Nyugodt, könnyed színárnyalatot választottak a Dulux szakértői.
A Dulux festékmárka gyártója, az AkzoNobel 17. éve dolgozza ki az adott évre jellemző új színpalettákat, trendeket, és jelöli ki az Év színét. A nemzetközi szakemberekből álló designer- és színszakértő csapat választása idén a „Hajnali Ölelés” nevű nyugodt, könnyed színárnyalatra esett – amit lefordítottak négyféle színpalettára.
A nemzetközi designer csapat közös kutatása arra jutott, hogy a robotizáció, a mesterséges intelligencia és a technológia rohamos fejlődésének korában elsősorban az emberi érintést keressük, a hétköznapi életünk szépségeire koncentrálunk.
Az emberi minőséget helyezzük tehát a középpontba: azt, ahogy az életünk értelmét keressük, hogy büszkék vagyunk a múltunkra, kreatívak és játékosak vagyunk, törődünk magunkkal és a körülöttünk élőkkel, az otthonunkkal, a lakókörnyezetünkkel – írja a Dulux. – Ezeket az érzéseket fordították le négy színpalettára, melynek mindegyikében közös pont a Hajnali Ölelés.
De milyen is a Hajnali Ölelés?
A Hajnali Ölelés nyugodt, légies tisztasága tökéletesen tükrözi idei vezértémát. A hajnali horizont inspirálta árnyalat valahol a zöld, a szürke és a kék színek találkozásánál helyezhető el. Hatása változatos, attól függően, hogy milyen egyéb tónusokkal együtt használjuk, így sokoldalú árnyalatról van szó, mely becsempészi otthonunkba az emberi érintést.
„A reggeli ég tiszta, változékony színei inspirálta Hajnali Ölelés nyugalmat és stabilitást közvetít, és egy jelentőségteljesebb létezés utáni vágyakozást tükröz.”
Ez a tónus, a különféle palettákkal párosítva tökéletesen használható belső világunk kifejezésére, annak kommunikálásra, hogy hogyan szeretnénk érezni magukat, és hogyan szeretnénk élni. A nagy paletta négy kisebb palettára osztva mutatja be a négyféle trendet.
És hogyan képviselik a paletták a különböző hangulatokat és horizontokat, hogyan segítenek friss perspektívát hozni otthonunkba?
#1 Törődés tere
Ez a puha, könnyed paletta tökéletesen használható olyan terek létrehozására, melyek a fontos kapcsolatokról szólnak: a kapcsolatról önmagunkkal, szeretteinkkel, a természettel, otthonunkkal, valamint épített környezetünkkel.
#2 A játék tere
Ez a paletta transzformatív energiákat hoz magával otthonunkba, lehetővé teszi számunkra, hogy nyitottan és befogadóan álljunk a játékos élményekhez. Hangulata fiatalos és életteli, modern és zavartalan.
#3 Az elmélyült gondolkodás tere
Az emberek mindig keresik a helyet, ahol teret kap a csend és elmélkedés, a gyönyör és csodálkozás. A helyet, ahol nyugalomban lehetünk, zavartalanul, ahol a céljainkra és értékeinkre fókuszálhatunk. Egy ilyen otthon letisztult és minimalista - de nagyon emberi, megnyugtató és kényelmes, szinte monostori meghittség járja át.
#4 A kreativitás tere
Egy kreatív otthonban könnyedén ki tudjuk alakítani saját narratívánkat. Olyan történeteket mesélünk, melyekben egyesül a régi és az új, és a múlt a jelenben, általunk teljesedik ki. Egy ilyen otthonban belemerülhetünk kíváncsiságunkba, két kezünk munkájával alkotóvá válhatunk, és ünnepelhetjük a tökéletlenség tökéletességét.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.