• 2019-03-21 14:15
  • Deco

Időtálló eklektika

Gyárfás Miklós és Szigeti Zsófi építész-stylist házaspár együtt alakította át budapesti bázisát. 

A Lausanne és Budapest között ingázó építész–stylist házaspár együtt alakította ki itthoni bázisát. A ház 1940-ben épült, a dédszülők után a nagyszülők laktak itt, míg végül Zsófi és Miki megvásárolták a családtól a lakást, amit most már – ikreik születése óta – négyen birtokolnak.

A felújításnál ügyeltek rá, hogy a kis ablakfülke megmaradjon, és a dobogót – ami a lakás alatti üzlethelyiség miatt alakult ki – hencsergővé alakították át, így a nagyanyai örökségből származó, áthúzatott fotelek és a kanapé mellett a  nappali részévé válhatott. Fotó: Kövesdi Réka

Mivel Miki építész, ő tervezte az új elosztást és a műszaki tervekért is ő felelt, de volt néhány szerethető részlet, amihez Zsófi ragaszkodott. Ilyen volt többek között a fürdőszoba ablaka, a kis falfülke a nappaliban és a spájz, illetve a spájz ajtaja, ami mögött annak idején a nagymama komoly kekszkészletei rejtőztek, de megőrizték az eredeti stukkókat is. Ami az elosztást illeti két külön bejáratú szobát alakítottak ki, és beépített szekrényekkel kaptak rengeteg tárolóhelyet a lakásban. A berendezés már Zsófi érdeme, aki igyekezett megőrizni az eredeti hangulatot, és gyakorlott enteriőr stylistként olyan lakásra vágyott, amelynek eklektikus stílusában a kortárs darabok mellett megtalálják a helyüket a ’40-es évek bútorai is. Mivel a konyha-étkező-nappali terét egybenyitották, a konyhaablak keretét újragyártatták, hogy egységes legyen, de a beltéri ajtókat is megőrizték és felújították. Ami a színeket illeti Zsófi semleges alapokat teremtett, amelyben jól mutatnak a polgári eleganciát megjelenítő bútorok és kiegészítők, csak egy-egy élénkebb színfoltot alakított ki a helyiségekben.

családi örökségből származó háromlábú székek az előszobában kaptak helyet, amelynek falát látványos, dzsungelmintás tapétával burkolták - a tükörben a dolgozó részlete látszik. Fotó: Kövesdi Réka

A közösségi tér leglátványosabb eleme a teljes falszakaszt elfoglaló beépített könyvespolcrendszer, ami már önmagában is színes, és amelynek polcain kényelmesen elfér Miki egész Budapesttörténeti gyűjteménye. Zsófi a zöld színt is eleve bekalkulálta a terveibe, mert sok növényre vágyott, és ezt meg is valósította: kis oázisokat telepített az ablak melletti létrapolcokra, amelyeken élő- és műnövények vegyesen sorakoznak. Mivel időtálló stílust és színpalettát akart, a zöld és az élénkebb türkiz tűnt a legjobb választásnak – és az idő Zsófit igazolta. Mire megérkeztek a Kis Rókus utca legfiatalabb lakói, és a dolgozószoba is átköltözött, hogy helye gyerekszobává alakuljon át, a szürke és fehér alapok, a faparketta és a kifinomult ízléssel válogatott eklektikus berendezés mellett a zöld különböző árnyalatai ma is frissítően hatnak és trendállónak bizonyultak.

A későbbi gyerekszoba a régi, irreálisan nagy fürdőszoba rovására nyert teret, illetve az ikrek érkezése előtt ez a helyiség dolgozószobaként funkcionált. Most kisrókák és színes fényfüzérek vették át a főszerepet Emma és Fanni szobájában.

építész: Gyárfás Miklós
lakberendezés: Szigeti Zsófi

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Dorothea, a történetmesélő

Dorothea, a történetmesélő

A tervező, Piero Lissoni is részt vett a szálloda hivatalos avatásán

PRÉLUDE | Francia könyvesbolt mint közösségi tér
  • 2024-01-30 11:00
  • Deco

PRÉLUDE | Francia könyvesbolt mint közösségi tér

2023.október végén került átadásra a Francia Konzulátus épületében a PRÉLUDE La Librairie Francaise 

Otthon Rózsadombon
  • 2024-01-12 13:00
  • Deco

Otthon Rózsadombon

Amikor a tervező magának tervez

Hirdetés