Mi maradt? 100 év után Megdgyaszay István épületeiből? (1877-1959) című kiállítása.
Fotósorozatok, tervek, magyarázó szövegek a német és lengyel városok második világháború utáni újjáépítéséről.
A Palotanegyed története és az Almássy palota rejtekei ismerhetők meg a Kulturális Örökség Napjai keretében Kovács Dóra idegenvezető közreműködésével.
A sanghaji art deco jeles képviselőjéről könyv, konferencia és fotókiállítás emlékezik majd meg.
A MÉK és MÉSZ közösen Diplomadíj 2019 címmel pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben végzett hallgatók részére.
Cságoly Ferenc DLA, DSc, Kossuth- és Ybl-díjas építész, professor emeritus Építészet és kultúra I–II. című kötetének bemutatója.
A Magyar Építőművészek Szövetsége a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Államtitkárságának támogatásával dolgozta ki a „Nagyapám Háza” Örökségvédelmi Program posztgraduális képzést a népi építészet iránt érdeklődők és elkötelezettek számára.
A Magyar Építőművészek Szövetsége Építész – Művészek kiállítás sorozatának következő tárlata.
Kiállítás nyílik a DE Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék hallgatóinak munkáiból.
Virág Csaba építész Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének sorsáról nyilatkozik a MÉSZ.