„Nem akartunk egy hagyományos iparművészeti kiállítást, a tégla pedig önmagában is egy design elem.”
A tégla az egyik legősibb és egyben a leggyakrabban használt időtálló építőanyag. A legtöbben így is közelítik meg és gondolataikban mindig a házakhoz, a házkörüli munkákhoz vagy felújításokhoz kötik. Ennek ellenére számos nem mindennapi, sőt, meglepő helyen is találkozhatunk vele, így például a nemrég nyílt II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon a Műcsarnokban. A különleges együttműködésről és a projekt kihívásairól Szabó Levente, az installációt tervező Hetedik Műterem ügyvezetője, Szilágyi B. András, kurátor és Nagy Zsolt István a Wienerberger marketingvezetője mesélt.
Bár a tégla története egyidős az emberi civilizációéval és az agyag is a művészettörténet nélkülözhetetlen eleme, mégsem ez a robosztus alapanyag jut elsőre eszünkbe, ha múzeumba készülünk. Most mégis egy különleges kiállításon találkozhatunk ezzel a hagyományos, mégis folyamatosan fejlődő építőanyaggal. A Műcsarnokban áprilisban nyílt meg a hazai kortárs design és formatervezés legfontosabb fóruma, a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon, melyen idén több mint 300 kiállító vesz részt. Az érdeklődők a jelenkori magyar iparművészet legfontosabb újdonságaival és egyedülálló eredményeivel találkozhatnak itt. A kiállításon a Wienerberger tégláinak is meghatározó szerep jutott, ugyanis a bemutatott tárgyak posztamenseit Porotherm téglából építették. Az installáció megtervezésekor elsődleges cél volt, hogy a kurátori koncepciót erősítve a műtárgyak egységes keretben jelenjenek meg a térben. A szervezőkkel erről is beszélgettünk.
Közös tér a kiállítás címe. Mi ennek az üzenete?
Szilágyi B. András: A Közös tér című kiállítás Arisztotelész “Kategóriák” című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára invitáljon a tárgyak között. A szakmán belül a mai napig vannak mindenkit foglalkoztató, égető kérdések: mi a design? mi az iparművészet? hol vannak a design és képzőművészet határai? egyáltalában van-e létjogosultsága az iparművészetnek? Az egész kurátori koncepció arra épült, hogy ezeket a kérdéseket lehetőleg kikerüljem, és egy olyan tárgyközpontú kiállítás jöjjön létre, ahol elsősorban nem az alkotók, hanem az általuk létrehozott tárgyak megismerése a cél. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be.
A közös tér üzenet milyen hatással volt a kiállítás építésére, tervezésére?
Szabó Levente: A kiállítás installációjának megtervezésekor – kollégáimmal, Biri Balázzsal és Rátgéber Lászlóval, valamint a grafikai koncepcióért felelős Polgárdi Ákossal és Tóth Lilivel közös célunk volt, hogy a kiállított műtárgyak egységes téri keretben legyenek kiállítva, ezzel erősítve az előbb hallott kurátori koncepciót. Abból indultunk ki, hogy a műcsarnok több mint 2000 négyzetméteres kiállítóterében jelenik meg több mint 300, méretében és léptékében különböző műtárgy. Ezek mind olyan műtárgyak, amelyek valahogy a kézművességgel, iparművészettel, designnal kapcsolatosak, és szerettünk volna egy olyan installációt csinálni, ami ennek az inspiráló sokféleségnek egységes keretet tud biztosítani. Ezért döntöttünk az égetett kerámia posztamensek és a térbe belógatott, azokat osztó függönyök mellett. Így a kialakult téglaszigeteket a kiállítás terét talán újszerűen osztó függönygyűrűk szervezik közös terekbe.
Miért a téglát választották posztamensnekt? Fontos volt, hogy milyen téglát használnak ehhez?
