A TOP TRIÓ folytatásaként az OCTOGON Deco magazinban megjelenő Triász elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy belsőépítész fejti ki a véleményét három kedvenc projektjéről – belsőépítészek belsőépítészekről. Ezúttal Csizinszky Lászlót és Kis Dánielt, azaz az Architres Studio-t kérdeztük favoritjaikról.

A 2017-ben, Csizinszky László belsőépítész és Kis Dániel építész alapította Architres Studio már számos rangos nemzetközi szakmai díjat és jelölést tudhat magáénak; 2020-ban többek között BIG SEE Belsőépítészeti Díjban is részesültek. Megannyi hazai és külföldi lakás tervezése köthető a nevükhöz, emellett vendéglátóhelyek, üzletek, szálláshelyek és irodák belső kialakításában is közreműködtek már. Szerintük minden projekt egyedi, minden stílusnak megvan a saját környezete, amivel harmonizál – náluk nincsenek sablonmegoldások. A design és funkcionalitás összhangja a védjegyük. És, hogy melyik három belsőépítészeti munkát emelte ki Dániel és László az elmúlt pár évből? Mutatjuk!


Cikkünk az OCTOGON Deco 2023/5-ös lapszámából!
 

Fotó: Molnár Dániel


1. A15 VILLA
Tervező: Kettőpera Stúdió
Projekt megvalósulása: 2018–2021
Fotók: Palkó György

„Az A15 Villa számunkra az egyik legkifinomultabb példája a gondosan strukturált tervezésnek, amelyet mi is mindig szem előtt tartunk. A durva monolit betonból készült alap finoman egészül ki a fa részletekkel és a hatalmas üvegfelületekkel, természetközeli érzetet nyújtva a belső terekben. A különböző anyagok precízen határozzák meg a különböző koncepcionális zónákat, ezáltal pedig egységes és kiegyensúlyozott atmoszférát hoznak létre a házban.”


Az A15 villáról írt „Totális térélmény” című cikkünk az OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszámában jelent meg.
 



2. HUDSON BAR
Tervező: Noumen Studio
Projekt megvalósulása: 2023
Fotók: Hlinka Zsolt 

„Egy igazán friss budapesti építészpáros, a Noumen Studio első önálló projektje, a Hudson Bar azt az emberközpontú, multiszenzorális designszemléletet képviseli, amelyet mi is fontosnak tartunk. A tompított világítás, ívelt formák és a mély, sötét színek érzékiséget ígérnek, miközben az ehhez párosult puha anyaghasználat érintésre is ösztönöz, nem is beszélve a kivételes akusztikai szeparációról és a jellegzetes illatokról. Ezt a hatást pedig még tovább fokozzák a rejtett bronz tükrök, amelyek sejtelmes atmoszférát teremtenek a térben.”



3. APARTMENT KJ
Tervező: Móder Edit
Projekt megvalósulása: 2022
Fotók: Szőnyi Anna 

„A KJ lakás enteriőrje visszafogott, igazán delikát módon kialakított téregyüttes, amelyben a meglévő elemek egy-egy különleges részlettel kiegészítve öltöztetik fel a belsőt és adnak karaktert az egész lakásnak. Ezek a gondosan megtervezett részletek, mint a tükörrel és íves lábazattal kombinált konyha, vagy a faltól eltartott könyvespolc-tárolórendszer alapvető fókuszpontokként működnek a térben, így a környezet maradhat kevésbé túltervezett, időnként akár kicsit nyers is. Ezt a fajta térkomponálást mi is egy fenntartható, arányos iránynak tartjuk, és gyakran alkalmazunk hasonló gesztusokat, főleg klasszikus vagy ipari épületek belső tervezése során.”


 

Architres Studio | Web | Facebook | Instagram

 

A sorozat következő részében a Sunny Side Up Studio tervezőit kérdezzük kedvenceiről.

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Térképletek, képzeletek könyve

Térképletek, képzeletek könyve

Magyar Péter előadása a MOMÉ-n

Nem csupán díszlet 

Nem csupán díszlet 

A békéscsabai Ursziny–Beliczey-kúria felújítása és bővítése

Kortárs múzeumban kortárs játszótér

Kortárs múzeumban kortárs játszótér

Egy olasz projekt az Építészet & Művészet jegyében
 

Hirdetés