Felújított lakás a Batthyány utcában

Buda sűrűjében, a Batthyány utcában magasodik egy klinkertéglás ház, amelynek félszinteltolásos belső terét nagyvonalú és merész megoldásokkal igazi művészotthonná alakította át Bertóty Eszter enteriőrtervező. A cikk eredetileg a DECO 2018/3-as lapszámában jelent meg.

Az első kerületi lakóház előtt forgalmas utcák találkoznak egy kis teresedéssel kiegészítve, hátsó része azonban rendkívül csendes, egy fákkal teli utcára néz – Ágnesék terasza a nyugalom szigete, ahonnan ellátni a háztetők felett.

A tulajdonos házaspár közül Ágnes vitte végig a felújítást, a zeneszerző férj egyszer sem járt a lakásban, csak akkor, amikor már az utolsó párna is a helyére került. Pedig rögös út vezetett idáig olyannyira, hogy az enteriőrtervező, Bertóthy Eszter csak akkor vállalta el a megbízást, amikor meglátta a félszinteltolásos elrendezést, ami távolról sem nevezhető szokványosnak. 
„Kezdetben három sötét lyuk volt egymás fölött” – emlékszik vissza a tervező. „– Amint beléptem, egy leválasztott konyha falába ütköztem, mögötte egy kamra állt, a nappaliba jóval kevesebb természetes fény jutott, és a háló is nyomasztó volt.”

A tervező tereket nyitott egybe, illetve két belső ablakkal tette világosabbá a lakást és a lépcsőket, sőt, még a terasznál is bontottak falat, így egy eltolható üvegfal segítségével összenyithatóvá vált a kint és a bent, azaz a nappali a védett terasszal. Kialakult a végleges állapot: alul az előszoba és a konyha-étkező, egy kis mosókonyhával és zuhanyzóval; félemelettel följebb a terasszal kiegészített nappali; legfölül pedig egy kis dolgozó, egy kényelmes, gardróbos háló, és egy fürdőszoba kapott helyet.

A természetes fény mellett a világítást is újragondolták: mellőzve a klasszikus csillárokat modern világítótesteket szereltek fel. Ami az anyaghasználatot illeti, az egész lakásban hangsúlyos szerephez jutnak a fa frontok és a barátságos fa felületek, amiket a kecses vagy éppen elegáns feketére festett fém struktúrák mellett a trendkövető szürke és a légies, könnyed fehér tónusok egészítenek ki. Összességében az otthonos és modern enteriőröket a finoman szerepeltetett fekete vonalak franciás eleganciával egészítik ki.  

Barátságos színével és természetes anyagával az egyedi, méretre készült bőrkanapé vált a nappali legdominánsabb darabjává, ami a beépített polcrendszer előtt kapott helyet. 

A fölül fa, alul feketére festett konyhai frontokhoz, egy lazább, nyitott tároló is tartozik. A fekete kerettel rögzített üveges tolóajtó mögött a zuhanyzó és a mosókonyha rejtőzik. 

Esztétikus fa lécek határolják a bejáratot és az előszoba területét a konyha-étkezőtől.  A sarokba épített bútor került, ami kényelmes és hangulatos kiegészítője a földszint eltérő funkciójú helyiségeinek, melyek egységesen öntött terrazzo burkolatot kaptak. 

A kecses, feketére festett fém korlát a belsőépítész tervei szerint készült, amire a fürdőszoba, illetve a dolgozót és a hálószobát határoló üvegfelületek vékony fekete keretei reflektálnak az emeleten. 

Az elegáns fürdőszobában, ami üvegfelületével a lépcsőház és a nappali felé nyit, a szaniterek formája töri meg az egyenes vonalvezetést. Ötletes megoldás fafedéllel kialakított, kád melletti szennyesledobó, ahonnan egyenesen a mosókonyhába érkeznek a ruhák.  

Bár egyértelműen a franciaágy a főszereplő, a hálószobát az üvegfelületeken létrejövő átlátások és tükröződések teszik izgalmassá. A beépített radiátortakaró és az azonos, méretre gyártott, szürke-fa kombinációval készült gardróbszekrények között egy kis hencsergő is helyet kapott a hálószobában.  

A takarékos helykihasználás és az egységes anyaghasználat miatt a beépített bútorok a lakás minden helyiségében megjelennek. Praktikus és esztétikus darabok, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a stílusos belső terek kialakításához. 

A határoló falakat üvegfelületekkel tette könnyedebbé a tervező, így a lakás különböző szintjeit két oldalról is átjárja a természetes fény, így a korábban ablaktalan helyiségekbe jut belőle, és a kis alapterület ellenére jóval tágasabbnak hatnak a terek. 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Rá sem ismer majd a Práter utcára

Rá sem ismer majd a Práter utcára

Teljeskörű megújulás két szakaszon: a Futó és a Szigony utca között, illetve a Tömő és a Leonardo da Vinci utca közt.

Hogyan hódíthatja meg Budapest a napelemeket?

Hogyan hódíthatja meg Budapest a napelemeket?

Budapest áramfogyasztásának 1 százaléka sem jön napelemekből jelenleg, pedig a célok merészek. Hogyan érhetjük el? 

Földfölötti lehet a Földalattiból

Földfölötti lehet a Földalattiból

De várhatóan csak 2024 után.

Hirdetés