A Ludwig Múzeum kiállítása a nemzetközi Bauhaus-év megemlékező eseménysorozathoz kapcsolódik.
Éppen száz esztendeje, 1919-ben kezdődött meg az oktatás és képzés a weimari Bauhausban Walter Gropius vezetésével. Az évfordulót szerte a világon nagyszabású kiállításokkal ünneplik. A Bauhaus mint mozgalom a modern művészet történetének legmeghatározóbb forrása és mérföldköve, amely képzőművészeti műhely és reformiskola is volt. Eszméi és gyakorlata túlmutat önmagán, számos későbbi művészeti irányzatot és szemléletet inspirált, eredeti programja pedig ennél is többet kínált: az élet átfogó esztétikai reformját a hétköznapok világától a művészetekig.
A kiállítás olyan tematikus fókuszcsoportokban mutatja be a Bauhaus tevékenységét, mint a színelmélet, a kockaház, a vízió/utópia, a tárgyformálás, a fényművészet vagy éppen a színház, amelyek köré nagyrészt kortárs alkotók munkái szerveződnek. A Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállítás kísérlet ennek az egyedülálló modernista utópiának az újraolvasására, visszatekintésre és kortárs nézőpontból történő felidézésére.
A kiállítás elsősorban nem a Bauhaus történetét kívánja bemutatni, hanem azokat a ma is jelenlévő jellegzetes művészeti pozíciókat, amelyeken felismerhető a Bauhaus szemléletének hatása.
Már Walter Gropius 1919-es alapító manifesztumában világosan megfogalmazódtak azok az elvek, amelyek változatos értelmezésekben ugyan, de végigkísérték nemcsak az iskola történetét, hanem meghatározták a Bauhaus művészetben, a formatervezésben és az építészetben való utóéletét is. A mozgalom a képzőművészet, a kézművesség, valamint a sorozatgyártott termékek és az építészet közötti fal lebontására törekedett, erre utal, hogy a Ludwig Múzeum kiállításán is egyszerre, nem kategóriánként jelennek meg különféle tárgyak, tárgyegyüttesek. Az egyes kulcsszavakhoz rendelt művek sok esetben egy-egy másik szekción belül is értelmezhetőek, ezzel is kiemelve a Bauhaus egyes kutatási területeinek szoros összefüggéseit.
A Bauhaus oktatási folyamat első fázisát képviselő „Előtanulmányok” különféle anyag- és formalehetőségeket feltérképező, azokkal szabadon kísérletező munkákat vonultat fel. Temesi Apol Hulladék bárány című munkája az ipari textilhulladék újrahasznosításában rejlő esztétikai lehetőségeket vizsgálja. Gyöngyösi Mária egy hagyományos textilszövési technikát, az azsúrozást használva vállalkozik 20. századi festészeti és képalkotási problémák feltérképezésére. Sápi Márton acél Möbiusa a térbeli forma redukciójával érkezik el egy tiszta térbeli kompozícióhoz, amellyel a tömegek és formák viszonyát igyekszik megjeleníteni.
Moholy-Nagy László 1922-től 1930-ig foglalkozott konstruktív összművészeti eszménye legtisztább, kompromisszumoktól mentes kifejtésének, az úgynevezett „Fény-tér-modulátor” tervezésével és megvalósításával. A kiállítás „Fény” című blokkjának kiindulópontjául ez az installáció szolgált, két vetítésen is reprezentálva egyfelől a szerkezet eredeti működési mechanizmusát, másfelől művészi továbbgondolását (Freya Björg Olafson). A fénykísérletek további modern példái Cseke Szilárd fény és kinetikus effektusokat felhasználó Jó pásztora vagy Szirmay Zsanett mozgásérzékelő interakciós fényszövete.
A színtan, színrelációk, anyag- és színhordozók természetének vizsgálata a művészet lényegi kutatásai körébe tartoznak. A Bauhaus számos olyan gyakorlatot fejlesztett ki, amelyekkel az anyag adottságaira és a tárgy funkciójára vonatkoztatva a színek szerepét vizsgálta, ill. ültette át az építészet vagy dizájn területére. Nemcsics Antal, aki maga is a Műszaki Egyetemen tanított színelméletet építész hallgatóknak, a Colorium és a Színország kapuja című, színkísérleteket demonstráló műveivel szerepel a kiállításon. Jovanovics Tamás a fekete és a fehér háttérfelület felfestett színekre kifejtett hatását veszi górcső alá, míg Dobokay Máté betekintést nyújt a fotóelőhívás technikai metódusába a nyersanyagok és a színes nagyításhoz használt szűrősor bemutatásával. Losonczy István a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán Keserü Ilona inspirációjára kidolgozta a színelmélet festészetre vonatkozó oktatási tanmenetét. Vizsgálatiban és tananyagában a klasszikus modernek színvizsgálatától egészen a napjaink művészetéig terjedő merítéssel a ma is aktuális Színerő gyakorlatokat vezeti.
A Bauhaus összművészeti törekvései mentén lebomlottak a szigorúan vett képzőművészetet és kézművességet, sőt az ipari sorozatgyártást elválasztó határvonalak. A kézműves gyakorlatok végső elvi célja az épület és annak berendezése, általánosságban véve pedig az ember épített környezetének esztétikus, mégis funkcionális és gazdaságos kialakítása volt.
