszáma, benne sok egyéb mellett egy parki ufóval (Hungexpo F1 fogadóépület), egy élőlény házzal (Attila99loft), egy bivalyzongorával (Tanösvény és bivalyistálló Sándorfalva határában) és egy interjúval Rostás Péterrel (aki nem a historizmus dzsihadistája) a Szent István-terem átadásának apropóján a vári átalakításokról.

Hirdetés