A főváros bűvkörében

Egy 19. század végi ötlet csíráiból nőtt ki a mai Budapest.

Megnyílt az IPARTERV 50+ kiállítás

Az IPARTERV 50+ című csoportos tárlat az 1968-as és 1969-es Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, illetve a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából ad válogatást. 

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

A magyar építészet üde színfoltjai. 

A hitelesség definíciójának margójára

Rendhagyó gondolatok Szabó István vizafogói templomának újjáépítéséről Katona Vilmos tollából. 

„Ami fellelhető volt, azt igyekeztünk hitelesen helyreállítani”

Az Orczy-kert rekonstrukciójáról beszélgettünk Szloszjár György tájépítésszel.

Az önazonosság nyomában

A Tours-i Szent Márton és Flüei Szent Miklós-plébániatemplom rekonstrukciója Budapesten.

"Nincs is jobb annál, mint, amikor szabad kezet kapsz"

Interjú a Sütő Interior Architects vezetőpárosával: Sütő Katával és Sütő Lászlóval.

Komplex tervezésben gondolkodunk

Interjú Oláh Éva projektvezetővel és Csiszér András design igazgatóval a Ludovika projekt és Budapest kapcsolatáról.

Racionalitás és megépíthetőség

Peschka Alfréd mesélt nekünk az NKE Rendészettudományi Karának új épületéről. 

Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén.

21. századi új belváros jön létre

Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér.

Közösségi fészer, könyvtár és játszóház: jön a Metropolitan Garden

Megkezdődött a LIVING ernyőmárka második lakóprojektjének kivitelezése a XIII. kerületben. 

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

Szalay Tihamér, az MD Studio vezető tervezője mesélt az NKE restaurált főépületéről.

Ezekkel a fejlesztésekkel gazdagodik idén Budapest

Budapesti fejlesztések szempontjából idén sem fogunk unatkozni.

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

"Valójában a térélmény az, ami az egyetemiséget adja."

A testi-szellemi gyógyulás 21. századi központja: a Dél-pesti Centrumkórház

Itt vannak a Dél-pesti Centrumkórház tervei. 

Kápolna a pusztában és megújult városháza - 2018 épületekben

Összegyűjtöttünk tíz, számunkra fontos épületet az idei évből.

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Idén kilenc magyar épület is pályázik a Mies van der Rohe díjra. 

Intellektuális stílusjáték - ez volt a Buddha-Bar Hotel

2019 januárjában bezár a Váci utcai Buddha-Bar Hotel.

Hirdetés