Felső Boróka építész-grafikus a 70-es évek épületeit bemutató új sorozatának elindításával is azon dolgozik, hogy közelebb hozza az emberekhez az építészeti örökségünk néha rejtve maradó értékeit.
Rózsaszín budapesti bérházak, a Lottóházak, Lestyán Ernő trafóházai és a főváros látképét meghatározó, mégis bontásra ítélt épületek különleges risonyomatokként élnek tovább az eredeti szakmáját tekintve építész Felső Boróka grafikáin. Legújabb, háromrészes sorozatában a 70-es évek alkotásai kerültek a fő fókuszába.
Több cikkünkben is foglalkoztunk már (legutóbb például ITT – a szerk.) a háború utáni magyar modernizmus műveinek alacsony társadalmi megbecsüléséről és arról, hogy az utóbbi időben – bontásra ítélésükkel – milyen drasztikusan csökken a számuk. Felső Boróka építész-grafikus fontos problémának látja, hogy meghatározó építészeti értékkel rendelkező épületek, korlenyomatok tűnhetnek el a városi szövetéből – éppen ezért a hatvanas-hetvenes évek építészeti örökségeit megörökítő grafikáival küldetése van!
„Nagyon fáj a szívem ezekért az épületekért, hogy sokan eleve utálják őket és nem adnak esélyt sem nekik. Ezért is rajzolom le őket. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Egy róluk készült, nem fotó alapú kép segíthet a megértésükben. Amit én esetleg könnyebben észreveszek az építész szememmel, azt a grafikán keresztül meg tudom mutatni egy, az építészetben egyáltalán nem jártas embernek is. Nem lehet az építészetet kisajátítva kezelni, az nem csak az építész, a megrendelő, az épületet használók dolga. Az építészet mindenkié, hiszen ez vesz körül mindannyiunkat nap mint nap. Jó, ha ismerjük, és még sokkal jobb, ha szeretjük is a környezetünket” – jegyezte meg Boróka.
  |
A Stuttgartban végzett építész több évet tanult és élt külföldön – Portón át Kolumbiáig sok helyen megfordult – majd visszatérve Budapestre úgy érezte, a tervezés helyett leginkább a rajzolásban érzi igazán otthon magát, így az építész irodákat elhagyva pár éve saját grafikai vállalkozást indított. Eddig megjelent sorozataiban a rá jellemző egyedi stílusban Budapest rózsaszín bérházait, a Lottóházakat és Lestyán Ernő trafóházait is dokumentálta. Az épületeket általában színük, formájuk vagy anyaguk alapján választja ki. Elkészült nyomatain különösen narancsos rózsaszínben szereti őket láttatni.
Elmondása szerint élvezi, amikor ezek a sokak által tévesen „lepanelezett” épületek pasztell színben pompáznak – kontrasztot képeznek, ugyanakkor kedvessé is teszi őket. Boróka szereti a meleg színárnyalatokat, de azért arra is törekszik, hogy ne nagyon térjen el az épület valódi színétől, mert nem célja őket más köntösbe bújtatni vagy róluk hamisat állítani.
„Azt szeretném, ha úgy szeretnék őket az emberek, ahogy vannak.”
És hogy miért pont risonyomatokat készít? Állítólag ebben a véletlen is nagy szerepet játszik. Három éve költözött a Hurrikán Press közvetlen közelébe, és egyszer aztán be is tévedt hozzájuk. Azonnal beleszeretett a riso-világba, és főleg abba, hogy a nyomaton nem pont az fog visszaköszönni, mint amit a látványterven látunk.
„Míg ami a számítógépen sima szürke felület, ha közelről megnézzük, a risonyomaton olyan, mintha ujjlenyomatok tengere lenne. Sokkal textúráltabb és persze mindig van benne egy jó adag izgalom is: vajon most milyen lesz? Hogyan mutatnak majd a színek egymásra nyomtatva? Előfordult már olyan is, hogy ugyanabból a fájlból készült két nyomtatás teljesen más árnyalatú lett. Máig nem tudom, miért, de talán nem is fontos. Ezért is szeretem annyira a risót” – mondta el Boróka.
Legújabb, háromrészes sorozatában kifejezetten a 70-es évek épületei kerültek középpontba, amelynek első darabja a Budaörsi úton található, Bajnay László és Tóth Dezsőné által tervezett MTA Kutatóház. Az 1975-ben épült tizenhárom szintes ház, mint kvázi városkapu emelkedik a Budapestre érkező autópálya bevezetője mentén. Boróka szerint „ez az épület annyira frekventált helyen van, hogy egyenesen kiált azért, hogy szó essen róla”, és ami a leginkább megfogta Borókát ebben a házban az a plusz réteg, amit a rengeteg különböző módon nyitott-zárt redőny képez.
„Persze van egy arányos tömege és egy kontextusa is az épületnek, ami mindenképp ráirányítja az ember figyelmét, de nekem ez a redőny-hártya teljesen oldja a robosztus barna tömbház-jelleg komorságát. Vicces, hogy ennyi keskeny klasszikus redőny borítja, és hogy ezeknek a változatossága mindig más homlokzatot biztosít neki” – jegyezte meg.
  |
A sorozat további grafikáiról Boróka egyelőre csak annyit árult el, hogy az egyik egy budapesti egyetem nagyon ismert épületét mutatja majd be, a másik pedig egy kevésbé számontartott alkotás a Gyorskocsi utcában.
Ahogy az eddigi munkáival, úgy a legutóbbi, MTA Kutatóházról készült risonyomatával is az a célja, hogy megmutassa az embereknek, hétköznapi járókelőknek, hogy igenis léteznek értékes, értékelhető, közszeretetnek örvendő épültek a hatvanas-hetvenes évekből.
„Akkor is éltek tehetséges építőművészek és az ő épületeiket is lehet teljesen objektív szempontok szerint, szakmai szemmel kitűnőre értékelni. Mivel ezek az évtizedek és az ekkor született épületek a mai közfelfogásban – az akkori társadalmi berendezkedés miatt – sokakból ellenérzéseket és ellenszenvet váltanak ki, komoly hendikeppel indulnak bármilyen képzeletbeli épületek közötti versenyen és a mai emberek szemében. Ennek megfelelően sorra bontják le őket és tűnnek el. A legszomorúbb pedig, hogy az építésztársadalom gyakorlatilag nincs ráhatással a történésekre. Ráadásul a helyükre tervezett épületek jelentősége, építészeti értéke meg sem közelíti az elbontottakét. Talán, ha valahogy mégis megszerettetnénk az emberekkel ezeket az épületeket, lenne esély megmenteni őket. Én is ezen dolgozom” – jegyezte meg Boróka.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
