Építészeti innováció: VELUX digitális eszközök a kiváló tervezésért minden épületben (X)

A VELUX termékei és szolgáltatásai az esztétikát zökkenőmentesen ötvözik a fenntarthatósággal és a teljesítménnyel.

Régi kőház Szarvaskőn, mágikus kézművességgel újragondolva

Kortárs megoldásokhoz is nyúlt az építész az Eger közelében található kis kőház újratervezésekor. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Szinte szervesen nő ki a kertből ez a Balatonra néző, nádtetős ház

Galambdúcnak nevezte a merész és különleges terveiről ismert Bord Építész Stúdió vezetője, Bordás Péter ezt a különleges alsóörsi nyaraló. Erről szóló írásunkat a 161-es, 2020/5-ös lapszámból közöljük.

A gödöllői ház, ahol valami kísérletezőbbet akartak létrehozni

Díjat is nyert már ez a családi ház, amelyben a privát és a közösségi tereket határozott kézzel választották el. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

A Teleki tér koncepciója, amely szociális érzékenységével jó irányba mozgatja a fiatalokat

Tíz éve adták át a felújított Teleki László teret, és a mellette megnyitott FiDo Ifjúsági Központot. Utóbbiról szóló írásunkat a 116-os, 2014/8-as lapszámból közöljük.

Nem féltek belevágni a vályogházas kalandba, meglett az eredménye

Kortárs elemekkel bővítettek ki egy vályogházat Velencén, megőrizve az eredeti hangulat és technológia előnyeit. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Marcel Wanders: Magyar költőket is olvastunk a Kimpton BEM Budapest belső tereinek tervezésekor

A Bem téren nyílt új hotel belső tereinek tervezőjével beszélgettünk, ahol fény derült arra, milyen metódus alapján álmodták meg a design arculatát. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Új kiállítás nyílik a FUGA Központban az épített világ fenntarthatóságáról

Minden fontos információ egy helyen a legújabb, szakmai diskurzust kiváltó eseményről.

A Bem tér új főszereplője: interjú a laktanya helyén létrejött hotel építészével

A volt Radetzky-laktanya ügye egy évekig húzódó műemlékes és fejlesztői disputa tárgya volt. A historizáló épület főhomlokzata mögött a 3h építésziroda tervei és Marcel Wanders sajátos világa öltött testet - a szállodáról készült különszámunkban Csillag Katalinnal, a hotelrész vezető építészével készítettünk interjút. 

Műholdas adatokkal keresnek megoldást magyar építészek a nyári hőségre a várostervezésben

Európa-szerte óriási várostervezési kihívást jelent a felmelegedés, főleg a nagyvárosokban. 

Egy sasadi ház, ami nem „egy újabb kocka”, hanem figyelemre méltó villaépület

Díjnyertes ház, amely érdekes tervezői megoldásokat vonultat fel. Erről szóló cikkünket a 171-es, 2021/7-es lapszámunkból közöljük.

Idén is megrendezik a Nemzetközi Zöld Építés Hetét

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) ismét megrendezi a Nemzetközi Zöld Építés Hetét.

Emlékmű-pályázatok a kortárs hazai építészetben

Perényi Flóra szubjektív beszámolója az elmúlt években megsokszorozódott pályázatok és saját alkotásainak tükrében.

Az érdi Kós Károly Szakképző Iskola újabb bővítésével szorosabb lett a kapcsolata a várossal

Továbbgondolták az eredeti téglaépületet az érdi szakiskolánál, és minden igényt kielégítő bővítést vittek véghez, így a szeptemberi iskolakezdésre megújulva várja az intézmény a tanulókat. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.

Olyan felületképzésű ennek a pesti háznak a külső falburkolata, amit legfeljebb beltérben szoktunk meg

Ezzel a családi házzal az összes konfliktust, kockázatot felvállalták, amitől általában visszahőköl itthon az építész. Erről szóló írásunkat a 69-es, 2009/6-os lapszámból közöljük.

A neobarokk és a kortárs építészet találkozik a felújított Esterházy-kastélyban

Az Esterházyak Balatonnál található egykori, ma már műemléknek számító nyaralóját nem csak felújították, de kortárs bővítést is kapott. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a veszprémi várnegyedben

A látogatók előtt nemcsak az alsó szintet nyitják majd meg, de ünnepi alkalmakon az eddig szinte teljesen ismeretlen emeleti részt is.

Amikor az építész házat örököl, és azt merész mozdulatokkal gyúrja a maga képére

A végeredmény igazolta a tervező jó szemét, kiváló példává vált az épület. Erről szóló cikkünket a 97-es, 2012/5-ös lapszámból közöljük.

Augusztus 20-a alkalmából tüntették ki Anthony Gall építészt

Prof. Dr. Anthony Gall a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését kapta meg.

Immár a 21. század igényeit is kielégíti a felújított Tihanyi Bencés Apátság (X)

Feszített ütemezés szerint folyt a Tihanyi Apátság tervezése és a kivitelezése, hiszen minden munkát a bencés közösség folyamatos bentlakása mellett kellett elvégezni. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Hirdetés