Antitáskát tervezett a fiatal magyar designer

Szekeres Ákos diplomamunkája.

Szöveg: Octogon
Fotó: Szekeres Ákos
Olvasási idő: …

Szekeres Ákos a rá jellemző gyakorlatiasságot kombinálta a kísérletezéssel, anyag- és formakísérleteket végzett, végül megalkotta az Antibag kollekciót, amelyben még nadrágtáska is található. Következik a MOME Divat- és Textiltervezés szakos hallgatójának diplomamunkája.

„Tervezői alkatomhoz a gyakorlatiasabb alkotói megközelítés áll közel. Ám nagy kihívás volt számomra az, hogy ennek határait kitoljam a kísérletezés irányába” – fogalmazza meg ars poeticáját Szekeres Ákos, aki a hanyatló magyar bőrdíszműiparba lehelhet új életet egy olyan koncepcióval, amely nemcsak imázsdarabokat, de sorozatgyártásra alkalmasakat is tartalmaz.

Célja egy „kvázi kereskedelmi” darabtól kiindulva egy konceptuális darabig lekövetni, skálázni a folyamatot technológiai szempontból: a „ready to wear”-től, az experimentális alkotásig egy azon kollekción belül, ötvözve ezzel a művészetet a divat világát uraló piaci hozzáállással.

Inspirációt a bútoriparból, közelebbről a bőrdíszműipar két társterületéről, a kárpitos szakmából és táskakészítésből merített; a bútoriparból főleg a steppelés technikáját emelte át. Az ihletvadászat során előkerültek Mario Bellini építész és bútortervező moduláris bútorai, a Le Bambole kanapéja, Annie Hieronimus Sandra névre hallgató szófája és Michel Ducaroy Togo fotelkollekciója is. Számos egyéb forrás is felmerült, köztük a divatipar elmúlt éveit meghatározó hivalkodó, extravagáns „hypebeast” darabok.

A kollekció alapanyagának növényi cserzett olasz marhabőrt választott, majd különböző anyag- és formakísérletekbe kezdett. Tervezéskor három darabból álló sorozatokban gondolkodott. Minden sorozat egy kiemelt részre épül, ami egyre inkább fokozódik:

Az első sorozat egyszerűbb ragasztott steppeléssel, a két hordozó anyagot erős oldószeres kontaktragasztóval összeragasztva készül el. „Itt a ‘steppelések’ szélességével és irányával kísérleteztem. A bal oldali táska egy, a nyílásánál elhelyezkedő csomózott fogót kap, amely a forma egyszerűsége miatt adekvát. A következő egy haránt irányban ‘steppelt’ nagy táska, a táskába rejtett fogó megoldással. Az utolsó a sorban, a ruhaméretűvé váló táska különleges fenék megoldást kap.

Párizsi tanulmányaim során egy olyan nadrágot sikerült kimodelleznem, amelyet táskává tudtam transzformálni.

Ennél a ‘nadrágnál’ a derékpántot egy rejtett bontható húzózárral láttam el, ahol rá tudott csatlakozni a külön kiképzett táskafenék. Ezek után a nadrág ülepét kinyitva kaptuk meg a táska nyílását. Hasonlóan ehhez a „nadrágtáska” megoldáshoz úgy alakítom ki a „ruhát”, hogy az alja nyithatóvá váljon. A „ruhatáska” fogó részénél pedig a modell kinyúlhat az objektből.

A második sorozatot a pánttal való formaalakításra építettem. Az előzőhöz hasonlóan, balról jobbra követhető a táska átváltozása. Az első táskánál a pántok segítségével kézi-, és hátitáskát kapunk. A következő egy már elég nagy méretű hátitáska, amit hasonlóan pánt húz össze, és ennek segítségével tudjuk a hátunkra venni. Itt a táska egy hatalmas zsebfedőt kap. Az utolsó objekt/forma már nem táskaként funkcionál, hanem egy tömött ruha.

A harmadik sorozat a hordó formára és annak variációira épít. Itt a már a gumírozott ragasztott steppelést alkalmazom, mely technológiával nagyobb anyag többletet tudok létrehozni. A sorozat egy hordó alakú kézitáskával indul, aminek az oldal gallér részébe pánt van vezetve és az alja résznél csomózott. Ezen felül egy hátitáskát is terveztem, nagyon hasonló megoldással, ahol a pántok különböző kötésével más táska jön létre. A második a sorban egy, a felső részénél összehúzott, gumírozva ragasztott kézitáska. Itt a modell egy-egy kézre vehető gumírozva steppelt ujjat kap. Az utolsó forma, pedig újból egy ruhaméretűvé nőtt buboréktáska.