A 15. Kolozsvári Magyar Napokon a Sapientia EMTE Kolozsvári Karával együttműködésben több eseményt is szervez a Budapesti Metropolitan Egyetem. 

Augusztus 18-án, vasárnap nyílik a METU művészhallgatóinak Kopátsy Sándor: Kopp! című kiállítása. A „Viharban kanóc légy, ne gyertya – Aforizmák (1964-1984)” alcímű kiállítást itthon nagy sikerrel mutatta be az egyetem és most lehetőség nyílik arra, hogy a határon túl is bemutatkozzon a kiállítás.

A hallgatók a nemzetközi hírű közgazdász, Kopátsy Sándor Kopp! című válogatott aforizma gyűjteményéből választottak egy-egy inspiráló idézet és ennek illusztratív megjelenítésére, vizualizációjára vállalkoztak, műfaji megkötés nélkül. A kiállítás a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem együttműködése során jött létre, a két intézmény művészeti szakos hallgatóinak munkáit tartalmazza.

A tárlat alapját a 2021-ben a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában megjelent "Kopp! – Aforizmák (1964-1984)" című kötet adja, amely az életműsorozat ötödik, különleges darabja. Kopátsy Sándor maga határozta meg az aforizmák keletkezési körülményeit, amelyek értekezletek során születtek, és mélyen vizsgálják az emberi természet, a társadalom, a gazdaság, valamint a mindennapi élet kérdéseit.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 23-án pénteken METUSCOPE címmel a Budapesti Metropolitan Egyetem végzős hallgatóinak filmjeiből készült válogatást is megtekinthetik az érdeklődők, ezután pedig 17:00-tól Török Ferenc, a METU oktatójának ikonikus, Moszkva-tér című magyar filmvígjátékát juttatják el a szervezők a határon túli közönségnek. További információk az alábbi linken érhetőek el.

Forrás: METU




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Csizmadi Péter vette át a METU kreatívipari karát

Csizmadi Péter vette át a METU kreatívipari karát

A nemzetközi kapcsolatok erősítése lesz a feladata.

Tanulj a belsőépítészet mestereitől!

Tanulj a belsőépítészet mestereitől!

Nyilvános előadássorozat indult a METU-n neves építészek, tervezők, szakemberek részvételével.

A METU hallgatói letesztelték az új hirdetési felületet

A METU hallgatói letesztelték az új hirdetési felületet

A LuxRoll újítást hoz a vizuális megjelenítés területén, a cég pályázatot írt ki az egyetem diákjainak.

Hirdetés