Természetesen a koronavírus, és annak következményei hívták életre a segélycsomagot.

Összesen 50 milliárd euróval támogatja a német kormány a kulturális és kreatív szférát. Monika Grüttner kulturális miniszter szeretné, ha már jövő héttől élesedne a segélyprogram – írja a Kreatív Online.

A kulturális miniszter szerint az intézkedéssel főleg a koronavírus-járvány miatti szabadúszókat, kis- és középvállalkozásokat segítenék. Igyekeznek egyszerűsíteni a pályázati rendszert, hogy a bajba jutott alkotók, háttéremberek minél hamarabb hozzájuthassanak a támogatáshoz. A miniszter a BR-Klassiknak elmondta:

egyáltalán nem bánja, hogy ilyen gyorsan, nagy nyomás alatt kellett összeállítaniuk a csomagot, hiszen óriási az elkeseredettség a kulturális szférában.

A csomag kifejezetten a művészeti területen, a kreatív szférában és a médiában dolgozók segítségét szolgálja. A támogatások több irányból is próbálnak majd segítséget nyújtani a válságban. Támogatást kaphatnak a kis- és középvállalkozások működési költségeinek fedezésére, terembérleti díjra. Az alkotók, szabadúszók pedig akár szociális támogatást is kaphatnak például a lakhatásukra, vagy rezsire – részletezte a Kreatív.

Az egyéni vállalkozók és a legfeljebb öt főt foglalkoztató vállalkozások három hónapra legfeljebb 9 ezer, a 6-10 főt foglalkoztató cégek 10-15 ezer eurós összegre pályázhatnak. Szintén része a csomagnak, hogy a vállalkozások rövid lejáratú kölcsönöket is igényelhetnek. A teljes csomag „részletes, és igen tanulságos” a részleteit pedig itt találod.

Borítókép: Markus Spiske / Unsplash




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Művészi grafitik varázsolják szabadtéri múzeummá Mannheimet

Művészi grafitik varázsolják szabadtéri múzeummá Mannheimet

Újraértelmezett művek és épületek díszítik a német várost, köztük az ország legnagyobb grafitije. 

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Rönkkápolnát épített John Pawson a bajor biciklistáknak

Pihenés, szemlélődés egy délnémet kerékpáros túraútvonalon - John Pawson 61 farönkkel gondoskodott erről. 

Steppelt merengés ég és föld között

Steppelt merengés ég és föld között

A november 9-én nyíló NUBES című kiállításon most először mutatkozik be Herbert Anikó aka Haniko teljes „Otthonka” sorozata.

Hirdetés