200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.
A nyertes pályázat sikere részben a tervben megfogalmazott társadalmi felelősségvállalásnak köszönhető.
Elkezdik megemelni a vízparti épületeket.
Éppúgy helyet kaptak benne a vintage bútorok, mint az indusztriális stílus, vagy épp a retro.
Az új Közlekedési Múzeum épületére kiírt nemzetközi tervpályázat nyertes pályaműve.
Azért csak majdnem, mert az építész szellemi örökségét kezelő alapítvány nem ismeri el Wright alkotásaként.
Világításból is csak annyi van, amennyit a nap ad.
Egy régi sörgyár épületeit újítanák fel, de hogy.
A lézeres technológiának köszönhetően sorra tárják fel a maja kultúra maradványait.
Niczki Tamás (TIBA Stúdió) ArchDailyre írt dolgozatának magyar átirata.
Zsinagóga a Thököly úton.
Bírálói szerint az indiai miniszterelnök terve átgondolatlan és átláthatatlan, miközben Modi szerint egyszerűen csak kinőtték a régi épületet.
A békásmegyeri piac teljes metamorfózisa.
Új piaccsarnok épült az alföldi mezővárosban.
Ebből lesz a Gangnam style.
Interjú az építésszel, aki egyáltalán nem rajzol számítógéppel.
Az épület közösségi karaktere közel áll a Nemzeti Táncszínház szellemiségéhez.
Az "Építészet Dantéja" nélkül Barcelona nem lenne az, ami.