Ökotudatos nyaraló az egri borvidéken

Hagyományunkhoz híven, ilyenkor év vége felé a legjobb anyagainkat ajánljuk nektek újraolvasásra! Szász Kati, az OCTOGON Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10, számára meghatározó projektet a 2023-ban megjelent lapszámokból. Ezúttal íme egy ökotudatos házikó az OCTOGON Deco 2023/4-es lapszámából.

Csend és tökéletes nyugalom, a szőlősorok között apró, a fenntarthatóság és környezetvédelem szellemében megálmodott, önellátó házikó bújik meg, aminek teraszáról este a naplementét csodálhatjuk, éjszaka pedig a háló üvegtetőjén át a csillagos égboltot. 


Már a helyszín sem szokványos és a megérkezés is előkészíti az élményt, amit az Ostorostól gyalogosan 15-20 perc sétára lévő, szőlőtőkék közé épült Campy Öko Házikó nyújt. A Böjt Borászat egyik dűlőjében található sátorformájú építmény tulajdonosa, Bódi Eszter designer korábban számtalanszor tervezett már mások számára nyaralót, vendégházat, kávézót, éttermet, emellett pedig mindig is foglalkoztatta a környezetvédelem és az önfenntartó házak gondolata.

A tervező néhány éve jutott arra az elhatározásra, hogy megvalósítja álmát, egy öko-nyaralóépületet, amihez saját kezűleg készített vázlatokat, majd üveg tetős makettet, mielőtt kidolgozta a teljes koncepciót és az arculatot, beleértve a logót is.

A biológiai szennyvíztisztítóval felszerelt szigetüzemmódú napelemrendszerrel rendelkező sátorház valóban speciális élményt nyújt azoknak, akik a hétköznapokból kiszakadva szeretnének elvonulni és még arra is hajlandók, hogy odafigyelnek víz- és áramfogyasztásukra, hiszen a ház a vendégek részéről is igényel némi környezettudatosságot. 

Csodálatos panoráma nyílik a talajcsavarokon álló, két és fél méterrel megemelt épületből, ahonnan egészen a Bükk-hegységig ellátni. A hatalmas üvegtetővel kialakított házikó kívülről korcolt fémlemez fedést és díszdeszkázatot kapott. Maga az épület szerkezeti falait PET-palackokból újrahasznosított, vízálló öko panelek adják, amelyek a vizes helyiségek falburkolatként is megjelennek. Belülről a falak rétegelt nyír lemez borítást kaptak. 


Belső hővisszaverős rolókkal oldották meg az árnyékolást, a klímáról pedig az alacsony fogyasztású hűtő-fűtő rendszer, valamint egy pellet kandalló gondoskodik. Letisztult, organikus, környezetbarát megoldásokat találunk a természetes anyagok és színek egyszerű harmóniáját felvonultató belső terekben, ahol a bekuckózásra tökéletesen alkalmas díszpárnás olvasósarok is helyet kapott, de ugyancsak a vendégek kényelmét szolgálja a hatvan négyzetméteres terasz és az ide kihelyezett fatüzelésű dézsa is. 


A Campy az egri borvidéken fogadja vendégeit, de tulajdonosa szeretné, ha az ökotudatosságra nevelő házikó koncepcióját és magát a brandet külföldön is megismernék az emberek, és kialakulna egy több Campy vendégházból álló nemzetközi hálózat.


Bódi Eszter / StylePolice | Facebook | Instagram

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Házikó csillagos égbolttal
  • 2023-10-18 09:00
  • Deco

Házikó csillagos égbolttal

Ökotudatos nyaraló az egri borvidéken

Higiénikus megoldások nyilvános épületekhez

Higiénikus megoldások nyilvános épületekhez

Hogyan tehetünk óvintézkedéseket olyan tereken, ahol tömegek mozognak? Erre kínál megoldást a Hörmann.

A háború utáni szocialista építészet a visegrádi országokban

A háború utáni szocialista építészet a visegrádi országokban

A fenti alcímmel nyitják ma meg az Iconic Ruins? kiállítást Debrecenben.

Hirdetés