A ház, ahol a tégla nem csak látványhúzás, hanem geometriai alapelem

Ez a budai ház nem abba a kategóriába esik, ahol a homlokzati karakter és textúra pusztán felmutatásszerű. Erről szóló írásunk a 134-es, 2017/2-es lapszámunkból közöljük.

Változatosan elszórt ablakaival minden oldalról más arcot mutat ez a kis-sváb-hegyi ház

A villa az utca felé szinte csak a hátát mutatja a szürke téglából rakott, „visszafogott” fal traktusával. Erről szóló írásunk a 127-es, 2013/6-os lapszámunkból közöljük.

A nyaraló, amelynek tereit a családdal és a természettel való együttlét formálta

Ennél a Leányfalun felépített háznál a kertet tudatosan őrzik és gondozzák egy liget, vagy virágos rét összképében. Erről szóló cikkünk a 128-as, 2016/4-es lapszámunkból közöljük.

Merész kaland: lakóházkaraktert adni egy több évtizede felhúzott balatoni épületnek

A sikert és a kudarcot egyaránt magában hordozó utat választották ennek a háznak a tervezői, a végeredmény pedig bizonyítja, hogy jó döntés született. Erről szóló cikkünk a 136-os, 2017/4-es lapszámunkból közöljük.

Teljesen zárt az utca felé ennek a budai villának a homlokzata

Ez az épület látszólag zárt, mégis hívogat ez a zártság: kerüld meg, fejtsd meg, éld át! Erről szóló írásunk a 116-os, 2014/8-as lapszámunkból közöljük.

Egy hús-vér család otthona ez a sokaknak életidegen, minimál ház

Ezt a házat röviden jellemezni nem könnyű, mert egyszerre visszafogott és figyelemfelkeltő, mértékletes és végletekbe hajló. Erről szóló cikkünk a 93-as, 2012/1-es lapszámunkból közöljük.

Minden művészies allűrtől mentes alkotás ez az Árkay Bertalan által tervezett ház

A '30-as években tervezte legjelentősebb villáit Árkay Bertalan, programjában nyílt szakítást hirdetett a régimódi családi ház koncepciójával szemben, amely „a királyi kastély mikroszkopikus mása”. Erről szóló írásunkat a 112-es, 2014/4-es lapszámunkból közöljük.

Az építész a tömegek és síkok izgalmas kompozícióját állította elő ennél a budai háznál

A többlakásos ház esetében erős fantáziával választottak burkolóanyagot, színt és felületi érzéki hatást. Erről szóló cikkünk a 99-es, 2012/7-es lapszámunkból közöljük.

Saját házán húzott merészet az építész: fekete hullámpalával borította be

Érdekes megtapasztalni, hogy az építész szakma által ünnepelt alkotások sokszor a közmegítélés szempontjából megosztóak, talán érdekesek, de nehezen emészthetők. Erről szóló cikkünk a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Nyomós oka van, hogy furfangos törésponttal látták el ezt a budaörsi családi házat

A ház felső szintjére érve feltárulkozik előttünk az épület aduásza, a Kő-hegyre komponált kilátás. Erről szóló írásunk a 150-es, 2019/2-es lapszámunkból közöljük.

Üdítő kivétel, amikor nem aránytalanul bővítenek ki egy régi kis nyaralót

Balatonakarattyán áll ez a ház, amelybe az építész belefogalmazta a tó aurájának újrateremtését. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Vöröskő és fehér cserép: a vitorlás hajók is megihlették a Nanavízió új munkáját

A révfülöpi családi ház koncepciójának egyik legfontosabb elemeként azt tűzték ki, hogy a beeső fények a különböző napszakokban izgalmas hatást keltsenek. Erről szóló cikkünket a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Emília-ház: ahol egyből megfog a lenyűgöző, égetett fa homlokzat

Erős karakterrel rendelkezik ez a diósdi családi ház, amelynek tervezésekor a környezeti lábnyom csökkentése is fókuszban volt. Erről szóló írásunkat a 194-es, 2024/6-os lapszámunkból közöljük.

A geometrikus arányok erejével játszik ez a budai családi ház, de mégis kerüli a szimmetriát

Ennek a háznak a homlokzata az erőteljesen visszaugró részekkel szinte feloldódik, az üvegfelületek között konzolszerűen jelenik meg. Erről szóló írásunk a 194-es, 2024/6-os lapszámból közöljük.

Úgy simul ez a négyszintes ház a budai hegyoldalhoz, hogy szinte a részévé válik

A családi ház tömegalakítását a szikla egyenetlensége inspirálta: az egyes szintek egymásra rétegződnek, ugyanakkor kicsit ki is fordulnak a zárt hasáb kontúrjaiból. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

A legfestőibb tájolás megtalálása mindent felülírt

Ennek a tihanyi villának a legfőbb erénye, hogy a balatoni nyaraló-építészetből kilépve saját, egyedi hangot talált a hagyomány és a kortársi megoldások alkalmazásában. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Régi kőház Szarvaskőn, mágikus kézművességgel újragondolva

Kortárs megoldásokhoz is nyúlt az építész az Eger közelében található kis kőház újratervezésekor. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Szinte szervesen nő ki a kertből ez a Balatonra néző, nádtetős ház

Galambdúcnak nevezte a merész és különleges terveiről ismert Bord Építész Stúdió vezetője, Bordás Péter ezt a különleges alsóörsi nyaraló. Erről szóló írásunkat a 161-es, 2020/5-ös lapszámból közöljük.

A gödöllői ház, ahol valami kísérletezőbbet akartak létrehozni

Díjat is nyert már ez a családi ház, amelyben a privát és a közösségi tereket határozott kézzel választották el. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Nem féltek belevágni a vályogházas kalandba, meglett az eredménye

Kortárs elemekkel bővítettek ki egy vályogházat Velencén, megőrizve az eredeti hangulat és technológia előnyeit. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Hirdetés