Interjú Jurgen Bey-jel!
A MOME MAG projektjének vendégeként ad elő április 26-án Budapesten Jurgen Bey a kortárs holland design kiemelkedő alakja és teoretikusa. Az előadás előtt a design és az oktatás mai kihívásairól Bán Dávid kérdezte.
Milyen problémákkal foglalkozik a mai holland design?
Jurgen Bey: Őszintén szólva, ezt nem tudom általánosságában megválaszolni. Az iskolámban, ahol tanítok azt látom, hogy ott nagyon fontossá vált az identitáskeresés. Felmerül a kolonializmus, a gazdaság kérdése az, hogy ki mit birtokolt, miből termelődött meg a vagyonunk. Ugyanúgy felmerül természetesen a környezetvédelem, a klímaváltozás és a fenntarthatóság problematikája is, hiszen ezek azok a jelenségek, amik mindenütt jelen vannak és így vagy úgy, de lényegében mindenkit foglalkoztatnak. Vannak, akik tagadják és vannak, akik épp ellenkezőleg, nagyon is aggódnak emiatt. Nemrég jártam a Dubai Expón, ahol szintén nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóság kérdésére, bár itt rögtön észrevehetőek a különbségek, hiszen a nagy nemzetek látványos pavilonjai előtt kígyózó sorok állnak, a kisebbek előtt szinte senki. Igaz, ezeknek az országoknak általában lényegesen kisebb is az ökológiai lábnyoma is. Visszatérve a kérdésre, úgy látom, hogy most az a legfontosabb, hogy kérdéseket tegyünk fel, megoldásokat keressünk. A gond azonban azzal van, hogy még most is nagyon sokszor olyan megoldásokat találunk, ami lényegében a jelenlegi gazdasági helyzetre, a múltból eredő, ma is élő termelési módok fenntartására ad választ, amivel sokan úgy gondolják, hogy a problémát meg is oldottuk.
Milyen módon lehet ezeket a problémákat szemléltetni?
JB: Ezt nagyon jól látjuk például a vízfelhasználás problematikáján keresztül. Ma már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy napi szinten mennyi ivóvizet használunk fel a tisztálkodáshoz, főzéshez. Nagy kampányok buzdítanak arra, hogy miként csökkentsük a napi vízhasználatunkat mondjuk a felére, „takarékoskodjunk a vízzel”, ne folyassunk ki 20 liter vizet a csapból egy nap, hanem csak tízet. Ugyanakkor nem vagyunk tudatában azzal, hogy az étellel, amit megeszünk, a ruhákkal, amit felveszünk, a műszaki cikkekkel, amiket használunk napi szinten 4000 liter virtuális vizet használunk el. Ezek az igazán komoly kérdések. Hogy miként tudunk nem csak tíz, hanem száz vagy ezer liter vizet megtakarítani, amihez már ipari mértékben kell gondolkoznunk. Szerintem itt van nagy jelentősége a designnak. Ahhoz, hogy mindezt jól szemléltessük, tényleg lássuk a különbséget, abban nagy szerepe van a képzőművészetnek, a designnak. Arra kell ösztönözzünk, hogy elgondolkodjunk ezeken a kérdéseken és ne mi mondjuk meg, mi a jó és mi a rossz. Abba az irányba már elmozdulni látszik a design, hogy körbejárjon bizonyos kérdéseket, kutakodjon, megértse azt, minek mi a következménye. Jóformán egyfajta dokumentarista módon működik a design.
Miről szól Water School program?
JB: Az egész elképzelés a demokratikus gondolkodásból ered. Abból, hogy ne egy homogén tömeg mondja meg, milyen irányba haladjunk, hanem az egyéni hangok, vélemények mind érvényesülhessenek. Mint egy nagyzenekarban, ahol a karmester feladata a sok különböző hangon megszólaló hangszer összehangolása. Ugyanakkor itt van az oktatás, ami nélkül nem juthatunk előre, de közben megvan a maga árnyoldala is. Hiszen nem csak nyerünk vele – legfőképpen tudást –, hanem veszítünk is, mint például az intuíciónkat. Szülőként persze azt szeretnénk, hogy a gyermekünk megtanulja, miként legyen sikeres, amivel jó pozícióba kerülhet és azzal nálunk is több pénzt keressen az ipari társadalmunkban. Ennek a hátránya az, hogy mindenkit ugyanabba az irányba igyekszik terelni, így lehet belőlünk professzor vagy közgazdász, ugyanakkor elveszítjük azt, hogy az egyéb készségeket is értékelni tudjuk. Az intelligenciánk csak az egyik irányba fejlődik, miközben a társadalmi vagy érzelmi intelligenciánk elmarad. Ezért fejlesztettük ki a Water School-t, ami alapszinten vonja be a gyerekeket a programba, hiszen ez az a pont, ahol a társadalom különböző rétegei még együtt vannak, találkoznak. A bankár gyereke egy osztályban tanul a takarító gyerekével. Emellett az is fontos tényező, hogy a gyerekek komoly befolyással vannak a szüleikre. Nem mindegy, hogy ha az ő szájukból hallják például azt, ha kevesebb húst eszünk, azzal mennyivel több vizet lehet megtakarítani. Ezáltal a szülő is hajlamosabb kipróbálni, hogy valamin változtasson, ezzel rájöhet, valamivel jobb lett az élete. Ezekkel a lépésekkel pedig változásokat tudunk előidézni. Az iskolán keresztül egy hatalmas „fogyasztói kört” érhetünk el. A gyerekeken keresztül megérthetjük azt, hogy a növekedés nem csak a gazdasági mutatókban mérhető, hanem az élet egyéb területein is. Azt gondolom, ilyen módon tudunk leginkább hatni az életmód változásaira.
