Interjú Ábel Tamás üvegművésszel.
Alig múlt 30 éves, de már elmondhatja magáról, hogy több mint 15 éve hivatásának, az üvegművészetnek él: a Kisképző üveg szak elvégzése után a MOME-n szerzett diplomát, mára alkotásai a legnevesebb nemzetközi kortárs képzőművészeti galériákban kaptak helyet. Rendszeresen állít ki az USA-ban és Kínában is, a Forbes pedig beválogatta generációjának legmeghatározóbb hazai üvegművészeként 2020-ban a 30 sikeres magyar 30 alatt című gyűjtésébe – Ábel Tamással beszélgettünk. Mert a március a fém és az üveg hónapja az OCTOGON Online-on!
Tizenöt éves korod óta készítesz szobrokat és objekteket üvegből. Hogyan kerültél ilyen fiatalon kapcsolatba ezzel a különleges anyaggal, mi fogott meg benne és mik voltak az első tárgyaid?
Beléptem a Kisképző üveg szakára és azt éreztem, hogy ez sokkal menőbb, mint bármi más, vannak lehetőségek, annyira szerteágazó technikailag. Legelső tárgyaim közül hármat emelnék ki: egy üvegrög kisplasztika, egy üvegkép és egy vízipipa.
Nagyon komoly nemzetközi kiállítások állnak már mögötted, jelenleg közel egyidőben állítasz ki Budapesten, Washington DC-ben és New Yorkban is, 2020-ban bekerültél a Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt gyűjtésébe, mint generációd legmeghatározóbb hazai üvegművésze, és ami valószínűleg az egyik legkomolyabb szakmai elismerés, hogy két alkotásod is szerepel a világ legjelentősebb üvegművészeti gyűjteményében, a New York-i Corning Museum of Glass-ban. Hogyan jutottál idáig ilyen fiatalon és mi a sikered titka?
Ez az életem, sok mindenről lemondtam, hogy a céljaim valóra válhassanak, hosszú távban gondolkodom. Van egy nagyon erős támogatói hátterem, családom. Valószínűleg az üvegnek, mint outsider egzotikus anyagnak-médiumnak is köszönhetem, amelynek széles nemzetközi közegében új hullámként tudtam konceptuális munkáimmal érvényesülni. A Corning Museum of Glass New York államban egy olyan gyerekkori álom volt, ami mindenestül valóra vált – láthattam Breuer Marcell Bauhaus kerek üvegasztalát és Olafur Eliasson-nal lehetek egy gyűjteményben. Az USA egyetlen építészről elnevezett múzeumában, a Renwick Gallery-ben mutatják be jelenleg a performance videóm és annak eszközét a szivárvány tükröt. Ezek után következett a manhattani csoportos kiállítási lehetőség a Heller Gallery-ben, Zaha Hadid épületétől és a High Line-tól egy sarokra.
Az üveg megfoghatatlansága abból is adódik, hogy első ránézésre nehezen tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy a design, vagy pedig a kortárs képzőművészet területéhez tartozik-e. Te a Kisképző után a MOME-n szereztél diplomát, tehát ilyen értelemben inkább a design, mint a képzőművészet felől érkezel. Hogy látod ennek a műfajnak a helyét és a megítélését itthon és külföldön?
Valóban van egy erős múltbéli meghatározottsága az üvegnek a bonyolult és drága technológia miatt az iparból és manufakturális közegből indulva az iparművészet kategóriába került anno. Ahogy ma már iparművészetről sem beszélünk – helyette design van – úgy az üveg közege és jelentése is megváltozott napjainkban. Annak ellenére, hogy a MOME design egyetemként van számon tartva, tulajdonképpen a név választásában – Moholy-Nagy László – is jelzi, hogy ez egy olyan művészeti egyetem, ahol a kortárs művészet iránt érdeklődők is megtalálhatják számításaikat. Ennek példái mind az oktatók és hallgatók tekintetében is relevánsan megtalálhatóak.
Alkotásaid pontosan körülhatárolható társadalmi üzenetet közvetítenek, olyan témákkal foglalkozol, mint a tolerancia, a megértés, a figyelem, vagy a szeretet. Hogyan, mi módon jelennek meg ezek a témák az alkotásaidban?
