Ez már a hatodik, BREEAM minősítéssel rendelkező épülete a TIBA Építész Stúdiónak.
A GeoConcept főhadiszállása a Térhálózat/Sporaarchitects-től.
Nem kérdés, hogy az irodáknak van jövőjük, de egyre inkább csak a makulátlanul tisztáknak és rendezetteknek.
Az arany mellett három bronzot is szerzett a Magyar Divat & Design Ügynökség „figitális” tárlata.
Már több mint 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak bérbe a BudaParton.
Architecture Plus Engineering kategóriában kapott rangos díjat az Aquaticum fürdőért.
A pályázók Szathmáry Csilla, Szecskő Heléna és Tóth Emese voltak.
„Fémlemezfedések az építészetben” – a PREFA 2020. és 2021. évi építész és építészhallgatói pályázatainak eredményei.
Hetven pályázóból 16-an nyerték el a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat.
A CE Glass a kkv-k között a Legjobb menedzsmentfolyamatok kategóriát nyerte meg.
„Fémlemezfedések az építészetben” – a PREFA 2020. és 2021. évi építész és építészhallgatói pályázatainak eredményei.
Két kategóriája egy-egy nyerteséről dönthet a publikum.
A világ legjelentősebb fenntartható design versenyének Next Generation kategóriájában koncepciókkal nevezhetnek a 30 év alatti résztvevők.
A campuson álló, 1960-as években épült műhelycsarnok átalakítása a Big See Award Építészet kategóriájának díját nyerte el.
A legnagyobb nemzetközi építészeti platformon a debreceni Aquaticum strandfürdő terveivel került versenybe a BORD.
A nyitott házakat ünneplő kezdeményezés a Jövő Városáért Díjat kapott.
Körforgásos irányelvek mentén újította fel új stúdióját az idén 25 éves Bánáti + Hartvig Építész Iroda.
A ProtectOne új termékét, a Tickless Runt futók számára fejlesztették ki.