Tizenhét cseh designmárka vagy tervező munkája, akik a fenntartható designszemlélet elsajátítását tűzték ki elsődleges céljuknak.
Az ECO? Czech Design Toward Sustainability című kiállításon a városi térben egy konténerbe rendezve találkozhatunk azokkal a cseh márkákkal, akik a klímabarátabb fogyasztási szokások kialakítására törekednek.
A Határtalan Design kiállítás és programsorozat részeként érkezett a budapesti Madách Imre térre a Future Lab projekt ECO? című kiállítása, melyet először július 11-én mutattak be a prágai Mariánské náměstín, most pedig hét európai városba utazik: Budapestre, Berlinbe, Pozsonyba, Bukarestbe, Milánóba, Stockholmba és Varsóba.
A budapesti tárlat tizenhét olyan cseh designmárka vagy tervező munkáját prezentálja, akik a fenntartható designszemlélet elsajátítását tűzték ki elsődleges céljuknak – nemes, egyúttal nehéz vállalás ma, amikor a fenntarthatóság fogalma egyre csak erodálódik a szó marketingcélú, greenwashing használata miatt. A kiállítás kurátora Veronika Pařízková a Czechdesign online magazin főszerkesztője, aki munkájából adódóan precízen ismeri a helyi designszcénát. Elmondása szerint a sustainable design szemléletű márkák felvirágzása Csehországban is várat magára, még nincsenek sokan:
a kiállítás tizenhét szereplője összegzi nagyjából az összes fontos lokális kezdeményezést ezen a téren, bár a felhozatal első látásra még így is nagyobbnak tűnik, mint amilyen egy magyar paletta lenne ugyanebben a témában.
A tárlaton egyaránt megjelennek a cseh vállalatok piacon elérhető termékei, kisebb stúdiók és tervezők kisszériás tárgyai, valamint egyetemi feladatok során kidolgozott, előremutató kísérleti projektek is. Az ECO? egyik fontos vállalása (amit már a kiállítás címe is jelez), hogy igyekszik önkritikusan, reflexíven viszonyulni saját bemutatott anyagához. Az egyes tárgyleírásokat éppen ezért egy-egy értékelés is kíséri, melyeket a prágai Vegyészeti és Műszaki Egyetem szakemberei készítettek el Vladimír Kočí professzor vezetésével.
A kritériumok az EU-s környezetvédelmi taxonómia figyelembevételével lettek kiválasztva: ez alapján a tárgyak pontszámokat kaptak arra, hogy teljes életciklusuk mennyire járul hozzá az éghajlatváltozás megelőzéséhez, a nyersanyagfogyasztás csökkentéséhez, a vízi ökoszisztémák védelméhez, a biológiai diverzitás megőrzéséhez, illetve a mérgező anyagok szivárgásának korlátozásához. A konkrét értékek meghatározásához az életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment) módszerét használták, tehát a termék előállításától az eldobásának hatásáig figyelték a tárgy életútját és környezeti terhelését (cradle-to-cradle tervezői szemlélet). Az ökológiai szempontok mellett a munkák a fenntarthatóság gazdasági, társadalmi és kulturális vetületeire is értékelést kaptak.
A kiállítás erőssége, hogy a tárgyak leírásai a fenntarthatóság egyre absztraktabbá váló fogalmát konkrét gyakorlati megoldások magyarázatával teszik érthetőbbé.
Ezek kirajzolják a különböző megközelítési módokat: vannak, akik magával a terméktípussal szeretnék a használót fenntarthatóbb életmódra sarkallni (ilyen például az Anna Marešová által tervezett menstruációs kehely), míg más tervezők a gyártási eljárásba emelnek be ökotudatos módszereket. Így járt el például Filip Krampla, aki a környezetre ártalmatlan rizsragasztóval rögzítette a fából készült Sokui szék elemeit. A rizskeményítővel való ragasztás japán hagyományokon alapszik, a megoldás pedig annak ellenére is inspiratív, hogy a tárgyleírásból megtudjuk, az eljárás nagyüzemi alkalmazásának egyelőre még komoly korlátjai vannak.
Hasonlóan a készítés folyamatában érhető tetten az EGOÉ márka fenntarthatóságra való törekvése is, akik a Štok fa bútorkollekció gyártásakor nem csupán alapanyagként választottak természetes matériát, hanem annak felületét is olyan anyaggal kezelték, amely lehetővé teszi, hogy a termék az eldobás után teljesen le tudjon bomlani.
A kiállításon túlnyomó többségben azonban azok a tárgyak jelennek meg, amelyek valamilyen hulladék újrahasznosításával születtek. Ezeknek a termékeknek az esztétikai értékét sok esetben éppen az újrahasznosítás folyamatával járó formaképzés adja. Ilyenek például David Valner üvegvázái – a cseh tervező üvegműves családba született, így az évek során látta a felhalmozódó selejtes darabokat, amelyek egy apró hiba, például egy buborék miatt már nem kerülhettek hagyományos piaci értékesítésre. A tervező ezeknek a hulladékelemeknek a felhasználásával és azok kiegészítéseivel alkotja meg karakteres vázáit.
Ugyancsak a tradicionális cseh üveggyártás előtt tiszteleg a BROKIS, akik az 1809 óta üzemelő Janštejn üveggyár maradék szilánkjainak beolvasztásával hozzák létre az ún. BROKISGLASS üveget, melyből lámpát készítenek. Szellemiségében jól kapcsolódik mindkét tárgyhoz az IHOR márka tervezőjének, Sára Matysovának a munkája is, aki az üveggyöngyöket készítő Preciosa vállalat hibásnak ítélt gyártmányaiból készít csillogó gyöngytárgyakat, már-már a collectible design műfajába lépő tükröket és henger alakú vázákat.
Ugyan nem az üveghez, de a cseh ipari tradíciókhoz annál inkább kapcsolódó KAVE cipőkkel is találkozhatunk a konténerben, melyek a Bata-cipőkről híres cseh iparvárosban, Zlínben készülnek a helyi gyárak visszamaradó alapanyagaiból. A gumitalpú vászoncipők alsó részének márványos hatása minden darabon egyedi, és mivel a tervező nem használ ragasztóanyagot, a termék újra és újra reciklálható. A KAVE egyúttal jól össze is foglalja az ECO? üzenetét:
a design akkor következetes és korszerű, ha figyelembe veszi a termék teljes életciklusát, a lokális értékekre és hagyományokra épít, miközben pedig tudatosan tesz a jövőért is.
Helyszíni fotók: Stela Hoskovcová, Mariana Mlčochová, Šárka Vlasáková
Grafika: Tomáš Starý
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
