A Minusplus által tervezett bárban a vöröses világítás, a pirosas falfestés reflexfényei mintha a celluloid-korszak filmszalagjainak előhívására szolgáló „sötétszobák” fényviszonyait idézné. Erről szóló cikkünk a 195-ös, 2024/7-es lapszámunkból közöljük.

A Bartók Béla út az én falum. Köszönök. Rám köszönnek. Képben vagyok. Lakos vagyok. Szomszéd vagyok. Vendég vagyok. Móricz Béla, Ménesi Gellért, Mányoki Dezső, Orlay Bertalan Lajos, Mészöly, Kemenes, Himfy, mind, mind én vagyok. „Tehát egy presszó, nagy itt a zaj, a kiabálás, pohárban gonosz ital van, príma hely, kérem, ne engedje, ha a pohárhoz nyúlnék, de finom, príma hely, ez egy presszó, ne hagyjon így élni, D dúr, E moll...” Harminc éve tudom, hogy ki mit nyit itt és ki mit zár itt be. Figyelem járműből, gyalog, bringát vagy babakocsit hajtva.

Itt a behúzott függöny tűnt fel először és a világító cégér felirata: Brutål. Valójában azóta is a portálmagas függöny nyűgöz le, ahogyan zárás után, nyitás előtt behúzva valami színpadias aktusra utal. Telitalálat. A Minusplus építészeinek eredeti koncepciója egyfajta optikai játék, ami az itt korábban működő kifőzde acélgalériájának szerkezetére utal, a feketére festett szerkezeti elemek vonalait szövi tovább úgy, hogy az utcán állva a bár belső terének mélysége transzformáción essék át. Ez az „egynézetűség”, az érzékcsalódás vezeti be a látogatót a belső térbe, természetesen csak akkor, ha a függöny félre van húzva, ha a hely nyitva van.

Színpadiasságról írok, de a valóság az, hogy a térben állva lassan megértem, hogy a függöny inkább idézi meg a régi filmszínházak világát, mintsem a színházi színpadokat. A vöröses világítás, a pirosas falfestés reflexfényei mintha a celluloid-korszak filmszalagjainak előhívására szolgáló „sötétszobák” fényviszonyait idézné, míg az imitt-amott feltűnő, cellás polikarbonát faltakaró lapok ugyancsak a hagyományos filmszalagok anyagára utalnának.

Talán nem belemagyarázás, ha összeolvassuk a régi filmek karcosságát a bár falainak felületi egyenetlenségével, illetve a galéria falszakaszainak égésnyomait a celluloid gyúlékonyságával. Ebben az olvasatban a galériára vezető acéllépcső és egyéb acélfelületeik is a vetítőgép-házak hangulatát idézi, ugyanakkor hálásak lehetünk a tervezőknek és a megrendelőnek, hogy filmplakátokkal, mindenféle direkt utalással nem terhelték meg a belső teret.

Marad tehát a belsőépítészeti koncepció az, ami, egy jól végiggondolt, részleteiben is kidolgozott bár belső tere, amit nem nyom agyon a pult, a villámitatás erőszakossága, hanem teret enged a szabad asszociációknak, az anyagszerű felületek intellektuális kisugárzásának, egyfajta sűrűségnek, ami izgalmas és egyedi atmoszférát képes teremteni egy kis alapterületű fizikai tér korlátai között.

Tervezés, kivitelezés: 2023

Építészet: Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos, Bernard Bea, Huszti Nikolett, Katatics Kinga, Marót Panka


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy gyerekkori álmom vált valóra

Egy gyerekkori álmom vált valóra

Interjú Kele Sári designerrel!

ATTILAFK – kiállítás és életműkönyv

ATTILAFK – kiállítás és életműkönyv

Megnyitó szeptember 7-én a Kieselbach Galériában.

Hirdetés