A Kortárs Műgyűjtő Akadémia - CCA következő április 25-i kortársművészeti szabadegyetemén az ékszer kerül a középpontba.

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia - CCA következő április 25-i kortársművészeti szabadegyetemén művészetkedvelők, érdeklődők, fiatalok és idősebbek egyaránt, korhatár és előképzettség nélkül részt vehetnek a GRAP-ban.

Időpont: 
2017. április 25., 17:30–19:00

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) „A sikeres kortárs műgyűjtés alapjai” című népszerű kurzusához kapcsolódott a tíz előadásból álló nyílt sorozatának ötödik alkalma is, amelyen Simonyi István - Az ÉKSZER mint művész(et)i médium címmel tart előadást a hazánkban kevéssé ismert kortárs ékszertörténet műfajának alakulásáról és szerepkörének lehetőségeiről. 

Simonyi István művészettörténész, művészeti menedzser, és gyűjtő. A BÁV Aukciósház ékszerbecsüs szakának oktatója és a Kortárs Műgyűjtő Akadémia szabadegyetemének előadója. 

Simonyi István előadásában bevezeti a hallgatókat az ékszer tervezés történetének fejlődésébe, a művészi ékszer műfajába és válfajainak terebélyes rendszerébe. Hazai és nemzetközi példákon keresztül ismerhetjük meg a legfontosabb alkotókat, és gondolkozhatunk el közösen arról; mi is ma a kortárs ékszertervezés célja, hogyan érdemes gyűjteni és viselni a kortárs műalkotásokat. 

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) célja, hogy olyan alternatívákat nyújtson, amely kívül esik a felsőoktatás tananyagán, és közelebb vihet a kortársművészet műfajainak általános megértéséhez, mely korunk globálisan fontosnak ítélt aktuális kihívása.

További szabadegyetem-időpontok:
2017. május 2, 9, 16, 23, 30 + június 06.

Helyszín: Gregersen Art Point,
               1093 Budapest, Lónyay u. 31.

Érkezés, helyfoglalás: 17:00-17:30
(az előadóterem befogadó mérete korlátozott)

Belépőjegy egy alkalomra: 3.000 Ft, a helyszínen fizetendő
Diákkedvezménnyel (50%) egy alkalomra: 1.500 Ft, a helyszínen fizetendő.

Bónusz: a résztvevők között minden alkalommal 1 db választható CCA kurzusnapon történő díjmentes részvételt sorsolunk ki. 

A programban a CCA közreműködő partnere: a cARTc Egyesület.
 
forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyári iskola a FUGA-ban

Nyári iskola a FUGA-ban

Válogatott témák, válogatott előadóktól

Nőies és vagány a Fruzsi Fekete Jewelry új kollekciója

Nőies és vagány a Fruzsi Fekete Jewelry új kollekciója

A korábbinál is izgalmasabb darabokból áll a Curves.

Műtárgyat karácsonyra!

Műtárgyat karácsonyra!

Online karácsonyi Aukció a BÁV-nál.

Hirdetés