Historizáló épület, időtálló tervezés és kortárs, dán design bútorok adják ennek a magasszínvonalon felújított belvárosi lakásnak a harmonikus összképét.

Klasszikus alapokon nyugvó, időtálló tervezése révén tökéletesen harmonikus, körbejárható, egymással szoros kapcsolatban álló terek jöttek létre ebben az ötödik kerületi nagypolgári lakásban, melyben a historizáló épület adottságait a kortárs design fiatalos részleteivel ötvözte a tervező, Tonwe Annamária.

Budapest egyik főútja mentén, a belvárosban egymást követik a patinás, zártudvaros, historizáló és art deco épületek, melyek egyikében Tonwe Annamária tervező olyan otthont alkotott, ami belesimul a történelmi környezetbe, tisztelettel nyúl a múlt örökségéhez, ugyanakkor friss és modern utakat követ. A térszervezésnél alapelv volt, hogy a különböző helyiségek között természetes haladási irány jöjjön létre, és a terek az adott funkcióhoz alakíthatók legyenek. Ezt részben úgy érték el, hogy a nappali-étkező, valamint a hálószoba tengelyére felfűzött terek egységes, minőségi, matt halszálkamintás parkettát kaptak, míg a konyhát és a fürdőszobákat azonos, geometrikus mintájú természetes kővel burkolták.

Két, egymással szembeállított, egykarfás, moduláris kanapé jelöli ki a nappali terét a tágas helyiségben, amikhez egy egész falszakaszt elfoglaló beépített könyvespolc tartozik – az alsó részén kialakított tárolók a személyes tárgyak mellett a televíziót is elrejtik.

Nem csak a helyiségek struktúrájának kialakításával követte a tervező az axisokra való szerkesztési elvet, de a bútorokkal, a lámpákkal és a függönyökkel is harmóniára és szimmetriára törekedett. Nyugodt, higgadt térélményt nyújt a lakás – köszönhetően az átgondolt struktúrának és szerkesztettségnek –, ugyanakkor bővelkedik merészebb részletekben is. Földig érő, finom, pasztell tónusú függönyök, gyönyörű parketta, kristálycsillárok és falikarok hangsúlyozzák a nagypolgári eleganciát, amik mellé egyedi formavilágú, de visszafogottabb színű dán design bútorokat és kiegészítőket, játékos tapétákat párosítottak.

A multifunkciós helyiséggel egy tengelyen elhelyezkedő, onnan kétszárnyú ajtóval nyíló hálószoba berendezése és dekorációja harmonizálnak egymással. A középre szervezett franciaágy mögött egész falat beborító tapéta teremt egyszerre játékos és látványos hátteret.

A nappalival közös multifunkciós térben rendezték be az étkezőt, amelynek modern eleganciáját a bútorok króm lábai mellett a székek különleges formája adja. A nagyméretű ablakok előtt még egy bársonyos bútorszövettel borított lounge fotel is elfért olvasósarok gyanánt.A beépített konyhabútor fekete-fehér színkombinációjához illeszkedik a geometrikus mintázatú fekete márvány és Vraca mészkő lapokból álló hidegburkolat, ami összeköti a konyhát és az előszobát, ahol a látványos, hideg szürke, felhőmintás tapéta sötétebb tónusával vizuálisan mélyebbnek láttatja a helyiséget.

A letisztult, monokróm színvilágot csak egy-egy kitüntetett helyen frissítik olyan karakteresebb színfoltok, mint a sötét ultramarin fotelek, a hidegszürke felhős tapéta, vagy a krómozott és tükrös felületek, valamint a hálószobai kiegészítőkben megjelenő puha textúrák. Különösen fontossá tette a fényekkel való tudatos játékot a lakás közel négyméteres belmagassága – ennek köszönhetően a helyiségek szellősek és világosak lettek. A mértani pontossággal elhelyezett mennyezeti spotlámpák, meleg fényű design lámpatestek és a teret megmozgató tapéták ugyancsak a fényjáték fontos szereplői.

Mennyezetig érő márványkeretes tükör, egyedi tölgyfa mosdószekrény és a földig érő függöny teszi igazán szobaszerűvé a fürdőszobát.A nappali és az egyik hálószoba között egy köztes teret alakított ki a tervező, ahol saját festménye mélyíti optikailag a teret, színvilágával illeszkedve az osztriga formájú sötétkék fotelhez.

A lépcsőház rozettái és a ház homlokzati díszítőelemei köszönnek vissza a mennyezeten, a lábazaton és a beépített bútorok frontjain egyaránt. Ezek az apró gesztusok csempészik be a klasszikus építészeti elemeket az alapvetően modern bútorokkal berendezett enteriőrökbe.

A tervezői tudatosság a legapróbb részletekre is kiterjed: a tükröződő felületű éjjeliszekrényen szintén megjelenik a sötétkék tónus, az olvasólámpa króm talpa pedig az étkezőbútor lábaival harmonizál.A puha textilek melegséggel töltik meg a hálószobát, ahol az ágy előtt egy kárpitozott pad is elfért, az ablakhoz közeli sarokban pedig egy kis dolgozót rendeztek be. 

Végeredményül egy részletgazdag, aprólékosan átgondolt, mégis nagyvonalú és elegáns, ugyanakkor minden ízében kortárs szemléletet tükröző, otthonos nagypolgári lakást kaptak a tulajdonosok.

A cikk az OCTOGON DECO 2021/2. lapszámában jelent meg.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Nem pörög a lakáspiac?

Nem pörög a lakáspiac?

19 százalékkal kevesebb tranzakciót regisztráltak a budapesti lakáspiacon a tavalyi évben.

Bontják a Fontana-házat

Bontják a Fontana-házat

Vedres György épülete bontás előtt áll, helyén lakóház épül, földszintjén áruházzal

Tudatos eklektika
  • 2020-07-16 09:00
  • Deco

Tudatos eklektika

Felújított lakás a belvárosban

Hirdetés