• 2021-12-16 09:00
  • Deco

Elvarázsolt kastély

Sasad egykor dűlőiről híres területét az 1930-as években kezdték el beépíteni családi házakkal. A jó levegőjű városrész egyik hangulatos villája nemrég egy háromgyerekes házaspár igényei szerint született újjá. Cikkünk az Octogon Deco 2021/5-ös lapszámából.

A történet úgy kezdődött, hogy a franciás hangulatú, romantikus elvarázsolt kastélyt eredetileg Pintér Tamás építész vásárolta meg saját célra, aki el is készítette az épület felújítási terveit, ám végül mégis az eladás mellett döntött. Tőle vette meg a házat az akkor még két gyermekes házaspár, Dorka és Oszkár, akik 2016-ban fogtak bele az építkezésbe.
 

A ház romantikus hangulata megőrizte eredeti formáját, nyílászáróit úgy korszerűsítették, hogy az új ajtók és ablakok harmonikusan idomuljanak az eredeti stílushoz.

„Először egyedül jöttem el megnézni a házat. Nyár volt és alig lehetett bejutni a telekre, annyira túlburjánzott a növényzet. Mégis szép volt, mint egy elvarázsolt kert, és rajta a romos ház rögtön megfogott. Akkor még nem tudtuk, mennyi munka lesz vele, de talán jobb is volt így”

– emlékszik vissza Dorka, aki azt is elárulja, hogy ezen kívül nem is néztek meg másik házat. Ebben az épületben ugyanis egyből meglátták a lehetőséget, hogy a kedves, mesebeli ház megmentésével egy valódi családi otthont hozzanak létre maguknak.
 

A kertbe benyúló épületrészben kellemes pihenőt alakítottak ki, amelynek nagyméretű ablakai elé bekuckózós, beépített padok kerültek.A nappali közösségi tere több részre tagolódik, ezt szolgálják az egymásnak hátat fordító kanapék is, amelyek egyike a teljes falat elfoglaló, beépített könyvespolc és tárolórendszer felé fordul.


Az építész eredeti tervei alapján megkezdett felújításba 2017-ben kapcsolódott be Paller Eszter, aki a belsőépítészi terveket készítette el, és irányította a munkákat. Saját bevallása szerint rengeteg elfoglaltsága mellett kezdetben nem is akarta elvállalni ezt a felkérést, ám a megrendelők ragaszkodtak hozzá, végül pedig a közös munka csodálatosan működött.

Eszter kezdettől fogva egy olyan friss szellemiséget tükröző, nagyvonalú otthonban gondolkodott, amely képes az időközben öttagúra gyarapodott, fiatal család korszerű elvárásait kielégíteni, ugyanakkor egy pillanatra sem veszti szem elől a patinás, ódon ház légkörét, egyedi atmoszféráját sem.
 

Átlátható megoldások jellemzik az L alakban beépített, fehér és natúrfa frontokkal ellátott konyhabútort. A pult mögötti fal sötétkék árnyalata új színt visz a letisztult térbe, amit a játékos függesztékek és a konyhasziget, illetve a vele párhuzamosan elhelyezett étkezőasztal körüli különböző székek tesznek mozgalmassá.


Miközben Eszter újragondolta a tereket a belső hangulat és funkciók tekintetében, Dorka jó ízléssel és biztos kézzel válogatta össze a mobiliákat. A különleges, franciás hangulatú villa manzárd tetőjével, balusztrádos korlátaival és az épületet körbeölelő, nyugalmat árasztó, egyszerű kerttel a budai villanegyed egyik különleges gyöngyszeme, amelyben a klasszikus külső és a korszerű belső megoldások nagyszerűen egészítik ki egymást.

 

Alapterület: földszint 112 m2, emelet 98 m2, terasz 19 m2
Helyszín: Budapest, Sasad

Tervező: Paller Eszter


 

Még több és nagyobb fotóért katt a képgalériára! 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Otthon három nap alatt
  • 2023-10-25 09:00
  • Deco

Otthon három nap alatt

Kertkapcsolatos ház Bécs zöldövezeti részében

Hurrá, nyaralunk!
  • 2022-08-17 09:00
  • Deco

Hurrá, nyaralunk!

A balatonakarattyai ház tökéletesen belesimul a tájba, és belülről nem csak a látvány, de a természetközelség élményével is megajándékozza lakóit.

Best of Deco 2021 | Elvarázsolt kastély
  • 2021-12-30 11:00
  • Deco

Best of Deco 2021 | Elvarázsolt kastély

Az év végéhez közeledve Szász Kati, az Octogon Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Paller Eszter által tervezett sasadi családi ház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.

Hirdetés