A „Szék” gyűjtőnév alatt felsorakoztatott munkák éppen ezt a bútordarabot mint emblematikus formát írják át. Csiky Tibor Rietveld-szék másolatával, Gyurisits Konrád beton hintaszékével, míg Fekete Dénes multimédia-installációban dolgozza föl a székforma evolúcióját. Az épített környezet modern eszközökkel és modern igénnyel való felépítése a Bauhaus teoretikusai számára először a formák redukciójával kezdődött, majd az így kapott alapformák kombinációjával folytatódott. Forgó Árpád harsány színű formázott vásznai vagy Jovanovics Tamás urbánus látképre emlékeztető Szeletelt képek sorozata e geometrikus formavilág tisztán absztrahált megjelenési formái.
A Bauhaus formakultúra építészeti esszenciáját a Vörös kockaház képviseli mint emblematikus gócpont. Molnár Farkas első épülete méretarányos makettként, sőt Sógor Ákos animációján elemeire hullva is megjelenik, betekintést nyújtva a ház legbelsőbb titkaiba. A térben felállított 3D nyomtató a Bauhaus jövőt hirdető technikai újítások rugalmas kiaknázása, jelenkori manifesztációja mint az építészet következő korszakának előhírnöke.
Az emberi figurát alapvető geometriai formákra redukáló schlemmeri színház különös jelmezei Bárdy Margit jelmeztervezőtől érkezett archív felvételeken elevenednek meg. A színpad és közönség újfajta viszonyának lenyomatát hordozó utópisztikus színháztervek – Weininger Andor Gömbszínháza vagy Molnár Farkas U-színháza – makettként, látványos grafikák formájában is láthatók.
A Bauhaus különös hangsúlyt fektetett a gyermekek céltudatos forma- és színkészségének, egyensúlyérzékének fejlesztésére, amelyhez speciálisan erre a célra tervezett játékokat fejlesztettek ki az iskola falain belül. A Ludwig Múzeum játékszobájában nemcsak a legemblematikusabb Bauhaus-játékokkal találkozhatnak a látogatók, hanem a Metropolitan Egyetem hallgatói jóvoltából egy építészeti kártyapartit is játszhatnak. A klasszikus játékszerek mellett egy mai, de a Bauhaus szellemiségét hordozó, azt továbbfejlesztő logikai játékkal, a Logifaces-zel is találkozhatnak, sőt a Gruppo Tökmag falfestményének segítségével vizualizálhatják is a Bauhaus tanait.
Kiállítás a kiállításban: Bauhaus-dokumentumok, relikviák
A Bauhaus tárgyai, újításai és eszméi máig velünk élnek, feltűnnek épített környezetünkben és lakáskultúránkban. Az iskolát tíz évig, 1919 és 1928 között vezető Walter Gropius által 1923-ban meghirdetett „művészet és technológia – egy új egység” jelszavát követően az új anyagok, a letisztult formák, a funkcionális esztétika és a sorozatgyártás szempontjai kerültek főszerepbe.
Gropius programjába két, később világhírűvé vált magyar alkotó, Breuer Marcell és Moholy-Nagy László oktatói munkája tökéletesen beleillett, és bár a Breuer által feltalált csőbútor nem lett rögtön tömegtermék, mára mindennapjaink részévé vált. Ugyanakkor a Bauhausból származó eredeti darabokat nem egyszerű fellelni. Jelen kiállítás ezért a Wunderkammerek mintájára sajátos válogatásként ható gyűjtői darabokat mutat be. A tárlat gerincét a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményében található igazi Bauhaus relikviák adják, amelyek közül több most kerül először a nyilvánosság elé. A dokumentumokat és tárgyakat összeköti és tágabb összefüggésbe helyezi az egyes alkotók a Bauhauson időben és térben is túlmutató kapcsolati hálója. A válogatásban olyan ikonikussá vált tárgyak is szerepelnek, amelyeket már évek óta replikaként gyártanak és designboltokban árusítanak, de még másolatként is fel tudják idézni a Bauhaus eszméjét.
Kiállító művészek
BÁRDY Margit, Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói, BULLÁS József, CSEKE Szilárd, CSIKY Tibor, CSÖRGŐ Attila, DOBOKAY Máté, EPERJESI Ágnes, FEKETE Dénes, FICZEK Ferenc, FODOR János, FOGARASI Demeter, FORGÓ Árpád, GÁL András, GERGELY István, GRUPPÓ Tökmag, GYÖNGYÖSI Mária, GYURISITS Konrád, HALÁSZ Károly, HEGYI Csaba, JOVANOVICS Tamás, KÁLDI Kata, KÁROLYI Zsigmond, KASZÁS Tamás, KIRÁLY Eszter, Kis Varsó, KISMÁNYOKY Károly, KOKESCH Ádám, LAKNER Antal, LAKOS Dániel, LOSONCZY István, NAGY Imre, NAGY Zsófia, NEMCSICS Antal, Freya Björg OLAFSON, PALOTAI Gábor, PUKLUS Péter, ROTERS@SZOLNOKI, SÁPI Márton, SIKUTA Gusztáv, SÓGOR Ákos, SOMODY Péter, SZEGEDY-MASZÁK Zoltán, SZIRMAY Zsanett, SZOMBATHY Bálint, TEMESI Apol, Újpesti Bródy Imre Gimnázium média szakos tanulói, Reinhard WANZKE
Kurátorok: Ritoók Pál és Sebestyén Ágnes Anna
Együttműködő partnerek: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Budapesti Metropolitan Egyetem. A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. A kiállítás 2019. április 10. és augusztus 25. között tekinthető meg.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
