A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutattunk be az elmúlt egy hétben – végül, de nem utolsósorban íme Balázs Viola.

A január 23-ig megtekinthető VI. TEXHIBITION a textiltervezői szcéna bemutatásán túl a generációk közötti párbeszéd elősegítésére is törekszik, hiszen a szakmában már meghatározó tervezők mellett minden évben jó pár pályakezdő designer is meghívást kap a kiállításra. Az elmúlt egy hétben hat fiatal – idén kiállító – tervezőt mutattunk be az OCTOGON online-on. Végül, de nem utolsósorban íme Balázs Viola.

 

Fotó: Kecskés Márton

Balázs Viola 2007 és 2013 között járt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Szövő- és Divat szakára. Ezt követően több magyar márkával is dolgozott mintatervezőként. Elmondása szerint a szakmát igazán ezekben az években sajátította el. 2014-ben Szécsi Tamással díjat kaptak a Gombold újra! pályázatán kiegészítő kategóriában, a nyereményből pedig megalapították saját kendő-márkájukat, a VYF-et. 2018-ban diplomázott, majd ugyanebben az évben lehetőséget kapott a frankfurti Heimtextil pályázatán keresztül részt venni és kiállítani a New and Next programon. Diplomamunkája látható volt több hazai csoportos kiállításon is, a K.A.S. Galériában, a Határtalan Design- és a FUGÁ-ban rendezett TEXHIBITION kiállításokon. 

Tervezőként Viola alapvetően a nyomott matériákra fókuszál, konkrét termékekre ­– ruhákra, sálakra, táskákra – alkot mintákat. Leginkább az a folyamat érdekli, hogy egy mintát hogyan lehet úgy elkészíteni, hogy az a kész darabbal együtt éljen. Szeret azon gondolkodni, hogy melyek azok a motívumok, eszközök és milyen az a szerkezeti felépítés, amivel egy-egy témát meg lehet fogni, el lehet mesélni, fel lehet dolgozni. Egyre több lehetőséget lát a különféle mintázatokban, egyre jobban érdeklik a téma technikai, logikai és konceptuális aspektusai is.
 


A VI. TEXHIBITION kiállításon bemutatott Dominó című munkája leginkább ez utóbbi érdeklődését tükrözi, amelynek vázlata 2020-ban az első karantén idején készült. A várakozás, a bizonytalanság és az időhöz való viszony megváltozásának élményét egy végtelenül ismétlődő, egymáshoz kapcsolódó dominók sorában szervezte mintává.

„Egyszerű kockás füzetben számoltam ki, hogyan kapcsolódjanak a részek egymáshoz – tulajdonképpen az egész egy logikai feladvány volt, amit nagyon élveztem. Tetszett, hogy a minimalista formavilág erősítette a koncepciót, a végtelenség érzetét, amit a folyamatos mintákban olyan nagyon szeretek” – jegyezte meg a tervező.


Viola a Lénárd Kft.-vel együttműködve hozta létre dominós darabjait. „A közös munka gördülékenyen ment; profi gyártóként vannak jelen évek óta. A megadott paraméterekre hoztam létre a terveket, így gyakorlatilag csak elküldtük gyártásra, és néhány nap alatt el is készítették. Mindig jó megismerni egy-egy újabb kivitelezőt, gyártót, ami – ha jól tudunk együttműködni – a későbbiekben hasznos, hosszú távú kapcsolattá is formálódhat. A kiállításon használt alapanyagra eddig még nem printeltem, ez pedig mindig új tapasztalattal gazdagít, ötleteket ad további projektekhez” – mondta el.

Jelenleg több magyar márkával dolgozik együtt időszakos projekteken, kollekciókon. Mindegyik brand más-más területre fókuszál, eltérő technikai és tervezői kihívásokkal, így a munka Viola elmondása szerint meglehetősen változatos, ugyanakkor nem is jelentenek konkurenciát egymás számára.

Nemrég elkezdett mintatervezést tanítani, ami még nagyon új terep a számára. „Bár az oktatás nem szerepelt a terveim között, nagyon izgalmasnak élem meg, ahogy látom, hányféle megoldás születik egy feladatra, mi az, ami fontossá válik a diákoknak egy-egy témán belül” – mondta el. A jövőben Viola a folyamatos mintákkal, az azokban rejlő lehetőségekkel szeretne foglalkozni, akár merőben új felhasználási területeken is.


Balázs Viola | Web | Facebook | Instagram

A VI. TEXHIBITION kiállítás 2022. január 23-ig tekinthető meg a FUGÁ-ban. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Nincsenek rossz megoldások, igenis merjünk kísérletezni, bátornak lenni!”

„Nincsenek rossz megoldások, igenis merjünk kísérletezni, bátornak lenni!”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a következő egy hétben – ezúttal íme Kollár Ágnes.

„Mindig is lenyűgözött a szövött struktúrák rendszere és tiszta határai”

„Mindig is lenyűgözött a szövött struktúrák rendszere és tiszta határai”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a következő egy hétben – ezúttal íme Ujváry Berta.

„A lakástextilek óriási stílusteremtők és hangulatfelelősök egy térben”

„A lakástextilek óriási stílusteremtők és hangulatfelelősök egy térben”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a következő egy hétben.

Hirdetés