A diploma divatbemutatójának főtámogatója 2019-ben a Mercedes-Benz.

A nemzetközi divathetek naptárához igazítva idén október 4-én rendezték a MOME x Mercedes-Benz Diploma Fashion Show eseményt. A helyszín – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szeptemberben nyitott új campusa – mellett a 2019-es év újdonsága, hogy a neves bemutató mellé állt fő támogatóként a Mercedes-Benz is, tovább erősítve az egyetem és a nemzetközi vállalat több mint 18 éves sikeres együttműködését.

2006 óta változó nevekkel, de állandó programként szerepel az egyetem életében a MOME Textiltervező Tanszék végzős hallgatóinak diploma divatbemutatója. Az esemény az elmúlt években egyre növekvő nézőszámmal büszkélkedhet és már nem csak a szakma, hanem a nagyközönség érdeklődése is jelentősen megnőtt a feltörekvő tervezőgenerációk iránt.

A közel 45 perces bemutatón 20 alapképzésen (BA) és 10 mesterképzésen készült (MA) kollekciót tekinthettek meg a vendégek, az estét pedig hagyományosan, az egyetem egy alumni márkája, a 2020-as Tokiói Olimpiai Játékok formaruha pályázatának nyertese, a NUBU show-ja nyitotta.

Az esemény kísérő rendezvényeként a látogatók egy kiállításon tekinthették meg azon hallgatók munkáit, akik nem a kifutóra tervezték diplomakollekcióikat, azaz táskákat, cipőket, textil kompozíciókat mutattak be.

A MOME és a Mercedes-Benz kapcsolata 18 éves múltra tekint vissza, az autómárka szakmai és oktatási partnerként vesz részt a járműtervező hallgatók képzésében. A Mercedes-Benz globális stratégiájának fontos eleme a divatszponzoráció, a márka 1995 óta adja nevét divathetekhez, jelenleg is 40 országban támogat különböző divateseményeket. A MOME x Mercedes-Benz Diploma Fasion Show névadó szponzoraként az autómárka a végzős divat- és textiltervezők kiváló munkáira szeretné ráirányítani a figyelmet, akik az innovatív autómárkaként ismert Mercedes-Benzhez hasonlóan mindig új, előremutató utakat keresnek a formatervezésben.

Forrás: Sajtóközlemény


Résztvevő hallgatók

  • BA | Balogh Zsófia, Botz Vivien, Bulcsú Eszter, Csillag Marcell, Csonka Richárd, Erdei Dóra, Huszár Réka, Károlyi Fanni Réka, Kaviczki Vanda, Kecskés Fanni, Kovács Réka, László Franciska, Szabó Eperke, Szarvas Valentin, Tringer Bea, Tóth Lala, Varga Virág, Varjú Ágnes, Velkey Virág, Ziegler Kati
  • MA | Bakács Orsi, Bokányi Nóra, Burány Veronika, Györök Bori, Imets Villő, Karakai Hanna, Módra Bettina, Nagy Zsófi, Pázmány Lili, Poprádi Flóra
  • Támogatók: Mercedes-Benz, Chez Dodo // Dear Budapest // Gancia // Hendrick’s // Jägermeister // Madi Print // Maybelline // Schwarzkopf // Szentkirályi Ásványvíz



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Kovács Kristóf Stúdió lámpa mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

Barlangfal

Barlangfal

Víz alatti fantáziavilág elevenedik meg a Színes Város Csoport legújabb murális alkotásán.

Mókembé

Mókembé

Akik újraírják a várost.

Hirdetés