Japán nemzeti jelképét jeleníti meg a 2020-as olimpiai játékok fáklyája, rózsa-arany színben, újrafelhasznált aluminiumból. 

Bemutatták a 2020-as tokiói olimpia fáklyáját, amelyet Josioka Tokudzsin tervezett, és a cseresznye virágzását idézi meg. A 71 centis fáklya felfelé öt részre válik, felülnézetből így a japán identitást meghatározó részét képező virágot ábrázolja.

A fáklya a 2011-es, Kelet-Japánt sújtó földrengés és cunami után felhúzott ideiglenes házak építésénél megmaradt aluminiumból készült, lényegében tehát onnan teszi majd meg az utat a Kengo Kuma-tervezte olimpiai stadionba.

„A béke szimbólumává válnak ezek az anyagok, miután látták az összetört életek újjáépítését” – mondta Josioka.

Hivatalosan májusban, a virágnéző ünnepek (Hanabi) idején mutatják majd be a fáklyát. Az 1,2 kilós fáklyát 2020 tavaszán, szintén a virágünnepek idején viszik majd a futók Japán különböző részein, hogy eljutassák a lángot Tokióba. Josioka – aki a földrengés területén gyerekekkel rajzolt cseresznyevirágokat, amikor kipatattant a fejéből a fáklya ötlete – a béke szimbólumának is szánja a rózsaszín-arany tárgyat, mondván az öt „szirom” mindegyikében ég majd a láng, mégis mind egy lesz.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A világ legfenntarthatóbb bútorgyára Bjarke Ingelstől

The Plus néven áll majd a norvég erdőben.

Itt a bizonyíték: 19 négyzetméter is elég

Még a térérzetre és a helyiségek szeparálására is gondolt a tokiói építész.   

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

Elsőre kicsit zavarosnak tűnik, de nézzétek csak a képeket!

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1