Li Edelkoort, a divatipar doyenje szerint eddig nem sikerült elég bölcsnek lennünk, a vírussal most kaptunk egy újabb esélyt.

A koronavírus járvány olyan mértékű gazdasági recesszióhoz vezethet, amilyet eddig még nem tapasztaltunk, de lehetőséget teremt arra is, hogy rendet tegyünk az értékrendünkben, és tiszta lappal induljunk – mondta Li Edelkoort, a trend-előrejelzés nagyasszonya a Deezennek adott interjújában. A trendkutató szerint a vírus „fogyasztási karanténba” terel bennünket, mély társadalmi és gazdasági következményekkel jár, de hátha rájönnek végre az emberek, hogy a boldogsághoz a kevesebb vagyon és a kevesebb utazás is elegendő. 
Fotó: YouTubeFotó: YouTube

Edelkoort azután nyilatkozott, hogy az olasz kormány lezárta Észak-Olaszország nagy részét, beleértve Milánót és Velencét, és ez nehéz helyzetbe hozhatja a divat- és formatervezési iparágat, a megjelenő vírus miatt eleve sok rendezvényt el kellett halasztani, köztük a Velencei Építészeti Biennálét és a milánói Salone del Mobile vásárt. Mindemellett a kínai textiltermelés jelentősen visszaesett, így az olasz divatházak nem tudnak anyagokat rendelni a kollekcióikhoz. Szerinte a világjárványra nincs azonnali gyógymód, ellenben mindenki, aki események lemondására kényszerül, új, innovatív módszereket találhat ki az információ továbbítására.

Drámaian csökkent a légszennyezettség mértéke Kínában a gyárak leállása és a karantén miatt, elég volt két hónap ahhoz, hogy tisztább legyen a levegő. Edelkoort szerint a járvány egyik pozitív következménye, hogy mindenki a saját szemével láthatja, amit eddig esetleg nem hitt el,

hogy a gazdasági lassulás, adott esetben a szennyezők teljes kiiktatása jobb környezetet eredményez. 

Edelkoort, aki jelenleg „önkéntes karanténban” van Dél-Afrikában, hangot adott optimizmusának is, miszerint egy jobb környezet végső soron jobb munkahelyi körülményeket eredményezhet, és sokkal jobban tiszteletben tarthatják az emberi munkát is. 

Elmondása szerint életkoránál és légzőszervi betegségeinél fogva ő is a potenciálisan veszélyeztetettek között van, együtt érez a vírusban elhalálozott emberek családjaival, de azt reméli, hogy senki nem halt meg hiába, mert a világ ezután arra fog törekedni, hogy feltámassza azokat az értékeket, amelyeknek az elmúlt évtizedekben búcsút mondott.

Sokan több évtizede hangoztatják, hogy a bolygó fennmaradásához drasztikus változtatásokra van szükség az életmódban, az utazásban, a fogyasztásban és a szórakozásban, de erre a legtöbben csak legyintettek.

Az új generáció jelentős hányada már érti azt, hogy vissza kell fogni a fogyasztást, és hogy a ruhák és az autók birtoklása nem feltétlenül vezet a boldogsághoz. Eddig azonban az emberi psziché ellenállt ezeknek a változtatásoknak, hozzászokott a jóhoz, és hogy töménytelen mennyiségű termék közül választhat. Véleménye szerint kevesen értik, mi történik most a világban és benne a gazdasággal. Ha Kínából nem érkeznek áruk, akkor hamarosan látni fogjuk az ürességtől kongó polcokat, ez pedig rádöbbenthet bennünket arra, hogy eddig mennyi csúnya és felesleges kacatot halmoztunk fel otthonainkban.

Egyenes következményként a gazdaság be fog lassulni, egyes gyártók és termelők kénytelenek lesznek felhagyni a tevékenységeikkel, de ennek van jó oldala is. Újfajta megoldásokkal, megközelítéssel és kellő bátorsággal felépíthetünk egy új mechanizmuson alapuló gazdaságot, másfajta elvekre lehet helyezni a termelést, a szállítmányozást és a forgalmazást is. Azzal, hogy az országok jó része „fogyasztási karanténba” kerül,

elkezdődhet egy tanulási folyamat, amelyben beláthatjuk, hogy elég a kevesebb ruha is, visszatalálhatunk régi kedvenceinkhez, mint például a könyvekhez. Ehhez azonban bölcsebbnek kellene lennie a döntéshozóknak is.

Edelkoort 1950-ben született Hollandiában, a világ egyik legbefolyásosabb trend-előrejelzője, aki nagy divatcégeknek és fogyasztói márkáknak ad tanácsokat világszerte. 2003-ban a Time magazin a divatipar 25 legbefolyásosabb embere közé választotta, 1998 és 2008 között az Eindhoven Design Akadémia igazgatója volt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Műhelylátogatás Dukai István kortárs művésznél 

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Winkler Nóra interjúja 2000-ből

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Tótszabó Tamás, a Pyxis Nautica építésze a 150. születésnapját ünneplő fővárosról

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Műhelylátogatás Dukai István kortárs művésznél 

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Winkler Nóra interjúja 2000-ből

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Tótszabó Tamás, a Pyxis Nautica építésze a 150. születésnapját ünneplő fővárosról

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Műhelylátogatás Dukai István kortárs művésznél 

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Winkler Nóra interjúja 2000-ből

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Nekem Budapest | Tótszabó Tamás

Tótszabó Tamás, a Pyxis Nautica építésze a 150. születésnapját ünneplő fővárosról

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1