Ehhez használják a design és a képzőművészet eszközeit?
JB: A művészetekre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint valami kellemes kiegészítő dologra, ami gazdasági és az ipari fejlődésnek csak valamilyen kísérője lehet, szépérzékünket fejleszti, örömet okoz. De mindeközben nagyon fontos eszköz is lehet számunkra, hiszen egy jól illusztrált tankönyv vagy gyerekeknek szóló könyv mély benyomást tud tenni az olvasójára, használójára. Magyarországon is látom, hogy milyen fantasztikus illusztrációk születnek. Akkor miért ne használjuk fel ezt az eszközt a szemléletformálásra? Az iskolának és ezeknek az eszközöknek pedig a teljes perspektívákat, az ok-okozati összefüggéseket kell megmutatniuk. Ezeket azután egy életre megtanuljuk „olvasni”, így a művészeteket is a helyén tudjuk kezelni későbbi életünkben. Azért tartom fontosnak az oktatást, mert ez az a pont, ahol még mindenkinek kirajzolódhat mihez van affinitása, kipróbálhatja önmagát, később sokszor nem marad más, csak egy elemként működni a gépezetben.
Az oktatásnak befogadónak kell lennie, olyannak, ahol a gyerekeknek a kíváncsiságát keltjük fel és nem feltétlenül a tudásátadáson van a hangsúly. Mindenkihez meg kell és meg lehet találni az utat, hogy miként ismerje meg a világ dolgait.
Később az egyetemről kilépve, milyen irányba tud elindulni egy fiatal pályakezdő holland designer?
JB: Az egyetemi programokat alapvetően a kereslet határozta meg, de a kimenetel szempontjából nem biztos, hogy a végzett hallgatók megtalálják a helyüket. Ha mondjuk elindítok egy programot, abban végez évente 20 diák, az tíz év alatt 200, akiket egy megfelelő területre kellene elindítsunk, ami nem egyértelmű feladat. Korábban Hollandiában az alkalmazott művészetnek lényegében csak három területére képeztünk ki diákokat, mintegy atlétákat: terméktervező, grafikus tervező és textiltervező irányba. Később kiderült, hogy ennél sokkal több területen van szükség tervezőkre, ezért a paletta kibővült, kiemelt tere lett az interdiszciplinaritásnak. Vegyünk például egy vasútállomást, aminek az az alapvető funkcionális szerepe, hogy az oda érkező utasok minél hamarabb és minél egyértelműbb útvonalon áthaladjanak és elérjék céljukat, például a munkahelyüket. Ezt az áramlást modellezhetjük mérésekkel, számításokkal, de ugyanakkor megkérhetünk egy táncművészt is, hogy vizsgálja meg a térben zajló mozgásokat. Nézze meg, hogy ki merre lép, hogyan kerüljük el egymást, mennyire engedjük közel a másikat, lényegében milyen koreográfia szerint mozgunk. A táncművész segíthet úgy megérteni és megtervezni a teret, hogy az emberek mozgása ne zavarja egymást, mégis praktikus, célratörő legyen. Ehhez szükség van a megfelelő jelzésrendszerre is, ami akár lehet egy tetszetős grafikai munka, vagy nem, de a lényeg, hogy egyértelműen működjön. Ugyanakkor az is igaz, hogy ma egy olyan társadalomban élünk, amiben a vizualitásnak, a kép megfogalmazásnak nagyon lényeges funkciója van. Fontos, hogy egy érthető vizuális nyelvezetet tudjunk nyújtani az embereknek, olyat, amit egyértelműen megértenek és követni tudnak.
Ön szerint érvényes még a Dieter Rams által legfogalmazott jó design 10 alapelve?
JB: Szerintem abszolút érvényesek az alapelvek, hiszen nem elég, hogy valami jól néz ki, ahhoz nagyon fontos megtalálni a megfelelő anyagot, annak megnézni nem csak a tulajdonságait, hanem a hatásait is, mindezek pedig egy nagyon komplex témakört ölelnek fel. Ehhez pedig a különböző területekről érkező és ismeretekkel rendelkező tervezőknek együtt kell dolgoznia. Ezért hiszek abban, hogy a jó designhoz egy csapat kell, elengedhetetlen hozzá az interdiszciplinaritás. Ahhoz, hogy egy új elképzelést megvalósítsunk, ismernünk kell hozzá a múltat is, hogy foglalkoztak-e már vele és ha igen, mire jutottak, mit sikerült bebizonyítani, mi az, amin elakadtak. A hétvégén megnéztem a Bosch kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, ami tökéletesen ábrázolja azt, hogy mennyi minden ma is hatásos elemet ő már sokszáz évvel ezelőtt megvalósított. Mintha csak egy filmből léptek volna ki a teljesen eggyé váló emberi és állati figurái. Abszolút lenyűgöző!
Studio Makkink & Bey | Web | Facebook | Instagram
Water School | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
