A tőkegyűjtő kampány megtorpant, de aztán jött a járvány.

A tojásdad strandszéf, mely csak a hozzá tartozó speciális karkötő viselőjének enged betekintést, már jó pár helyen bizonyított itthon és a nagyvilágban. A válság következtében pedig több okból is újra népszerű: nem csak mint használati tárgy, hanem befektetésként is.

Minden válságnak vannak nyertesei még az erősen megtépázott szektorokban is: ez igaz lehet az egy hónapnyi csend után újra életre kelt Beachegg tőkegyűjtő kampányára is. A strandbiztonság terén merőben új és innovatív koncepcióval előálló magyar cég a Tőkeportálon indított kampányt. Bayer Péter, a Beachegg egyik alapítója elmondta, hogy bár másfél hónapja úgy tűnt, hogy leáll minden, megtorpantak a befektetések, de aztán kiderült, hogy a forintgyengülés, és a válságot kísérő jelenségek több más eleme is kedvez a Beachegg kampányának. A kezdeti lendület a válság kitörésével megtörni látszott, de az alapítók most megint bizakodók.

A Beachegg egy teljes egészében magyar fejlesztésű strandszéf, amely ötletes megoldásaival védi meg a benne lévő értékeket. A tojásdad széfet (innen a neve is) a strandon kölcsönözhetjük, és egy karkötő segítségével nyithatjuk-zárhatjuk. A lezárt széf hangosan riaszt, ha elmozdítják a helyéről, egyúttal jelez a kölcsönző Beachegg őrének, és elektronikus úton folyamatos tájékoztatást küld saját helyzetéről, így könnyedén megtalálható.

Az eszköz fejlesztői több külföldi díjat nyertek, és több sikeres teszten vannak túl (Lupa tó, Szigligeti strand és Spanyolországban Malagán az Aquamijas vízipark). Jelenleg megrendelőkkel tárgyalnak, tömeggyártáshoz gyűjtenek tőkét és tulajdonostársakat a Tőkeportálon.

A beachegg befektetést vonzóvá teszi a forint-euró árfolyam változása, hiszen a Beachegg költségei forintban keletkeznek, a célpiac azonban a világ legjobb strandjai. Szilágyi Imre, a másik alapító közlése szerint az eredeti terveik 330 forintos euró árfolyam mellett készültek, az azóta bekövetkezett változás csaknem 20 százalékkkal növelte a várható profitot. Az alapító kiemelte azt is, hogy

a járvány rámutat a modell előnyeire is, a Beachegget ugyanis a strandüzemeltetők veszik meg, bérleti díjat és a bérlések után jutalékot (szolgáltatási díjat) fizetnek, ami azt is jelenti, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos kockázatok elsősorban náluk csapódnak le, a központnak pedig folyamatosan növekvő állandó bevételt biztosít.

A járvány ellenére május hónapban 4 hazai, 1 olasz és 1 spanyol disztribútori szándéknyilatkozatot kaptak.

Forrás: Beachegg




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A válság nyertese lehet a magyar Beachegg strandszéf

A válság nyertese lehet a magyar Beachegg strandszéf

A tőkegyűjtő kampány megtorpant, de aztán jött a járvány.

Közös kincs

Közös kincs

Az OCTOGON online januárban a kulturális intézményekkel foglalkozik

Hirdetés