Hirdetés

Nemzetközi díjat nyert a kortárs üvegtetejű Drechsler-palota

Idén is több kategóriában hirdettek nyerteseket a nemzetközi versenyen, egy magyar építész iroda is van a díjazottak közt.

Öt éve adták át a budapesti Párisi Udvar Hotelt

A hányattatott sorsú épület műemléki felújítása nagy durranás volt néhány évvel ezelőtt, átadásának ötödik évfordulóján pedig a Párisi Udvarról szóló különszámunkból közöljük a projekt vezető tervezőjével, Nagy Csabával készített interjúnkat.

Díjat is nyert ez a felújított, kulturális funkcióval ellátott csűr Erdélyben

Kultúrcsűr vált a Hargita megyében található mezőgazdasági épületből az újjászületése után. Erről szóló cikkünket a 191-es, 2024/3-as lapszámunkból közöljük.

Nem csak a színe miatt meghökkentő az Euronews lyoni székháza

A híres építészt, Brendan MacFarlane-t kérdeztük a vakmerő épület tervezésének kapcsán. Írásunkat a 125-ös, 2016/1-es lapszámból közöljük.

Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása (X)

Június 9-ig tekinthető meg a kiállítás, amely belsőépítész hallgatók tervezési projektjeit, valamint egy építészet jövőjéről szóló filmet mutat be.

Eddig nem látott képeken a felújított Kecskeméti Városháza

Végre egy európai színvonalú, többfunkciós városházát hoztak létre Magyarországon. Erről szóló cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámból közöljük.

Visszatért az élet Benczúr Gyula egykori kúriájába

Felújították a híres magyar festőművész által egykor birtokolt kúriát Benczúrfalván. Erről szóló cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámból közöljük.

Érdekes építészeti megoldásokat mutat fel ez az új spanyolországi hőerőmű – Galéria

Biomassza felhasználásával oldják meg rengeteg háztartás fűtését ezzel az erőművel Spanyolországban.

Merész tömegjátékkal oldották meg a zöldfelületi kapcsolatokat ennél a svábhegyi társasháznál

Ritka manapság az a beruházói hozzáállás, hogy nem építik túl a rendelkezésre álló telket. A Németvölgyi Residence társasház-füzér esetében azonban erre is figyeltek. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

Ezért lett mára a berlini főpályaudvar a német nagyváros egyik ikonikus épülete

18 éve adták át a berlini Hauptbahnhofot, így ezen a napon közöljük a pályaudvarról szóló cikkünket az átadásakor megjelenő 49-es, 2006/4-es lapszámunkból.

Elkészült a Bem Center irodaház az egykori Radetzky-laktanya helyén

Sokáig magára hagyva állt a Radetzky-laktanya épülete, most azonban irodaházként született újjá.

Nemzetközi díjat nyert a pécsi vásárcsarnok épülete

A ljubljanai Baumit Life Challenge Nemzetközi Építészeti versenyen kapott elismerést a pécsi vásárcsarnok.

Az utóbbi évek legjobb kúriafelújítása történt az ország egyik eldugott zugában

Eddig nem sok figyelmet kapott a Becsky-kúria, amely nagyszerű korképet fest a köznemesség mindennapjairól. Cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámunkból közöljük.

Kevésből hozza ki a maximumot ez a magyar tervezésű mobilház

Komoly építészeti kérdést feszeget a Next Nest Drift mobilház koncepciója, ahol a lakótér méretét racionalizálva próbáltak meg kisebb terhet róni a környezetre. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

800 éves a Pannonhalmi Bazilika, a kortárs műemlékvédelem egyik főszereplője

A híres felújítással egyúttal a Velencei Karta 60 évfordulójáról is érdemes egy-két szót ejteni. A Főapátság azonban folytatja saját emlékévét, augusztus 27-én kerül sor a jubileumi nagy ünnepre is.

Megnyílt Magyarország első gyógyulásközpontú hotelje, a Melea

Exkluzív képgalériával mutatjuk be a sárvári Melea Hotelt, amely a nyugodtan elvonulni vágyók új hazai célpontja lehet.

Elkészült az Esterházy-kastély felújítása és kiállítása Balatonfüreden

A kastély a műemléki megújuláson kívül egy kortárs szárnnyal, benne pedig egy izgalmas új kiállítással gazdagodott. 

Új arcot kapott ez a dózerolásra ítélt, háromszintes ház a Sas-hegyen

Egyszerű geometriai formák ritmusát adja vissza a budai ház, amelyről a 190-es, 2024/2-es lapszámunkban jelent meg kritikánk.

Romkocsma helyett kreatív közösségi teret alakítottak ki a debreceni Szárító Műhelyből

A debreceni Tímárház Szárító Műhely jól példázza, milyen átalakulások zajlanak napjaink építészetében. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

Magyar iroda nyerte egy csehországi kápolna felújításának pályázatát

A kulturálisan rendkívül izgalmas Pelhřimovban romosan áll magára hagyva egy barokk kis kápolna. Az építész stúdió építészei nyerték el a megbízást újjászületésére és környezetének rendezésére. A nyertes pályamunkát az építészek műleírásával mutatjuk be.

Hirdetés
2024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1