Ezek a témák a szívügyeim az űr- és térélmény megragadása mellett. Minden esetben saját örömeim, csalódásaim tükrözöm kifelé a világnak a műveimmel és próbálom sűríteni egyetlen tömény illuzionisztikus akkumulátorrá, amely sosem merül le...
Ahogy ránézünk a tárgyaidra – számomra a leginkább lenyűgöző és megbabonázó a korábbi 99% of Love és a 4000 g Tolerance című munkád – első látásra nem is egyértelmű, mit nézünk: egészen különlegesek a struktúráid, a felépítésük sokszor teljesen talányos. Hogyan, hol és mennyi idő alatt készül el egy-egy ilyen alkotás?
Ezek a személyes kedvenceim is. Mindkettő közel két hónapon keresztül készült budapesti műhelyekben, iszonyatos fizikai energiák és segítő asszisztensek közreműködésével, milliméter by milliméter... Előbbi egy németországi, utóbbi a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében látható azóta, amely korom miatt óriási megtiszteltetés és „atomerőt” adott a kezdetekhez, hogy kiváló helyre és kezekbe kerültek.
99% of Love, 2016, Video: Terre Nguyen
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb és melyik az, ami a legnépszerűbb volt a művészeti közegben? Mit gondolsz, miért éppen az?
Talán az Unequal Rainbow másfél méteres tükör alkotás, amely erőteljesen közreműködik a térrel és a legnagyobb figyelmet kapta, hiszen kilépett az üvegművészet hagyományos keretei közül léptékével, ha beltéri alkotásra gondolok.
Az a tapasztalatom, hogy az igazán sikeres művészek nagyon szigorú, fegyelmezett munkarendet tartanak. Te mennyire vagy tudatos a munkád időbeosztásában?
Nem gyár vagyok és nem egynyári slágeres művész, így ez az esetemben sokkal összetettebb. A képzőművészeti közegben szerintem teljesen normálisak az extrém kilengésekkel működők, mint én is. Nem „alkotgatok” minden nap, hanem folyamatos intenzív kutatásban, kommunikációban vagyok szűkebb közegemmel és „kirobbanásszerű” pillanatokban jönnek létre a művek nagy intenzitással bizonyos időközönként. Az én területemen sokkal nagyobb költségekkel kell számolnom az alapanyagoknál, technológia választásnál és a raktározásban, mozgatásban is, mint más területeken.
Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy a világ digitalizálódásának következtében a kézművességhez kapcsolódó tevékenységek iránti érdeklődés csökken – ezt ma is így látod?
Nem teljesen, mert valóban árnyalódott ez a kép és egyre többen vágynak kikapcsolódásként a mobiltelefon-számítógépektől való elszakadásra, így szívesen vesznek részt meditatív jellegű, kézzel való alkotásban. Tavaly volt szerencsém ezt megtapasztalni a szombathelyi Képtárban rendezett karácsonyi workshop alkalmával, ahol gyerekek szüleikkel együtt alkottak a segítségemmel. Ez egy különösen szép emlék.
Mi okozza számodra a legnagyobb örömöt a munkádban és az életed más területein?
Amikor szembesülök azzal, hogy mennyire mélyen értik a koncepciót a munkáimban. A művészet összeköt olyan emberekkel, akikre álmomban sem gondoltam volna és lehetőséget ad utazásra, valamint váratlan pozitív meglepetésekre, amikre sosem számítottam.
Min dolgozol most és hol láthatják az érdeklődők a munkáidat legközelebb?
Első nagyobb léptékű amerikai bemutatkozó kiállításunkra készülünk Kis Judit képzőművésszel és Molnár Veronika kurátorral közösen, amely áprilisban lesz látható a megújult New York-i American Hungarian Library-ben a BuBu Arts program keretében. A BuBu Arts egy Budapest-Buffalo artist residency program, amelyet Mechtler Katalin alapított. Célja bemutatkozási lehetőségeket teremteni magyar és amerikai művészeknek. Ez a maga nemében egyedülálló kezdeményezés a magyar-amerikai képzőművészeti kapcsolatokban katalizátor.
Ábel Tamás | Web | Behance | Facebook | Instagram | Vimeo
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
