A Budapesti Metropolitan Egyetem második alkalommal rendezi meg a METUSCOPE Online Filmszemlét.
 

Az érdeklődők összesen 84 válogatott mozgóképes és animációs alkotást tekinthetnek meg. A rendezvény a METU Művészeti és Kreatívipari Karának animáció és mozgókép, alap- és mesterszakokon végzett hallgatóinak legkiemelkedőbb munkáit mutatja be, köztük számos díjnyertes alkotással. A programban 47 animációs film szerepel, amelyek között az előző évek diplomafilmjeinek válogatása, a „110 éves a magyar animáció” tiszteletére készült stílusgyakorlatok valamint féléves vizsgafilmek is helyet kapnak. Emellett 37 élőszereplős, műfajban és témában egyaránt változatos rövidfilm is elérhető, így a Metuscope igen széles és egyben színvonalas palettáját nyújtja a mozgóképes alkotásoknak. Az itt megtekinthető filmek nagy sikerrel szerepeltek hazai és nemzetközi fesztiválokon, ahol értékes díjakat és elismeréseket szereztek.

A kínálatot az EVERGREEN szekció teszi még színesebbé, amely a szakma és a közönség által is leginkább kedvelt, korábbi műveket vonultatja fel. A filmeket olyan neves szakemberek ajánlják a közönség figyelmébe, mint Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas és Oscar díjra jelölt filmrendező, a METU Mozgókép Tanszékének oktatója, Gauder Áron, Balázs Béla-díjas animációsfilm rendező, a METU Animáció és Média design Tanszékének oktatója, és a szemle fővédnöke, Till Attila.

A METUSCOPE Online Filmszemle – amely 2024. december 16. és 2025. február 15. között várja a filmrajongókat – célja, hogy izgalmas, elgondolkodtató és szórakoztató tartalmakat közvetítsen, amelyek az emberi kapcsolatok és az aktuális társadalmi kérdések sokszínű témáit dolgozzák fel, fiatal alkotók egyedi megközelítésében. Az esemény a szélesebb közönség számára is láthatóvá teszi a METU alkotó közösségének tehetségét és kiemelkedő munkáit, bemutatva a hallgatók és oktatók kreatív együttműködésének eredményeit. 

A filmek ingyenesen megtekinthetők, de előzetes regisztráció szükséges, amit ezen a linken lehet megtenni. A válogatás 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A fenntartható építészet alapjairól indított képzést a METU

A fenntartható építészet alapjairól indított képzést a METU

A tematikát az egyetem a HuGBC Oktatási Munkacsoportjával együtt állította össze. 

Fenntarthatósági szakemberek reformálhatják meg a divatipart

Fenntarthatósági szakemberek reformálhatják meg a divatipart

Új szakirányú továbbképzést indít a METU.

Diplomamunkából videojáték: Falcon City

Diplomamunkából videojáték: Falcon City

Illés Dániel és Marosi Kitti METU Animáció alapszakos diplomamunkája.

Hirdetés