YAMA Budapest étterem a Bara Akos Daniel Architects and Design Studio tervezésében.

Különleges hellyel gazdagodott Budapest gasztrótérképe a tavaly decemberben megnyílt YAMA Budapesttel, ami legalább annyira ázsiai fúziós konyhájú fine dining étterem, mint egy különleges koktélokat kínáló bár. A hely belsőépítészeti nyelve pedig egyszerre sugall letisztultságot, magas minőséget, kellő lazaságot és a részletek tökéletes harmóniáját. Cikkünk az OCTOGON Deco 2022/1-es lapszámából.
 


Az Október 6. utca 9. szám alatt álló, 1876-ban Kallina Mór tervei alapján megépült klasszicista bérház földszintjén nyílt meg tavaly év végén az Endrődi Péter chef szakmai irányításával útjára indított YAMA Budapest.

Az étterem sokat utazott tulajdonosai egy olyan helyet képzeltek el, ahol a fine dining élmény oldottabb, lazább hangulattal párosul. Bara Ákost és stúdióját kérték fel a belsőépítészeti koncepció és a tervek megalkotására, akik első lépésként lecsupaszították a klasszicista jegyekkel bíró teret, eltűntették a korábban karakteresen megjelenő gépészetet, és egy kellemesen zen, minimalista, japán hangulatú teret alakítottak ki. Fontos szempont volt, hogy a berendezés egyaránt szolgálja az étterem- és a bárfunkciót – ez nemcsak az alaprajzot, de a designt, a bútorozást és a világítást is meghatározta.
 


A nyolc méter hosszú bárpultot az utcafronttal párhuzamosan, a tér hátsó traktusába helyezték, kialakítottak rajta két sushi- és két koktél állást – melyeknél a vendégek végigkövethetik a rendkívül látványos tányérok és koktélok elkészülésének fázisait – míg a vendégtér az utcai fronthoz közelebb került, jobb oldalon egy finom szinteltolással megmozgatva. Az enteriőr karakteres, sötét színét és egyenes vonalait a tervezők finom játékossággal lágyították. Ez érezhető a hely leglátványosabb elemén is, a pult fölött elhelyezett felhőformájú installáción is, aminek formaterveit Bara Ákos és csapata készítették.

A csőraszterekből kialakított installáció megfelelő szögből nézve kiadja az étterem nevét, és a LED szalagoknak köszönhetően különböző fényeffektekre is képes.


Ehhez, az egyedi „csillárhoz” kapcsolódik a szintén rudakból szerkesztett polcrendszer is. A falak és a padlóburkolat színéhez hasonlóan, a bútorok is fekete pácot és kárpitot kaptak, csupán egy-két helyen jelenik meg amerikai dió felület, ami a látványos zöld bonsaiokhoz hasonlóan üdítő színfoltot képez.

Az anyaghasználatot illetően, a tervezők egyértelműen a kevesebb több elvét követték: a sötétre pácolt fa, és a réz részletek mellett, karakteres elem a márványhatású padló- és falburkolat, ami különböző formákra vágva jelenik meg. Ezeket olyan finom részletek egészítik ki, mint a pult elejére helyezett átvilágítható, vékony kőburkolat, a rézkeretes megvilágított tükrök, az egyedi tervezésű világítótestek, vagy akár a kő tányérok és a kincugi jegyében készült, aranyszínű, Y-formájú repedéssel díszített kávéscsészék.
 

 

Tervező: Bara Ákos, B.A.D. Bara Akos Daniel Architects and Design Studio
Generálkivitelező: Market Építő Zrt.

 

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

BEST OF DECO 2022 | YAMA Budapest étterem
  • 2022-12-26 11:00
  • Deco

BEST OF DECO 2022 | YAMA Budapest étterem

Bara Akos Daniel Architects and Design Studio tervezésében.

Hamarosan átadják Ingels bordeaux-i épületét

Hamarosan átadják Ingels bordeaux-i épületét

Június végén átadják a Bjarke Ingels Group vezetésével tervezett új kultúrközpontot Bordeaux-ban.

Legyél építészeti influenszer!

Legyél építészeti influenszer!

Július 31-ig várják a pályaműveket a Nemzeti Mintaterv Katalógus ötletpályázatára.

Hirdetés