A nemrég elkészült irodaterek egyfajta szociális katalizátorként is szolgálnak, segítik a dolgozók számára a könnyebb kapcsolódást a gördülékeny, közös munkában. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámunkból közöljük.
Az Albemarle cégnév hazánkban kevésbé ismerősen cseng az átlagember számára, holott a nemzetközi piacon vezető helyet foglal el a vegyipar területén, főképp, ami a lítium-előállítást illeti. 2024-ben a cég új irodaházba költözött, amelynek belsőépítészeti koncepcióját a Demeter Design Stúdió alkotta meg. A H2Offices három szintjén elhelyezkedő iroda kialakításakor olyan munkakörnyezet megalkotása volt a cél, amely előtérbe helyezi az emberek közötti kapcsolatokat, valamint a munkahelyen tartózkodás komfortosságát.
Az irodatér/irodaépület kialakítása az építészet olyan szegmense, amelyben talán legfokozottabban érvényesülnek az egyes társadalmi átalakulások. Nem csupán azért, mert az egyes cégek bizonyos mértékig eltérő arculatot, szemléletmódot, értékrendet képviselnek a piacon, hanem abból kifolyólag is, hogy általában véve az ember munkához való viszonya intenzíven változik belső és külső okok miatt egyaránt, és mindezek a versenyszférában csapódnak le leggyorsabban. A munkahelyek kialakításánál egyre hangsúlyosabb napjainkban az olyan környezet, amely jól látható módon sugallja a cég profilját, értékrendjét, ugyanakkor a dolgozók számára is minden szempontból kulturált, magas minőségű munkakörnyezetet kínál.
Az Albemarle új irodatereinek tervezésekor – a Demeter Design Studio intenció szerint – olyan enteriőr megalkotása volt a cél, ahol az emberek szívesen tartózkodnak bent még abban az esetben is, ha home office lehetőség kínálkozik. Mivel a cégnél sok a fiatal munkaerő, ebből fakadóan pedig jellemző a fluktuáció, így az irodaterek egyfajta szociális katalizátorként is szolgálnak, segítik a dolgozók számára a könnyebb kapcsolódást a gördülékeny, közös munkában, illetve a jóllétet (well-being).
Mivel a cél deklarált módon az átlagostól történő eltérés volt, az Albemarle pedig maximálisan támogatta a prémium megoldásokat, illetve a művészi munka beemelését, ennek eredményeképp egy valóban esztétikai minőségében impulzív, technológiai hátterét illetően pedig kifogástalan téregyüttes jött létre. Az Albemarle irodaterek a H2Offices irodaházban három szinten helyezkednek el, a 6. emeleten teljes egészében, a 7. és 8. emeleten pedig azok nagyobb részét foglalják el. Arculatukat alapvetően a természetes és ipari-indusztriális elemek párbeszéde határozza meg, emellett a digitális felületek is szerephez jutnak. Maga a színhasználat rendkívül erőteljesen kapcsolódik a cég profiljához, a kékes-zöldes-sárgás árnyalatok a lítiumbányák világát idézik fel. (A téma iránt érdeklődőknek Tom Hegen fotósorozatát lehet ajánlani.) A lítium-karbonát koncentrációjától függően hozza létre ezeket a színárnyalatokat, az Albemarle irodatereiben pedig visszaköszönnek ezen színek akár egy-egy bútor textíliáján, akár valamely tárgyaló falszínezésében is.
Az egyes irodaterek kialakításánál a tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a nyitott terek mellett sokféle lehetőség kínálkozzon akár online meetingek tartásához, akár személyes megbeszélések, egyeztetések lebonyolításához – a hangszigetelő panelek nagyarányú jelenléte pedig mindezt elősegíti. Noha a tárgyalók szegregált helyiségekként működnek, a sok-sok üvegfelület – amelyek esetenként hajlított formában jelennek meg – vizuálisan nyitottá teszi az enteriőrt, ezáltal nem keletkezik „doboz-hangulat” ezen térrészekben sem.
Fontos kiemelni az irodaterekbe elhelyezett bútorokat, amelyek sok esetben helyszínspecifikusak, egyedileg készültek, több esetben 1:1-es makett nyomán. A tervezői szemléletmód fontosnak tartotta, hogy a hazai (ipar)művészet is megjelenjen valamilyen módon, ez tükröződik a tárgyalóterem asztala esetében, vagy a falburkolatokban, ahol helyet kaptak olyan egyedi készítésű kerámiaelemek is, amelyek egészen különleges hatást képesek biztosítani.
A 8. emelet egyfajta reprezentatív funkcióval is bír, ide került egy barista-pont, amely a dolgozók kényelmét hivatott szolgálni, emellett itt található a kantin is, amely „lebegő” karakterével egészen különleges hatást nyújt. Az étkező egy része egy lépcsőzetes dobogóra került, ahonnan feltárul Budapest panorámája. Ezt a nyugodt, letisztult hatást erősítik a természetes fafelületek is, illetve a zöldnövényzet mennyisége, amely helyenként növényfal formájában is megjelenik. A kantinhoz ráadásképp egy kellemes pihenőterasz is kapcsolódik, lehetőséget nyújtva a munka közbeni rekreációra, töltekezésre – ebből fakadóan pedig az azt követő produktívabb munkavégzésre.
Az irodatérben helyet kapott egy Townhallnak nevezett multifunkcionális terem is, ahol összegyűlhet az Albemarle valamennyi dolgozója, 250-300 fő is. A mobilfalak nagyon sokféle funkció kialakítására lehetőséget adnak, a tér ezáltal válik kiszolgálójává a minél gördülékenyebb munkafolyamatoknak. A Townhallt is rendkívül magas szintű audiovizuális háttértámogatással szerelték fel, akárcsak a többi irodateret. Napjainkban alapvetővé vált – a COVID-járvány pedig mindezt még dominánsabbá tette – az online munka, egyeztetés, értekezlet. Az Albemarle egy olyan komplex rendszer igényét fogalmazta meg, amelynek segítségével ezek az események a lehető legtökéletesebb módon valósíthatóak meg.
Az Albemarle új irodaterei nem csupán jövőbe mutatóak a megoldások komplexitását illetően, hanem emellett időtálló esztétikumot is képviselnek. Olyan enteriőröket, amelyek teljes mértékben mentesek a divathullámoktól és kérészéletű elemektől. A forma és funkció tiszta párbeszédét jelenítik meg.
Tervezés éve: 2023
Építés éve: 2023 – 2024
Bruttó szintterület: 5700 m2
Belsőépítészet: Demeter Design Studio
Vezető tervező: Demeter Nóra
Belsőépítész munkatársak: Csigó Ákos, Farkas Petra, Karlinger Manó, Kern Anita, Leits Miklós, Pásztor Ivett, Salgó Eszter, Szabó Árpád, Weiszhaupt Viktória, Nenad Zoric
Irodabelső: FITOUT Zrt. - A projekt kapcsán készült interjú itt olvasható.
Bútorok: Kozma Bútor Kft. - A projekt kapcsán készült interjú itt olvasható.
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.