Szilágyi B. András: Nem akartam hagyományos iparművészeti kiállítást, és ez a gondolatom már az első pillanatban találkozott Levente csapatának elképzelésével. Így szerintem gyümölcsöző, nagyon izgalmas és flottul működő együttműködés jött létre. Mindebben a Wienerberger Porotherm téglái plusz kiállított tárgyként is jelen vannak, hiszen gyakorlatilag a tégla önmagában is egy design elem. Az innovációnak és a design gondolatának alapvető megjelenítése, és miután a szubsztanciának éppen az agyagot választottuk, Arisztotelész fő kategóriája pedig a kerámiaművészethez van felírva, a tégla tulajdonképpen az egészet elméleti síkon és fizikálisan is alátámasztja. Nem beszélve arról, hogy a közös teret valamiből felépítik, a tégla pedig gyakorlatilag ennek az alapegysége, így filozófiai szempontból is támogatja a tégla motívum ezt a koncepciót.
Szabó Levente: A használt anyagokkal a kiállítás tematikájának kézművességre utaló jellegét is ki szerettük volna fejezni, ezért döntöttünk az égetett kerámia posztamensek és a térbe belógatott függönyök egymást ellenpontozó, jótékony kontrasztja mellett. A szalonon kiállított műtárgyak sokszínűsége miatt alapvetés volt egy neutrális posztamensrendszer megtervezése, mely egyszerre képes összefogóan kezelni az összes különböző műtárgyat. Így választottuk ki a nagyméretű üreges vázkerámia falazóblokkot, amelyből vágás, faragás nélkül készült el az összes posztamens. Természetesen az égetett anyag nyers, őszinte látványa is fontos eleme az installáció hangulatának. A falazóblokkok felülete szolgált a műtárgyak hátteréül, környezetéül, így kiemelten fontos volt, hogy kifinomult üregstruktúrájú, csiszolt falazóblokkokból épüljenek a posztamensek.
Építőipari cégként miért támogatta ezt a művészeti projektet a Wienerberger?
Nagy Zsolt István: Magyarországon évtizedekig az építészetre úgy gondoltak, mint műszaki problémák összességére, pedig valójában az emberi kultúrával együtt az ősidőkig visszavezethetően művészetként is együtt élt az emberiséggel. Ezen a rossz beidegződésen szerettünk volna változtatni, amikor megkaptuk a felkérést a Műcsarnoktól és nagy lelkesedéssel, büszkén álltunk az ügy mellé. Fontos volt, hogy ne csak ipari kérdés legyen a tégla használata, hanem megmutassuk, hogy a művészetekhez is jól tud kapcsolódni.
Milyen mennyiségű téglával támogatták a kiállítást?
Nagy Zsolt István: Pontosan 5 440 darabbal, melyek egymás mellé rakva 1 360 métert tesznek ki, ami a Műcsarnok – Állatkert – Széchenyi fürdő – Vajdahunyad vára sétát jelentené, míg egymásra rakva szinte pontosan négyszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony.
Hogyan értékeli a közös projektet? Van esély a jövőben is ehhez hasonló együttműködésekre?
Nagy Zsolt István: Nagyon érdekes volt külső szemlélőként végig követni, ahogy a Hetedik Műterem csapata átérezte azt a filozófiai gondolatot, amely a kurátorban megfogalmazódott. Érdekes volt látni, ahogy ez a kiállítás megszületett. Feszített tempóban kellett dolgoznunk, és sok nehézséggel kellett szembenéznünk, de közösen leküzdöttük ezeket az akadályokat. A végeredmény pedig ez a remek kiállítás. Ahogyan az elmúlt 200 évben is számos példa volt arra, hogy a Wienerberger és a művészetek kéz a kézben jártak, egészen biztos vagyok benne, hogy hasonló ügyek támogatóiként még számtalanszor fogunk megjelenni a jövőben is.
További információ a kiállításról!
Forrás: sajtóanyag
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
