Éppúgy helyet kaptak benne a vintage bútorok, mint az indusztriális stílus, vagy épp a retro. 

A budapesti Bajcsy Zsilinszky úton álló klasszikus bérpalota elegánsan lekerekített saroképületével és tágas lakásával kitartóan szemez – immár majdnem másfél évszázada – a vele szemben álló Bazilikával. A cikk eredetileg a DECO 2018/3-as lapszámában jelent meg.

Az ötemeletes Belvárosi épületben a kor nagypolgári életvitelének megfelelő, reprezentatív lakásokat alakítottak ki. Megálmodójuk Kallina Mór, a 19. század végének egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt, aki az Otto Wagnerrel közös Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezésének köszönhetően egyből a hazai építészet élvonalába került.  

A második világháborút követő években kisebb darabokra felszabdalt lakások egyike nemrégiben egy Seattle-ből Budapestre költözött, svéd és amerikai gyökerekkel rendelkező házaspár tulajdonába került.

Történetükhöz hozzá tartozik, hogy néhány éve egy munka kapcsán kerültek Budapestre, majd több évi lakásbérlés után döntöttek úgy, hogy saját otthonba költöznek a Bazilika szomszédságába.

A tulajdonosok fontosnak tartották, hogy egy olyan barátságos lakást alakítsanak ki maguknak, ahol a letisztult térben kellő hangsúly jut az egyedi berendezési tárgyaknak és a műtárgyaknak egyaránt. További elvárásuk volt, hogy külföldön élő, két felnőtt gyereküket, kényelmesen el tudják helyezni, amikor hazalátogatnak. 

Gyakorlatilag mindent fel kellett újítani a lakásban: a belsőépítész tervezők, akik a felújítás kivitelezését is végezték összenyitották a konyhát és az előszobát, illetve egy teljesen új fürdőszobát alakítottak ki a szülői háló mellett. Új parkettát fektettek le az elektromos és gépészeti rendszerek cseréje mellett, és a nyílászárók többségét is újragyártatták.

A berendezési tárgyak mellett a hangsúlyos mennyezeti világítótestek, és a nagyméretű beépített bútorok teszik a lakást igazán egyedivé.

Ami a berendezést illeti a Seattle-ből érkezett és a lakásban hagyott bútorokat összehangolva, illetve újabb darabokkal kiegészítve sajátos eklektikát alakítottak ki, amelyben a természetes anyagok és a barátságos földszínek gondoskodnak az otthonos hangulatról, emellett a kifinomult ízléssel összeválogatott műalkotások és egyéb kiegészítők teszik igazán személyessé a tereket. 

Kényelmes, jól használható darabok jellemzik a nappali berendezését, amelynek sajátos eklektikájában éppúgy helyet kaptak a vintage bútorok, mint az indusztriális stílus, vagy épp a retro. 

A régi étkezőgarnitúrát és a kanapét az egykori tulajdonosok hagyták itt a lakásban, szépen felújítva és újrakárpitozva jól mutatnak a nagyvonalú térben.    

A tárolási igények megoldására a hálószoba erre a célra legalkalmasabb falfelületének beépítése kínálkozott. Itt a modern, fehér frontokkal kialakított gardrób mellett egy tükörrel kiegészített fésülködőasztalka is elfért. 

A tárolási igények megoldására a hálószoba erre a célra legalkalmasabb falfelületének beépítése kínálkozott. Az egyedileg tervezett és gyártott bútor modern, magas fényű fehér és tükrös frontokkal készült, illetve a részét képezi egy besüllyesztett, tükrös fésülködőasztalka is.
A szülői háló melletti, állózuhanyzóval felszerelt fürdőszobába a lakás nagypolgári jellegét megidéző, modern burkolat került. 

A színes textíliák, a természetes fa felületek már önmagukban is gondoskodnak az otthonos hangulatról, de a személyességet az apróbb tárgyak, a látványos színfoltot képező festmények és a különböző stílusú és korú bútorok összehangolt eklektikája teremti meg ebben a lakásban.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Az élet esztétikája

Az élet esztétikája

Interjú Csavarga Rózsa belsőépítésszel

Fiatalos elegancia  Wrocław vibráló szigetén

Fiatalos elegancia Wrocław vibráló szigetén

Az étterem pontosan olyan, mint a helyszín: színes, pezsgő és zöld.

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Az 57 méteres toronyházat csütörtökön robbantották fel.

Hirdetés