Sziklás hegyoldal a háttérben, völgyre néző panoráma, friss erdei levegő – mindezekhez pedig a legkorszerűbb műszaki megoldások társulnak ebben a nemrég elkészült budaörsi társasházi lakásban. Cikkünk az OCTOGON Deco 2022/3-as lapszámából.

 

Kétségtelen, hogy a fővárosi agglomerációban található települések sorában Budaörs ma is az egyik legvonzóbb. Az egykor Mária Terézia által betelepített német lakosság valóságos földi paradicsomot alakított ki ezen a sziklás hegyek által ölelt, csodás természeti adottságokkal rendelkező, vadregényes vidéken, ami az utóbbi évtizedekben kimondottan látványos fejlődésen esett át.

Sok új beruházás valósult meg a fővárosból kirajzó családok, valamint a Németországból visszatelepülők lakhatási igényeinek kielégítésére, ám a keskeny völgyben hosszan elnyúló település gyorsan megtelt, így további lehetőségek után kellett nézni. Ennek következményeként lassan a meredeken emelkedő hegyoldalt is birtokba vették az építkezők, az egykori gyümölcsösök, hétvégi lakok helyén sorra jelennek meg új társasházak, családi házak, villák.
 


Az egykor intenzív kertgazdálkodásra ma pedig már leginkább csak a környék utcatáblái emlékeztetnek. A Fügefa utca egyik meredek telkén 2018-ban készült el az M Építész Iroda tervei alapján egy két épületből álló társasház-együttes.

Olyan projektben gondolkodtak a tervezők, ahol kompromisszumok nélkül élvezhetők mind a természet, mind a társasházi lakások előnyei a modern technika minden pozitívumával. Kedvező adottság például a lakások hőszivattyús fűtési és hűtési rendszere – nemcsak a költségek, de a komfortérzet szempontjából is –, aminek hatását erősítik a hőszigetelt falak, valamint a háromrétegű nyílászárók is.
 


Az első emeleti lakást 2020-ban, szerkezetkész állapotban vásárolta meg egy házaspár, akiknek egy ismerősük ajánlotta Szarka Tímea belsőépítészt. Együttműködésük az első pillanattól szerencsésen alakult: a funkcionális igények egyeztetése után a tervező szabadkezet kapott, ugyanakkor a munkák során aktív együttműködés alakult ki a felek között. A belsőépítészeti munkák falbontással kezdődtek, a már meglévő közlekedők megszüntetésével. Ennek köszönhetően sikerült a közösségi tereket, elsősorban a konyhai részt nagyvonalúbbá tenni. A karácsonyi beköltözést pedig az új év még örömtelibbé tette, ugyanis januárban ikerpárral bővült a család – a gyerekekkel együtt vált igazi otthonná a lakás.

A lakás belsőépítészetét a geometrikus formák, vízszintes és függőleges vonalak átgondolt, kiegyensúlyozott ritmusa jellemzi, aminek merevségét olykor egy-egy lekerekített tükörrel, íves vonalvezetésű tárggyal, motívummal tette könnyedebbé és még szerethetőbbé a tervező.

Helyszín: Budaörs
Alapterület: 105 m2

Tervező, belsőépítész: Szarka Tímea

 

Még több fotó a galériában!


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Aláírásgyűjtés indult a balatoni „lakóparkszörny” ellen

Aláírásgyűjtés indult a balatoni „lakóparkszörny” ellen

92 lakásos társasházat terveznek Balatonvilágos egykori aligai részére.

Minden tető terasz az Escher szellemét megidéző társasházban

Minden tető terasz az Escher szellemét megidéző társasházban

A Nanavízió újbudai díjnyertes terve.

Változatos egység budai környezetben

Változatos egység budai környezetben

Az SA43 társasház projekt.

Hirdetés